A szerzetesek elhurcolásának 70. évfordulójára emlékeztek Szombathelyen

Hazai – 2020. október 22., csütörtök | 11:57

1950 nyarán hurcolták el a magyarországi szerzeteseket kolostoraikból. A kommunista államhatalom ezzel a lépéssel is igyekezett legnagyobb ellenségét, a Katolikus Egyházat megtörni hazánkban. A Szombathelyi Egyházmegyét is nagy veszteség érte, hiszen több mint 700 szerzetest távolítottak el addigi szolgálati helyéről. Október 19-én emlékeztek meg a történtekről Szombathelyen.

A szerzetesek elhurcolásával, majd működésük korlátozásával, megszüntetésével óriási csapás érte a magyar társadalmat. Nemcsak fizikailag tűntek el a hétköznapokból az addig a falvakat, városokat járó szerzetesek, hanem velük együtt a legtöbb esetben szellemi, anyagi kincseik is elvesztek, megsemmisültek, nem beszélve az embereket ért lelki szenvedésekről. Pótolhatatlan a veszteség.

Bevezető beszédében Székely János felidézte egy 1981-es lengyelországi útjának élményét, amikor szerzetesekkel találkozott. Az ő jelenlétük Isten országát hozta el a városba, mondta a megyéspüspök. Mindegyik szerzetesrend a Szentlélek különleges ajándéka az Egyháznak, hangsúlyozta. A szerzetesben Isten létezése kézzelfogható valósággá válik. Felidézte gyermekkorát, a templomot, ahová járt és ahol szerzetesek vették körül, ám ezt csak kevesen tudták. A mai nap nemcsak megemlékezés egy fájdalmas eseményről, hanem hála és ünnep is egyben. A kommunista diktatúra sok szenvedést, fájdalmat, kárt tett, de az Egyházat nem tudta elpusztítani, ahogy a szerzetesrendeket sem. A történelem ura Isten, a Bárány, akit megöltek, de mégis él. A szerzetesrendek átélték ezt a húsvéti győzelmet, mondta Székely János. (Beszédét ITT hallgathatják meg.)

A II. világháború után a kommunista párt minden eszközt megragadott, hogy a hatalmat megszerezze: leszámoltak politikai ellenfeleikkel. Miután ez sikerült nekik, következtek az egyházak, köztük is a legnagyobb ellenfél, a Magyar Katolikus Egyház. Az iskolák államosítása, a Mindszenty-per már azt mutatta, hogy az Egyház, a papok, szerzetesek, hívek következnek. Az állam lépését az is motiválta, hogy megállapodásra bírja a Katolikus Egyházat. A szerzetesek elhurcolása ennek a nyomásgyakorlásnak a része volt.

A Szombathelyi Egyházmegyében 1947-es adatok alapján 25 női és férfiszerzetesrend, szerzetesi közösség működött, több mint 730 szerzetes élt ezekben a közösségekben, mondta Rétfalvi Balázs, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár gyűjteményvezetője. Ezt a virágzó állapotot szüntette meg az elhurcolás 1950 nyarán. A tagokat internálótáborba szállították. Ez az akció már hatott, és 1950. augusztus 30-án megkötötték a megállapodást a Katolikus Egyházzal. Beszűkítették a finanszírozást, a szerzetesrendek működését betiltották. Mindössze nyolc gimnázium maradhatott a szerzetesek irányítása alatt, annyi rendtaggal, amennyivel az oktatást működtették, mondta Rétfalvi Balázs. (Előadását ITT hallgathatják meg.)

Zágorhidi Czigány Balázs, a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény vezetője a Martinus.hu-nak adott interjújában kiemelte: nemcsak a Szombathelyi Egyházmegyét érte nagy veszteség a domonkos rend feloszlatásával, hanem a rendet is, hiszen a török idők utáni tevékenységének bölcsője Szombathely volt, ami mellett jelentős központ volt még Vasvár is. A renden belül a Nyugat-Dunántúl szerepe tovább erősödött, amikor Kőszegen megkezdték működésüket a domonkos nővérek. A domonkos rendi adatok szerint 1948-ban 23 férfiszerzetes, valamint 174 női szerzetes szolgált Vas megyében. Működésüket 275 világi harmadrendi segítette. Zágorhidi Czigány Balázs is utalt rá: a szétszóratással óriási szellemi, kulturális veszteség is érte nem csak a domonkos rendet, hanem valamennyi szerzetesi közösséget. Könyveik sok esetben raktárakban végezték, amelyek feldolgozása a rendszerváltásig sem történt meg. Ahol előrelátóak voltak, mint például Sopronban, ott védett helyre menekítették a könyveket, akár a templomok tornyába is. (Zágorhidi Czigány Balázs előadását ITT hallgathatják meg.)

Az egyházmegyében Celldömölkön és Kőszegen éltek bencés szerzetesek, akik sorsáról Boros Zoltán, a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár levéltárosa tartott előadást. A világháború utáni virágzó vallási élet egyik szép példája, de egyben a kommunista állam és a Katolikus Egyház összeütközésének egyik terepe volt az 1948. szeptemberi celldömölki Mária-búcsú. A helybeliek és persze a zarándokok készültek rá, ezt tudta a karhatalom is. A várost lezárták, aki nem helybeli volt, kitoloncolták a településről. A körmenetet betiltották. Ez az ünnep volt az egyik utolsó nagy esemény, amelyen Mindszenty bíborost hallhatták az emberek. A feloszlatás után, aki nem maradhatott a rend tagja, az vagy lelkipásztorként szolgált tovább, vagy ha már ebbe a kvótába sem kerülhetett bele, akkor például kántorként. A tagok az őket ért sérelmeket, az életük további menetére súlyos következményekkel bíró eseményeket kereszthordozásként élték meg, amit alázattal, bátorsággal viseltek, mondta a portálnak Boros Zoltán. (Előadása ITT hallgatható meg.)

A megemlékezést szentmise követte. Szentbeszédében Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes felidézte az 1950 nyarán átélt fájdalmas emlékeket. Fiatalként szembesült azzal, hogy egyik napról a másikra az életét addig meghatározó ciszterci szerzeteseket elhurcolták. Édesapjával és másokkal együtt az internálótáborban is felkeresték a rend tagjait.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria