A szentséghez vezető úton – Szent Terézia Benedikta, Edith Stein lelkisége

Kultúra – 2020. augusztus 9., vasárnap | 18:09

Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta, Edith Stein, Európa társvédőszentje ünnepén Varga-Jani Annának, a PPKE BTK Keresztény Filozófia Intézete tudományos munkatársának írását tesszük közzé.

Edith Steinnek a kölni kármelita rendben töltött évei élete legcentrálisabb szakaszának tekinthetők, amely felé fokozatosan konvergálnak élete korábbi szakaszai, s amelyből élete utolsó szakasza, az echti Kármelben eltöltött időszak kiindul, s amelyből elhurcoltatásának napjai és halála gyökereznek. Az Utam a kölni Kármelba című írása a kölni kármelita kolostorban eltöltött öt év lezárása, mintegy búcsúzás az ott töltött utolsó adventi időszak végén. A kolostorba való megérkezésének leírását Stein a következő gondolatokkal vezeti be:

„Talán rövidesen karácsony után elhagyom ezt a házat. Azok a körülmények, amelyek arra sürgetnek bennünket, hogy az echti (Hollandia) áthelyezésemet előkészítsük, elevenen emlékeztetnek a belépésem időszakára. Belső összefüggésben állnak egymással.” (Edith Stein: „Ein Beitrag zur Kronik des Kölner Karmel. Wie ich in den Kölner Karmel kam”, in uő. Aus dem Leben einer jüdischen Familie und weitere autobiographische Beiträge = ESGA 1, Maria Amata Neyer (szerk.), Freiburg i. Br.: Herder, 2010, 259.)

A zsidó vallásgyakorlaton, ateizmuson, katolikus hitre való megtérésen át ívelő életpályát meghatározó tapasztalat Avilai Szent Teréz Önéletírása, mely egyszerre adott döntő impulzust a megtérésre és hivatást a kármelita rendbe. „Amikor 1922. újév napján elnyertem a szent keresztséget, arra gondoltam, hogy ez csupán a rendbe való belépésem előkészítése.” (Uo.) Ennek ellenére amikor 1933. október 10-én „mély szabadságban átléptem az Úr házának küszöbét – nem valami viharos szabadság tört fel bennem, ahhoz túl borzasztó volt az, ami mögöttem állt”. (uo.) Edith Stein a Münsteri Egyetem Pedagógiai Intézetének docenseként szembesült azzal 1933-ban, hogy a náci hatalomátvétel miatt nem taníthat. A húsvét előtti előkészület idején a nagyhetet szokásához híven a beuroni bencés apátságban töltötte, ahol lelkivezetőjétől, Raphael Walzer apáttól kért megerősítést. Beuronba menet a köln-lindenthali Kármelben szállt meg, ahol a Jézus szenvedésére vonatkozó esti elmélkedés után úgy fogalmazott, tudja, hogy az Úr keresztje most a zsidó népre helyeződik. „A legtöbben ezt nem értik meg. De mindazoknak, akik megértik, azt mindenki nevében magukra kell venniük. Én is ezt akartam tenni, csak még nem tudtam, hogyan. Mire az ima véget ért, belső bizonyossággal bírtam arról, hogy meghallgattattam. De hogy miben áll a kereszt hordozása, azt még nem tudtam.” (Stein: „Wie ich in den Kölner Karmel kam”, 261.)

Húsvét megünneplése után, Beuronból való elutazása előtt aggodalmát fejezte ki az apátnak a münsteri tevékenységének távlatait illetően. Előérzete beigazolódott. Amint visszatért Münsterbe, a pedagógiai intézet igazgatója sajnálattal közölte vele, hogy fel kell függesztenie oktatói munkáját a következő néhány félévben. „Ha ez itt nem megy – mondtam –, akkor egész Németországban semmilyen lehetőségem nincsen.” Utóbb lehetősége adódott, hogy Dél-Amerikában oktasson, de Stein ekkor „már egészen más úton járt”. „Mintegy tíz nappal a Beuronból való hazatérésem után támadt a gondolatom: vajon nem érkezett el végre az idő arra, hogy belépjek a Kármelbe? Már majdnem tizenkét éve a Kármel volt számomra a cél. Mióta 1921-ben Szent Teréz anyánk életrajza a kezembe hullott, és az igaz hit utáni hosszú keresésem lezárult.” (Uo., 262.)

Teresia Margareta Drügemüller, egykori novíciatársa számolt be Edith Stein kölni Kármelben töltött mindennapjairól. (Vö. Teresia Margarita Drügemüller: Edith Stein im Alltag des Karmel, Karmel Köln, 1987.) Leírása szerint a kórusima szerezte a legnagyobb örömet Stein számára. Megkeresztelkedése óta naponta, rengeteg munkája mellett is a Rómaiakhoz írt levelet tanulmányozta. Most együtt imádkozhatta és énekelhette a nővérek közösségében. Teljes lélekkel szerette a zsoltárokat, Isten népének több ezer éves imáit.

Nevét, Keresztről nevezett Terézia Benedikta, már jelöltként magával vitte a kölni Kármelbe, mivel „a kereszt alatt Isten népének sorsát értettem, amely már akkor megmutatkozni látszott. Úgy gondoltam, hogy aki megérti, hogy ez Krisztus keresztje, annak ezt mindenki nevében magára kell vennie. Bizonyos, hogy ma már többet tudok arról, hogy mit jelent az Úrral a kereszt jelében felőrlődni. Ezt megragadni azonban sohasem fogjuk, mivel ez titok.” (Edith Stein: Selbstbildnis in Briefen II, 1938. 12. 9.)

1938. november 9-e, az úgynevezett „kristályéjszaka” után, hogy a kolostort ne hozza veszélybe, azonnal kérte áthelyezését Hollandiába, az echti közösségbe. A következő év elején indulhatott útnak: „Emberi vigasz ugyan nincsen, de az, aki a keresztet ránk helyezi, ért hozzá, hogy azt édessé és könnyűvé tegye.” (uo. 1939. 1. 3.) Ahogy a kölni Kármelben, Terézia Benedikta nővér Echtben is folytatta tudományos tevékenységét, s legfőbb célja volt, hogy nyomtatásra előkészítse Véges és örök lét című munkáját.

Akkori érzéseiről egy levelében így írt: „Az alaphangulatom, mióta itt vagyok, a hála; Köszönöm, hogy itt lehetek, és hogy a ház olyan, amilyen. Emellett mindig eleven bennem, hogy nincs itt maradandó helyünk. Más vágyam nincsen, mint az, hogy bennem és általam Isten akarata történjen. Rajta áll, mennyi ideig hagy itt, és mi következik utána.” (SBB II. 1939. 10. 29.)

1940 őszén azt a felkérést kapta elöljáróitól, hogy Keresztes Szent Jánosról írjon, születésének közelgő 400. évfordulója alkalmából. Terézia Benedikta nővér összegyűjtötte az anyagot, és azonnal munkához látott. Új feladatának a Kreuzeswissenschaft [Kereszttudomány] nevet adta. 1941 végén írta: „Egy Scientia Crucis [Kereszttudomány] csak akkor lehetséges, hogyha a keresztben alapvetően érintetté válunk. Erről az első pillanattól kezdve meg voltam győződve, és szívből mondtam, »Ave Crux, spes unica« [»Üdvözlégy Kereszt, egyetlen reményünk!«].” (Vö. SBB II. 1941. 10. 19. és 1941. 11. 6. között.)

Életének utolsó évei a kereszt súlyának fürkészésében teltek. A kölni Kármelben töltött utolsó hónapokban írta: „Hiszek abban, hogy az Úr mindenkiért elfogadta az életemet. Újra és újra Eszter királynőre kell gondolkodnom, akit éppen ezért vettek el a népétől, hogy a népért a király elé álljon. Én csak egy szegény, tehetetlen, kicsi Eszter vagyok. De a király, aki engem kiválasztott, végtelenül nagy és hatalmas. Ez az én vigaszom!” (SBB II, 1938. 10. 31.)

1942. július 26-án a Németország által megszállt Hollandiában minden templomban felolvasták a helyi püspöki kar közleményét: tiltakozást a zsidók üldözése ellen. A nácik bosszúból a következő vasárnap – 1942. augusztus 2-án – minden katolikus zsidót elfogtak, Terézia Benedikta nővért és a testvérét, Rosát is. Több mint kilencszáz zsidót internáltak a westerbroki gyűjtőlágerbe.

Nehéz hétköznapok következtek. A lágerből érkezett még három rövid levél az echti Kármelbe. Az 1942. augusztus 5-i levélben Szent Terézia Benedikta ezt írta: „Bízunk az imátokban. Annyi ember van itt, akiknek valami vigaszra van szükségük, és ezt a nővérektől várják.” 1942. augusztus 6-án írta utolsó sorait a lágerben, a következő zsolozsmáskötetet kérte, és hozzáfűzte: „Eddig dicsőségesen imádkozhattam.”

Ami egy ilyen helyzetben emberileg még lehetséges, Terézia Benedikta nővér megtette, az elkeseredett embereket vigasztalta és erősítte. Átvette a gyerekeket a szenvedésben felörlődött édesanyáktól.

1942. augusztus 7-én, péntek kora hajnalban minden internált katolikus zsidót keletre transzportáltak. Vasárnap – augusztus 9-én – a transzport elérte célját: Auschwitz. Ott a munkaképes embereket munkatáborba vitték. Mindenki mást azonnal teherkocsikra raktak, és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő táborba vittek, s ott vélhetően gázzal megöltek, köztük Szent Terézia Benediktát is.

Visszaemlékezők beszámoltak arról, hogy néhány zsidó zsoltárokat énekelve ment a halálba, hangjuk a láger tágas terén át hallatszott.

Fotó: Varga-Jani Anna

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria