A Szűzanyát köszöntötték születésnapján Szentjobbon

Külhoni – 2020. szeptember 9., szerda | 14:23

A járványügyi intézkedések miatt idén más formában zajlott a Bihar megyei Szentjobb Kisboldogasszony-búcsúja: elmaradt a Nagyváradi Egyházmegye szokásos zarándoklata. Böcskei László megyéspüspök azonban ott volt a szeptember 6-i ünnepen: búcsúi szentmisét mutatott be a plébániatemplom kertjében.

A szentmise bevezetőjében a főpásztor köszöntötte a jelen levő híveket, akik Szűz Mária születését és a templom búcsúját jöttek el megünnepelni. „Ha nem is úgy, mint az elmúlt években, de mégis a zarándokok lelkületével vagyunk most itt, hogy segítséget és oltalmat kérjünk Istentől, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárása által” – mondta a megyéspüspök. Hozzátette: amikor Szűz Máriát tiszteljük, tulajdonképpen Istent keressük, hozzá közeledünk, Őt szólítjuk meg, Őt fogadjuk be az életünkbe. Olyan időket élünk, amikor tapasztaljuk, hogy nagy szükségünk van Isten közelségére. A Boldogságos Szűz Mária közbenjárását most azért kérjük, hogy mindig ezzel a hittel és ezzel a reménnyel tudjunk közeledni feléje. Ő az, aki közelebb visz minket Jézushoz és Atyjához, a mi Istenünkhöz.

A prédikációban Böcskei László a szentjobbi szentély jelentőségéről beszélt, ahol őseink a lelki megújulás és megerősödés forrásait keresték, és amelyet 2016-ban egyházmegyei zarándokhellyé nyilvánítottak.

A mindennapi valóságokban meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy biztosan célba érjünk Isten előre kigondolt terve és az Ő akarata szerint. Sokszor elfáradunk, hitünkben meggyengülünk. Jöhetnek idők, amikor talán jobban, mint eddig, átérezzük emberi törékenységünket, éppen ezért jobban rászorulunk az égi segítségre. Bár idén nem tudtuk úgy megszervezni az egyházmegyei zarándoklatot, ahogy az elmúlt években tettük, mégis hisszük, hogy a Szűzanya most is éppoly közel van, sőt még jobban, ha nyitott szívvel és befogadó szándékkal várjuk az ő üzenetét, amellyel fogadja a mi köszöntésünket – fogalmazott a főpásztor. – Legyünk hát szószólói azoknak, akik nem jöhettek el idén a szentjobbi Szűzanya köszöntésére. Ajánljuk valamennyiünket, családjainkat, egyházközségeinket, egyházmegyénket és az egész világot az ő anyai oltalmába, védelmet és gyógyulást kérve mindazok számára, akik a különféle megpróbáltatások miatt veszélybe kerültek, mert betegek, mert szenvednek, mert magányosak, mert kitaszítottak és főleg azok számára, akik a járvány terheit hordozzák.

Böcskei László szentbeszédében szólt arról is, hogy

Szűz Máriának az üdvtörténetben betöltött szerepe egyáltalán nem merül ki abban, hogy méhébe fogadja és világra szüli az Üdvözítőt.

De még abban sem, hogy felneveli, kíséri Őt egészen a kereszthalálig, majd együtt örvend és imádkozik Fiának tanítványaival. Az apostolok anyai támaszt kapnak személyében, emlékezve az isteni rendelésre a keresztre feszített Jézus által. Ilyen anyai támaszra számíthat benne Jézus minden akkori és mostani tanítványa.

A Szűzanya oltalmát kérve engedjük, hogy tanítson minket helyesen élni, tanítson az élet művészetére. A Szentírásban több olyan részt találunk, amelyből azt olvassuk ki, hogy Mária valóban helyesen tudott élni. Voltak tervei, kapcsolatai, bizonyára fájdalmai és kérdései is, de mindezek foglalata az elfogadás és az odaajándékozás volt.

Mária arra tanít minket, hogy életünkben és annak történéseiben lássuk meg Isten jelenlétének titkát.

Életünk mindennapi megszokott kockái között fedezzük fel az összekötő erőt, ami maga az Isten, és lássuk meg a fényt, ami feloszlatja a bennünk levő sötétséget és félelmet. Mennyi minden megváltozna bennünk és körülöttünk, ha ezzel a gondolattal indulnánk minden reggel: Isten jelenlétében akarok élni!

Mennyi felesleges gond, aggodalom és félelem esne le a vállunkról. Mennyi sok felesleges szó és bántó magatartás szorulna vissza. Mennyire kifinomultan és helyesen kezelnénk saját magunkat és egymást, ha nem lépnénk ki Isten jelenlétének köréből.

A kánai menyegző történetében olvassuk Mária szavait: „Tegyétek, amit Ő mond!” A Jézusra való hagyatkozásra int a Szűzanya, amely nemcsak egy adott helyzeten való átjutás, túljutás lehetősége, hanem sokkal több. A Jézusra való hagyatkozásra szükségünk van a továbbhaladáshoz, a megmaradáshoz és a kibontakozáshoz is. Mária itt arra tanít minket, hogy vállaljunk egymásért felelősséget egy olyan világban, melyben az érdekek versenyében keveset számít az együttérzés. A szolidaritás is csak reklám marad, ha nincsen meg a cselekvő szeretet szikrája. Ez csak úgy valósulhat meg, ha rezonál bennünk a Szűzanya tanítása: „Tegyétek, amit Ő mond.”

A távolságtartás idején sokszor és sokféleképpen megtapasztaljuk, mennyire sokat jelent a közelség és a közösség. Mária olyan közelségre tanít, amely találkozást, együtt haladást jelent zsákutcák és megtévesztő körutak nélkül.

Helyesen élni Mária példája szerint nem jelent mást, mint a közösséget Istennel és emberrel. A mostani időkben, amikor körülöttünk a világ saját biztonságát és egyensúlyát keresi, amikor mi is érezzük kiszolgáltatottságunkat, a veszélyeket és a kockázatokat, amikor kicsinynek és elégtelennek érezzük magunkat az új feladatok előtt, amikor nagy kihívásnak számít az egymás felé indulás, szilárd alapon állhatunk, mert ezt örököltük őseinktől. Nekünk élnünk kell; de nem mindegy, hogy hogyan. Tanuljunk Máriával és tanuljunk Máriától. Teremtsük meg az Istennel való közösség titkát egymás között – tanácsolta beszéde végén az egyházmegye főpásztora.

A szentmise végén elmaradt a hagyományos körmenet a település utcáin, helyette a kegykép előtt elvégzett felajánló imával ért véget a szentjobbi ünnepség.

A búcsúról szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria