Adventi gyertyagyújtás és rendőrökért ajánlott mise Szegeden

Hazai – 2015. november 30., hétfő | 18:02

November 29-én este Szeged főterén meggyújtották az első adventi gyertyát, az alsóvárosi ferences templomban pedig szentmisét mutattak be a rendvédelmi szolgálatot ellátókért.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Dóm téri karácsonyi vásár forgatagában az egyház képviseletében Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, a város vezetősége nevében pedig Botka László polgármester gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját. A püspök a testvéri szeretetet fontosságát emelte ki beszédében, míg Botka László az ünnepi csoda megélését hangsúlyozta.

A Szeged-alsóvárosi ferences templomban „a határainkat védő rendőrökért, rendőröknek” ajánlva tartottak misét a Csongrád Megyei Rendőr-Főkapitányság munkatársainak november 29-én este.

Zatykó László mutatta be a szentmisét, melynek az volt a célja, hogy a szeged-alsóvárosiak kinyilvánítsák köszönetüket a város lakosságát, valamint a hazát szolgáló rendőröknek. A misét követően Gulyás Zsolt ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott rendészeti főkapitány-helyettese mondott beszédet, majd a hívek agapén látták vendégül a határvédő rendőröket.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ferenc és Gémes Sándor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria