A vallás kovászként járja át a kultúrát, és értéket teremt – Folytatódott a pécsi szabadegyetem

Hazai – 2016. október 23., vasárnap | 17:25

Vallás és kultúra témában folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat Pécsen október 19-én.


A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi programjában olyan témákat választ, amelyek az embert alapvetően érintik. Az októberi alkalmon Udvardy György pécsi megyéspüspök mellett Tóth Anna vallástörténész és Görföl Tibor teológus tartott előadást.

Tud-e kultúrát formálni egy vallási közösség? Milyen hatással van az emberre az a kultúra, amely születésétől körülveszi? A kultúra mely elemei tudnak biztosan hatást kifejteni? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi konferenciasorozatának októberi előadásán.


„Az a meggyőződés vezet, hogy az evangélium nemcsak egyféle kultúrát teremt, hanem minden kultúrában megtalálja azokat az elemeket, amelyeket kovászként átjár, és így értéket teremt. Ez egyben az egyház feladata is, és ennek jó példáit látjuk az egyháztörténelemben” – mondta a főpásztor.


Görföl Tibor teológus elmondta, hogy „a teológusok szerint nemcsak erkölcsi és teológiai elveket kellene hangoztatni, hanem konkrét útmutatást kellene adnunk, hogy az emberek hogyan vehetnének részt a kulturális életben. A kereszténység megpróbál részt venni saját kultúrájában, eligazítást adni abban a kultúrában, ahol nehéz az eligazodás. De vajon tudunk-e olyan keresztény kultúrát kínálni a mai világban, amely érdekességében, eredetiségében, színvonalában megközelíti a nem keresztény kultúrát? Tudunk-e keresztényként megakasztani olyan folyamatokat, mint például a mindenáron való fejlődés? Nem egyszerűbb-e keresztény kultúrát létrehozni, mint a kereszténység súlyát vállalni?”

Tóth Anna vallástörténész a vallás és a kultúra viszonyát a népi kultúra, népi vallásosság szempontjából vizsgálta.

„Néha egy-egy szokást népszokásnak titulálnak, néha babonává alakul, vagy akár pogányságnak nevezik. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk a forrásokat, kiderül, hogy ősinek, kereszténység előttinek tartott népszokások, vallásosnak tűnő rítusok a kereszténység megjelenése után, sőt attól inspirálva jelentek meg. Ilyenekről beszélek a népi ünnepek kapcsán. Egy zárt közösségben, egy premodern társadalomban a társadalom legfontosabb szervezőeleme a vallásosság” – mondta el a kutató.

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadássorozata november 23-án, szerdán Imádság és meditáció témában folytatódik. Előadók: Udvardy György megyéspüspök, Baán Izsák  bencés szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Gratuitas Szerzetesi Intézetének tudományos munkatársa és Nacsinák Gergely András ortodox lelkész, vallástörténész.

Az előadások hanganyaga ITT meghallgatható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria