A Vatikáni Könyvkiadó új könyve Karol Wojtyła születésének centenáriuma alkalmából

Kitekintő – 2020. május 7., csütörtök | 12:02

100 év – Szavak és képek címmel jelent meg a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában a Szent II. János Pál életéről szóló szöveg- és képválogatás a lengyel pápa születésének 100. évfordulójára, május 18-ára készülve. A könyvhöz Ferenc pápa írt előszót.

Ferenc pápa kiemeli az evangélium tanúságtevője, II. János Pál szenvedélyes emberségét. Karol Wojtyła sokat szenvedett fiatalkorában, elvesztette szüleit és testvérét is, papként és pápaként mégis példát adott, miként haladjunk előre vidáman az élet útjain a nehézségek ellenére is.

„A szenvedés, amelyben teljesen az Úrra bízta önmagát, megedzette és még erősebbé tette keresztény hitét, amelyre a családban nevelték. Ennek köszönhetően kiváló nevelőjévé vált a fiataloknak, akik az ifjú papon keresztül bevezetést nyertek a konkrét, tanúságtevő, az élet minden pillanatában megélt hitbe.”

Így jellemzi elődjét Ferenc pápa a 100 év – Szavak és képek című most megjelent könyvben.

A 128 oldalas kötet bemutatja II. János Pál pápaságát – híres írásaiból és szavaiból idézve – megválasztása napjától, 1978. október 16-ától halála napjáig, 2005. április 2-áig. A kiadvány nemcsak olaszul, hanem angolul és lengyelül is elérhető. A lengyel pápa homíliáinak, beszédeinek és tanításának részleteit Giuseppe Merola atya, a Vatikáni Könyvkiadó munkatársa; a Vatikáni Média fotóit Mirosława Lesner válogatta.

Az előszóban Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy a kötet sok emberhez eljut, főként a fiatalokhoz. Fülünkben cseng a lengyel pápa felhívása: tárjuk szélesre a kapukat Krisztus előtt, és ne féljünk. „Szent II. János Pál élete során azt tanította nekünk, hogy miként haladjunk előre vidáman a nehézségek ellenére a világ útjain. Járjunk az előttünk élt óriások lábnyomában abban a meggyőződésben, hogy sosem vagyunk és leszünk egyedül. (...) Mindig ápoljunk különleges kapcsolatot mennyei édesanyánkkal, Szűz Máriával, a gyengédség és az irgalmasság anyjával.”

Ferenc pápa egyszerű és nagyrészt a fiatalokhoz szóló szavakkal mutatja be Szent II. János Pál pápát:

„a hit nagy tanúságtevője, a mély hit embere, az Egyház biztos vezetője a nagy változások idején”.

Felidézi enciklikáit az embert megváltó Jézusról, az irgalmas Istenről, a Szentlélekről, egészen a Redemptoris materig, amely Mária az Egyház életében betöltött szerepéről szól. Ferenc pápa utal továbbá II. János Pál társadalmi enciklikáira és a Katolikus Egyház Katekizmusára is, amely értékes ajándék az Egyház számára.

A könyv előszavában a Szentatya kiemeli elődje nyitottságát, a párbeszéd keresését mindenkivel, elszántságát a háborúk megfékezésére, hajlandóságát, hogy elinduljon bárki felé és hogy megölelje a szenvedőket. Róma püspökei között

Karol Wojtyła volt az első, aki Kelet-Európából érkezett, és akin keresztül a vasfüggönyön túli vértanú egyház megszólalt.

Ferenc pápa emlékezteti az olvasót, hogy Szent II. János Pál pápa mennyit szenvedett élete során. „Személyes szenvedése összekapcsolódott népe, nemzete és Lengyelország szenvedésével.” „...elvesztette édesanyját, meg kellett élnie szeretett testvére, majd édesapja halálának drámáját is. Amikor belépett a titokban működő krakkói szemináriumba, már elvesztette minden közeli családtagját. Teljesen Istennek és Egyházának szenteli magát egy olyan időszakban, amikor barátai meghalnak a háborúban.”

„Fiatalon és pápaként is szenvedett” – írja Ferenc pápa. Utal az 1981-es merényletre, amelytől fogva II. János Pál pápa „felajánlotta életét, vérét ontotta az Egyházért, és tanúságot tett arról, hogy a betegség nehéz próbatétele idején is, amelyet megosztott mindennap az emberré lett és üdvösségünkért keresztre feszített Istennel, vidámak és önmagunk maradhatunk. Örvendhetünk a feltámadt Jézussal való találkozás bizonyosságának.”

Szent II. János Pál Isten irgalmasságának nagy tanúságtevője volt. „Halála után tizenöt évvel jó megemlékezni róla egyszerű módon. Sok fiatal nem ismerhette, vagy csak nagyon bizonytalan emléke van róla gyermekkorából. Elsősorban nekik szól ez a kötet” – zárja bevezetőjét a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria