Adventi kalendárium – 2018. december 18.

Kultúra – 2018. december 18., kedd | 7:00

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

„Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el.” (Kiv 3,2)

A sötétség és a csend védelme különösen fontos a léleknek, mely lángra kap Isten tüzétől. Egy óriási szeretet nyomásától, vagy egy konfliktus sötétségében, mely hősies, teljes önmegtagadást követel, vagy egy hirtelen, földöntúli öröm extázisában a lélek túllép önmagán. Szemtől szembe kerül Krisztussal.

Mint egy sötét villámlásban, mint a szakadék feletti mennydörgésben „felnyílik a szeme, felismeri őt, és ő azonnal eltűnik a szeme elől”. Ez a pillanatnyi felismerés nem valamilyen teremtmény munkájának eredménye, vagy egy lélekben kialakult kép.

Annak a tűznek a lángja ez, mely akkor csap föl, amikor lelkünk Istennel találkozik. Egy csodálatos másodpercben, mely nem az idő, hanem az örökkévalóság része, az egész lelket megigézi és megvilágosítja a borzasztó sötétség, mely az Isten világossága.

(Thomas Merton)

Istenünk, a te dicsőséged ragyogó fénye áradt ránk, amikor Fiad e világra született a Szent Szűztől. Segíts, kérünk, hogy a megtestesülés nagy titkát mindig teljes hittel valljuk, és áldozatos odaadással ünnepeljük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Velünk az Isten (Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria