A testvériség törékeny, bármikor elveszíthető – Fókuszban a Fratelli tutti kezdetű enciklika

Az október 3-án Assisiben aláírt harmadik enciklikájában Ferenc pápa egy széttöredezett világot hív meg arra, hogy újra befogadjon egy gondolkodásmódot, amit a testvériség és a társadalmi barátság megélése jelent. A pápa beszédmódját már jó ideje jellemezte az enciklikában kifejtett gondolatok hangvétele, a közelmúltban elmondott katekézisei emlékeztetnek bennünket a most átfogóan kidolgozott körlevél tónusára.

Jóllehet, nem a Covid-19 járvány elemzésének szentelte a körlevelet, abban mégis megjelenik ez a téma, hiszen a járvány eloszlatta a hamis biztonságérzetünket, így még inkább megtapasztaltuk, hogy a világ, amelyben élünk, milyen törékeny.

Ahogy a március 27-én a Szent Péter téren egyedül végzett imádságában emlékeztetett: „Úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.” A most megjelent enciklikában a pápa számtalan olyan betegséget sorol fel, amitől ma szenved ez a világ. Alább ezekről, illetve a Szentatya által kínált megoldási javaslatokról lesz szó a Fratelli tutti alapján.

A jelenleg zajló folyamatok

A testvériség olyan vízió, amely mellett újra és újra el kell köteleződnünk, emlékeztetett Ferenc pápa. Nem magától adott, hanem egy döntés folytonos megújítását kívánja tőlünk. A testvériség melletti megújuló kiállásra figyelmeztetnek az elmúlt évtizedek eseményei is. Hiszen lehet, hogy kialakulni látszott egy részben politikai konszenzus a 20. században – gondolhatunk itt az egyesült Európa víziójára, de a Dél-Amerikában születő integrációs folyamatokra is – a háborúk és a katasztrófák tapasztalatának következtében, ez a béke és emberi jogok mellett elkötelezett humanista konszenzus azonban, amely alapvetően integratív jellegű volt a világ különböző pontjain, mintha megroppanni látszana napjainkban. Ez is mutatja, hogy

a testvériség nem készen áll előttünk, hanem ösvényt jelent, amin járnunk kell, és hogy a testvériség törékeny, bármikor elveszíthető.

Manapság egyre gyakoribb ugyanis, hogy egy hamis identitáspolitika mentén kibontakozó, rövidlátó és szélsőséges nacionalizmus újra szembefordít bennünket egymással. Fontos látni, hogy

nem a nemzeti érzés az, ami elválaszt, hanem az a hamis önértelmezés, amikor valaki a másikkal szemben határozza meg önmagát.

Ez pedig éppúgy elválaszt bennünket egymástól, mint az öncélú gazdaságpolitika, amely nem az ember érdekében létezik, és nem az ember szolgálatában áll. A nyitottság víziójából – tette hozzá Ferenc pápa – mintha csak a szabadkereskedelem nyitottsága és a gazdasági érdekek mentén kialakított határok nélküliség maradt volna, amely végletesen előtérbe állította az egyént, elorozva annak minden közösségi dimenzióját. A kiselejtezés kultúrája idővel nemcsak a termékeket kezeli eldobhatóként (oggetto di scarto), hanem a személyt is: mindenki pótolhatóvá válik, a mechanizmus pedig már rég önműködő, melyben nézők maradunk csupán, és fogyasztók. Ebben a nagy rendszerben nem a személy az elsődleges érték többé. A szegények, a fogyatékkal élők vagy az idősek számára alig marad hely. Ferenc pápa ezzel kapcsolatban egy

olyan kulturális kolonizációról is beszél, amelynek következtében elveszítjük a történelmi tudatunkat.

Egy konzumvilágban ugyanis elvesznek a kapcsolatok, nemcsak a jelennel, hanem a múlttal is.

Az a közösség, amely a múlthoz kötne, elsorvad, az említett mechanizmusok pedig orvosolhatatlanul szakítanak el az egymást építő különbségek és a múlt gazdagsága befogadásának lehetőségétől. Helyette marad a személytelenség, amely az egyre erősödő digitális kommunikáció, ez mindannyiunkat érint. Dekonstruktív folyamat részei vagyunk, melynek során a komunitárius, közösségi szempont jelentősen sérül. 70 évvel ezelőtt ünnepélyes nyilatkozatban fogalmazták meg az ember alapvető jogait (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1948), melyet széles körű konszenzus övezett. Ma mégsem érvényesülnek ezek a jogok. A világ számtalan pontján még mindig tapasztalható a nők egyenjogúságának hiánya, minden korábbinál több embert üldöznek ma vallási okokból, az otthonaikból menekülni kényszerülők pedig nem egyszer teljes elutasítottságot kénytelenek megélni és azt, hogy a politikai retorika játékszerei lesznek.

Egy vízió

Az a széttöredezettség, amelynek néhány jelét az imént ismertettem, enyhül, ha megújítjuk a testvéri elköteleződés magatartását. A Fratelli tutti által kínált egyik orvosság a nyitottság újrafelfedezése a nagy vallások és kultúrák találkozásakor. Az enciklika 3. pontjában megemlékeztetett a pápa Assisi Szent Ferenc életének egy fontos eseményéről, amikor az felkereste Malik-el-Kamil szultánt Egyiptomban. E gesztus értelmezése megadja a megoldókulcsot ahhoz, hogy Ferenc pápa miként határozza meg a találkozás és a testvériség lelkiségét. Anélkül, hogy a történész patikamérlegen vizsgált elemzését elvégeznénk ezen esemény történeti rekonstrukciója érdekében, egyszerűen követjük Ferenc pápa értelmezését, és mint a találkozás pillanatát értékeljük a jelenetet, a találkozásét egy egészen másként gondolkodó és más vallású uralkodóval. A pápa így ír erről a ferences regulát (Regula non bullata) idézve: „Ferenc hűsége az Úr iránt arányos volt a testvérei iránti szeretetével. Nem törődve az ezzel járó nehézségekkel és veszélyekkel, Ferenc ugyanazzal a hozzáállással ment találkozni a szultánnal, mint amit tanítványaiba oltott:

ha a szaracénok és más nem hívők között találják magukat, anélkül, hogy lemondanának saját identitásukról, ne pereskedjenek és ne versengjenek, hanem Istenért legyenek alárendeltjei minden emberi teremtménynek”.

Ferenc pápa az azok iránt tanúsított „testvéri alávetettségről” (fraterna sottomissione) beszél, akik nem osztoznak a mi keresztény hitünkben.

Szavai a 2019. február 4-én Abu Dzabiban aláírt Dokumentum az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében című közös nyilatkozatot idézik, amint meg is emlékezik a pápa az Ahmad Al-Tayyeb nagy imámmal aláírt dokumentumról, mint a jelen enciklika elsődleges forrásáról, idézve annak kezdő sorait: „Isten minden embert egyenlő jogokkal, kötelességekkel és méltósággal teremtett, és meghívta őket, hogy testvérként éljenek.”

Az Abu Dzabiban aláírt dokumentum nem csupán a diplomáciai udvariasság jegyében született, hanem az aláíró felek kölcsönös elkötelezettségének jeleként.

E testvériség jegyében utal a Fratelli tutti elején Ferenc pápa a Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával folytatott közös munkájára is, melynek gyümölcse az előző enciklikája, a Laudato Si’ kezdetű dokumentum. A másik általi érintettségnek ezen a horizontján nem a hitvédelem, nem az öngazolás, nem önmagam és identitásom féltő védelme motivál. Nem mintha mindezek nem volnának fontosak, hiszen Ferenc pápa is hangsúlyozza – úgy, ahogy tette ezt 2019. november 8-án a Vallásközi Párbeszéd Intézete kongresszusának résztvevőihez szólva –, hogy a valós párbeszéd csak az identitásunk birtokában lehetséges. Alkalmaznunk kell „a párbeszéd kultúráját mint utat, a közös együttműködést mint alapmagatartást, a kölcsönös megismerést mint módszert és kritériumot. Mostantól megerősíthetjük, hogy

a vallások nem jelentenek zárt rendszereket, amelyeken nem lehet változtatni, de ez csak a saját identitásuk őrzésével együtt igaz.

És ez alapvető: az önazonosságot nem lehet kiárusítani, mert ha ezt teszed, akkor nincs többé párbeszéd sem, csak alávetettség” (assoggettamento). Ez az alávetettség más, mint a testvéri alárendeltség. Mert míg az utóbbi által kiszolgáltatod magad a másiknak a szeretet bizalma által, addig ez előbbiben már nincsenek a szeretetkapcsolatra jellemző egyenrangú felek, hanem az egyik uralkodik a másik felett. Márpedig ahogy Ferenc pápa a 8. pontban fogalmazott: „Az a vágyam, hogy minden ember egyenlő méltóságának elismerésével hozzájárulhassunk a testvériségre való egyetemes törekvés újjászületéséhez.” A másik, a más identitású, más vallási, kulturális, társadalmi vagy történelmi háttérrel rendelkező emberekkel való találkozás lelkületét felfedezve enyhülnek az elidegenedés és a széttöredezettség kultúrájának hatásai. 

Fotó: Vatican News; Merényi Zita

Magyar Kurír