Adventi ünnep az egri egyetemi lelkészségen

Hazai – 2017. december 13., szerda | 11:06

Adventi koncerttel és ifjúsági szentmisével ünnepeltek az egri katolikus fiatalok december 12-én este.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az egri érseki palota díszudvarában adventi koncertet adott az egri Jézus Szíve-plébánia ifjúsági ének- és zenekara Boldogy-Szabó Levente előadóművész és Füleczki István egyetemi lelkész vezetésével.

Ezt követően szentmisét ünnepeltek az Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészségen. A főcelebráns Füleczki István egyetemi lelkész volt, jelen voltak Eger város egyetemistái, gimnazistái és kollégistái.

Füleczki István szentbeszédében Máriát állította középpontba minden fiatal példaképéül, és rámutatott, azon túl, hogy mindenkinek szüksége van példaképekre, a mai világ fiataljainak a hit bátorságára is szükségük van, amelyet tökéletesen megtanulhatnak Szűz Máriától.

A zenei szolgálatot az egri Jézus Szíve-plébánia ifjúsági ének- és zenekara látta el. A szentmise különlegessége idén is az az oltárra helyezett láda volt, mely sok száz bibliai idézetet tartalmazott. Füleczki István „Isten SMS-einek” nevezte az üzeneteket, és arra kérte a fiatalokat, húzzanak egy-egy igét, s elmélkedjék azt át az adventi időszakban.

Forrás és fotó: Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria