Admisszió és beöltözés a gyulafehérvári székesegyházban

Külhoni – 2014. október 13., hétfő | 14:40

Két harmadéves gyulafehérvári és két ötödéves temesvári egyházmegyés kispap öltözött be október 12-én a gyulafehérvári székesegyházban – írja a Rómkat.ro.

Jakubinyi György érsek az ünnepi szentmisén mondott szentbeszédében rávilágított a reverenda jelentőségére, majd az újonnan beöltözötteket hivatásuk elmélyítésére buzdította. Kiemelte a papi hivatásokért való imádság fontosságát is. A kispapok ezt követően magukra öltötték a megáldott, megtömjénezett és szenteltvízzel meghintett reverendákat. A beöltözésben a felsőbb évesek közül választott ,,reverenda-apa” segített.

Az admisszió, vagyis jelölés liturgikus szertartás, amelynek révén az illetékes egyházi hatóság az állandó diakonátusra vagy az áldozópapságra készülőt a diákonusszentelés előtt a jelöltek közé felveszi. Intézményét VI. Pál pápa vezette be 1972-ben. A felvételt a jelentkező előzetes, saját kezűleg írt és aláírt s az említett hatóságtól írásban elfogadott kérelmének kell megelőznie. A jelöltek közé való felvétel és az azt követő diákonusszentelés között nincs meghatározott időköz előírva. Az állandó diakonátusra vagy az átmeneti diakonátus után papságra készülő jelöltek a szolgálatokat (lektorátus, akolitátus) felvehetik akár az admisszió szertartása előtt, akár utána. A jelöléssel az egyházi rend felvételére készülő még nem válik klerikussá, arra csak a diákonusszenteléssel kerül sor – írja a Magyar katolikus lexikon.

Fotó: Kalányos Ottó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria