A szunnita történész, blogger szerint Ferenc pápa moszuli látogatása egy megvalósuló álom

Kitekintő – 2021. március 5., péntek | 11:05

A Mosul Eye című, az Iszlám Állam fennhatósága idején még anonim módon indult blogban Omar Mohammed szunnita történész megörökítette a kalifátus kegyetlenkedéseit. Ferenc pápa látogatását megvalósuló álomnak nevezi: „Megmutatja majd nekünk, irakiaknak is, hogy az előrehaladás egyetlen útja az, ha elfogadjuk egymást.”

„Az elkövetkező napokban a világ Ferenc pápa szemével látja majd Moszult. És ez nagyon fontos nekünk, a város lakóinak is” – mondja el a fiatal történész egy videoüzenetben, amelyet a Pápai Külmissziós Intézet milánói központjába küldött. Omar Mohammed akkor vált ismertté, amikor a város történetének legsötétebb pillanataiban híreket tett közzé blogjában az Iszlám Állam szörnyű tetteiről.

Omar Mohammed szunnita muszlim, egyike a moszuli kulturális élet legbátrabb képviselőinek, aki küzd a keresztények hazatéréséért és a város pluralista jellegének, kulturális örökségének megőrzéséért. Rögtön az Iszlám Állam legyőzése után arra kérte a világ egyetemeit, hogy ajándékozzanak könyveket a moszuli könyvtárnak, amelyet a fundamentalisták felgyújtottak. A közösségi hálókon a szolidaritás olyan hullámát indította el ezzel, hogy a létesítményt rekord idő alatt újra tudták nyitni, több ezer kötetet kaptak ajándékba. A Mosul Eye blogban a történész továbbra is beszámol a város zenei és művészeti életének újjászületéséről, a tevékenységek újraindulásáról, arról, hogy milyen nehézségek elé néznek azok, akik hazatérnek a kényszerű száműzetésből.

Mohammed beszél a videóban Ferenc pápa látogatásáról is: „Több mint két éven át éltem az úgynevezett Iszlám Állam kegyetlen uralma alatt, amely lerombolta a kultúránkat, a történelmünket, kiűzte a keresztényeket a városaikból, rabszolgává tette a jazidikat és megölt sok muszlimot is” – mondja. Hozzáteszi, éppen egy olyan gondolat bátorította őt ebben az időben, amelyet Ferenc pápa mondott az egyik általános kihallgatáson: „A szeretet természetéből adódóan kreatív, a szeretet mindig kreatív.” A történész professzor hiszi, hogy Moszul sebei is begyógyulhatnak a kreatív szeretet által.

„Ez a látogatás Moszulra irányítja a világ figyelmét, és jó üzenetet küld az embereknek: az előrehaladás egyetlen útja az, ha elfogadjuk egymást. Azt a reményt hozza el nekünk ez a látogatás, amelyet már oly régen elveszítettünk. Nagyon bízunk Ferenc pápa bölcsességében. Képes odafigyelni, szembenézni a problémákkal, és elmondja a világnak, amit lát. Alig várjuk, hogy találkozhassunk vele” – zárja videoüzenetét a moszuli történész.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: AsiaNews

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria