A Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője vezetett nagyböjti lelkigyakorlatot Sopronban

Hazai – 2017. március 11., szombat | 15:00

Háromnapos lelkigyakorlat kezdődött március 6-án a soproni Szent György-dómtemplomban Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztőjének vezetésével. Az eseményről Szupper Fanni számolt be.

Vértesaljai László számára ismerősek a Szent György-templom hívei, ugyanis néhányuk a Henczel Szabolcs plébános által szervezett római zarándoklat során járt már a Vatikáni Rádióban.

A jezsuita szerzetes elmondása szerint nagy örömmel érkezett Sopronba, és már az első napon rendkívül meghatotta a zsúfolásig megtelt templom látványa. Sopron város valamennyi plébánosa jelen volt a lelkigyakorlaton, ahol a szentmisén való koncelebrálással, illetve gyóntatással segítették a lelkigyakorlat menetét.

Az első napon Vértesaljai László Máté apostol meghívásának történetét állította párhuzamba a jézusi végítélet képével, melyben a „hazaérkezés” kritériuma, hogy enni, inni adjunk a rászorulónak, felruházva, befogadva, segítve őt. Amikor Jézus a vámos Lévivel találkozik, irgalmas szemmel néz rá, és meghívja. Ezzel az irgalmassággal vár a kezdet után a záráskor, amikor a tékozló fiú hazatér. Irgalommal fogad, és irgalommal visszafogad. Az isteni magatartás alapja felénk nem a mi érdemünk, hanem Isten szerető jósága.

Ennek megfelelően – emelte ki László atya – a kereszténység nem annyira az „azért, mert” érvelés jegyében történik, hanem sokkal inkább az „annak ellenére, hogy” kitétel jellemzi. Így megyünk áldozni is: „Uram, nem vagyok méltó…!”

A „zárás” az Atya ölelő kezébe való eljutást jelképezi. Vértesaljai László kifejtette, hogy nagyböjt húsvét fia, mert felkészülést jelent megváltásunk ünnepére, amelyből születtünk. „A keresztény a húsvétból él!” Ez az idő a szív megtisztításának az ideje.

Életünk mélypontjairól beszélve a szónok megjegyezte, hogy ne féljünk, hiszen „nincs olyan, ahová Isten szerető keze ne tudna utánunk nyúlni!”. 

A második nap elmélkedésének az Elcsorgó életek címet adta a vendég jezsuita atya. Jairus beteg lánya és a vérfolyásos asszony történetén keresztül a sorsok összefonódásáról és Jézus gyógyító szeretetéről szólt. Mindkét történet középpontjában egy-egy nő áll. A kerettörténetben 12 éves kislányt ismerhetünk meg, aki fiatal kora ellenére a halálos ágyán fekszik; édesapja, a zsinagóga tekintélyes embere, nem fél megalázkodni, és Jézus elé borul, kérvén, hogy menjen el vele lányához, és gyógyítsa meg őt. A Megváltó elindul a férfi házába, amikor a tömegben valaki megérinti a ruhája szegélyét. Itt kereszteződik a két történet. Egy ismeretlen asszony, aki 12 éve vérfolyásban szenved, nem érzi magát méltónak arra, hogy szemtől szembe kérje Jézust arra, hogy szabadítsa meg gyötrelmeitől, hanem ezt gondolja: „Ha csak ruhája szegélyét érintem is, már meggyógyulok”. Jézus – bár a tömeg valóban hatalmas – észreveszi az asszonyt, és azt mondja: „Hited meggyógyított, menj, és légy egészséges”. Majd az apával eljutnak haza, ahol a leányka már holtan fekszik, de Jézus erős szavával: „Talita qum” feltámasztja a gyermeket, majd ennivalót is kér a számára.

László atya felhívta a hívő közösség figyelmét arra, hogy ma is rengeteg „vérző” asszony van; ők nem a bibliai történet értelmében véreznek, hanem a szívükben, ugyanis életkörülményeik olyan helyzetbe sodorták őket, hogy fájdalmukat magukba fojtva vérzik a szívük-lelkük.

Vértesaljai László mesélt arról is, hogy különlegesen szoros szeretet fűzi édesanyjához, aki, amikor telefonon beszélnek, még mindig „kicsi fiamnak” szólítja őt.

A nő szerepe az Egyházban különleges – nem véletlenül hívják Anyaszentegyháznak. A papok mint lelkipásztorok „pásztorkodnak”, őrzik a nyájat az Anyaszentegyház javára – mutatott rá a szónok, majd a lelkigyakorlat zárónapján összegezte az elmúlt két nap tanításait, és az irgalmas szamaritánus példájával ösztönzött mindenkit a hasonlóan irgalmas, Istennek tetsző, keresztény életre.

Fotó: Horváth Endre

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria