Adventi gyertyagyújtás a szekszárdi Szent Rita-óvodában

Hazai – 2017. december 5., kedd | 12:50

A szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvodába járó gyerekek és szüleik idén is közösen készítették el az adventi koszorúkat. Énekkel, verssel, közös ünnepel vezették be a karácsonyvárás időszakát december 1-jén.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A koszorúkat és készítőiket Udvardy György pécsi megyéspüspök hintette meg szenteltvízzel, majd meggyújtotta az első gyertyát a koszorúkon, amelyeket később mindenki hazavihetett otthonába.

A Szent Rita Katolikus Óvodában különös gondot fordítanak a családi és óvodai nevelés egységére. A pedagógusok a nevelő munka során szem előtt tartják, hogy a kisgyermek az óvodába érkezéssel egy tágabb keresztény közösség részévé válik. Az adventi koszorúmegáldás és a közös gyertyagyújtás hagyománya is erősíti a családokban a keresztény közösséghez tartozás érzését. A hétvégi ünnepen Szilyné Simon Ágnes tagintézmény-vezető rövid köszöntőjében az elmúlt és a közelgő időszakra irányította a jelenlévők figyelmét. Az ünnepi műsor részeként a Szent József Iskolaközpont furulyán játszó diákjai, valamint az egyik óvodás gyermek édesanyja kísérte az adventi dalokat.

Udvardy György megyéspüspök köszöntőjében megértette a gyermekekkel a várakozás valódi értelmét, az ő tapasztalataikhoz igazítva a gazdag teológiai üzenetet: jó várni a találkozásra a barátokkal, szülőkkel, s ugyanígy lehet várakozni szép dolgokra, mesékre, vagy akár a kis Jézus születésére. Közben szólt a szülőkhöz is: ők szintén várakoznak gyermekükre, az ő felnövekedésükre épségben, egészségben. A világunk tehát tele van várakozással, s a legtisztábban ezt a gyerekektől tanulhatják meg a felnőttek. Az adventi koszorú jelentősége abban áll, hogy a várakozás ünnepét viszi a családba. Az együttlét örömét gazdagítja, és megmutatja a közös imádkozás erejét, hiszen a család az a hely, ahol elsősorban nevelni kell, ebben az óvoda csak segíteni tud.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria