A szeretet állt a pécsi szabadegyetem harmadik előadásának középpontjában

Hazai – 2015. november 26., csütörtök | 19:17

Harmadik alkalommal várta hallgatóit az egyházmegye szabadegyeteme november 25-én a Magtár Látogatóközpontban Pécsen. A szeretet volt Udvardy György megyéspüspök, Kellermayer Miklós sejtkutató professzor és Varga László, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke előadásának témája.


Érdemes volt korábban érkezni a szabadegyetemi konferenciasorozat harmadik estéjére a Magtár Látogatóközpontba: volt, aki már csak az ajtóban kapott helyet, akkora érdeklődés övezte Udvardy György megyéspüspök, Kellermayer Miklós sejtkutató professzor és Varga László kaposvári helynök előadását, akik arra keresték a választ, mit jelent a szeretet.


A pécsi főpásztor szerint sokszor nem értjük, mi az igazi szeretet, ebben nyújthat útmutatást a keresztény tanítás. „Nagyon nehéz pontosan megragadni, hogy mi a helyes és igaz szeretet, hogyan viszonyul ez például az igazsághoz. Nagyon sok mindent képzelhetünk szeretetnek: vágyainkat, érzelmeinket, pillanatnyi elgondolást, vagy éppen egy hangulatot. A szeretetről beszélni azért is fontos, hogy ebből kiléphessünk” – fogalmazott a megyéspüspök.


Kellermayer Miklós sejtkutató professzor szerint a természettudomány nem áll ellentétben a hittel, a kettő inkább támogatja egymást – maga a gyógyítás is csak szeretetből történhet. A szeretet energiájára pedig éppúgy szükségünk van a hétköznapokban, mint az ételre.

„Sokféle tevékenység van, amelyekhez az energiát nem a táplálékból nyerjük: ilyen a valamiről való lemondás képessége, a másik emberrel való törődés vagy a betegek meggyógyítása. Hiába eszünk többet, nem szeretjük jobban az anyósunkat. Ez lényegi kérdés. Embertársainkhoz való viszonyulásunkhoz, a segítő, oltalmazó, a szegényeket fölkaroló viszonyulásunkhoz energiára van szükség. Ezt az energiát nem máshonnan kapjuk, hanem közvetlenül Istentől” – mondta Kellermayer Miklós.


Varga László kaposvári helynök hangsúlyozta: minden ember vágyik rá, hogy szerethessen és szeressék. A szeretet tehát alapvető szükséglet az élet minden területén. Varga László hozzátette: „Minden ember életének a legfontosabb kérdése az, hogy lehet-e engem szeretni, és tudok-e szeretni. Ha erre a két kérdésre igenlő választ kap, akkor az élete bontakozik, ha viszont bármilyenféle tagadó választ kap – hogy nem lehet szeretni vagy nem tud szeretni –, akkor az élete elkezd leépülni.”

Az előadásokat a hallgatók észrevételei, kérdései zárták. A szabadegyetem legközelebb december 9-én várja az érdeklődőket, az irgalmasság témájával.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Pexels.com; Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria