Ahol csillapíthatjuk a szomjúságunkat – Megújult a bárdudvarnoki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház

Hazai – 2018. július 9., hétfő | 13:31

Július 6-án Varga László megyéspüspök ünnepi szentmisét celebrált a bárdudvarnoki Szent Benedek-templomban, majd megáldotta a felújított Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házat.

„Hálaadásra gyűltünk össze – mondta prédikációjában a püspök. – Hálát adunk mindazért, ami megvalósul a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház felújítása kapcsán, illetve szeretnék még ennél is többért hálát adni. Azt hallottuk Ámosz prófétától, hogy »Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a Földre. Éhséget, de nem kenyérre; szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.«

Ebből az ünnepi alkalomból szeretnék hálát adni ezért az éhségért és ezért a szomjúságért, amely bennetek és bennem is ott van. »Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot – mondja Jézus –, mert vágyakozásuk beteljesedik.« Valamennyiünkben ott van a vágy, az éhség az igazság után. Egész életünket meghatározza az igazság keresése. Nem tudjuk nem keresni az igazságot. Ezt az éhséget, ezt a vágyat a Szentlélek által élteti, táplálja bennünk az Isten.

Ő, aki kijelentette magáról, hogy »Én vagyok az igazság,« szeretné betölteni valamennyiünk éhségét és szomjúságát önmagával. »Jönnek majd napok, amikor éhséget bocsátok a Földre.« Ez az Isten utáni éhség csak Vele csillapítható. Ezért hálás vagyok, mert soha nem lehet betelni igazán Istennel. Soha nem fogjuk kimondani, hogy most már elég a szeretetből, elég az igazságból, elég a boldogságból, elég Istenből.

Hálát adok Istennek, hogy vannak helyek – s nemcsak templomok –, hanem lelkigyakorlatos házak is, ahol ezt az éhséget csillapítják. Ahová azért jönnek az emberek, mert éhesek az igazságra, szomjazzák az igét, s mert vannak helyek, ahol többet lehet meríteni belőle. Isten mindenhol jelen van, de olyan, mint a víz, ami mindenhol jelen van a Föld bolygón, de csak a kutaknál és forrásoknál tudunk inni belőle. Isten is mindenhol ott van, de vannak helyek, ahol nagyot lehet inni az Ő jelenlétéből, ahol csillapíthatjuk a szomjúságunkat és a vágyunkat.”

A szentmisét követően a jelenlévők átvonultak a lelkigyakorlatos házba, ahol Mester Balázs, Bárdudvarnok polgármestere mondott köszöntőt:

„Hálát szeretnék adni Istennek azért, hogy annak idején Váli Erzsébet Ancilla OSB nővért elhívta hozzánk. Ő itt maradt nálunk, és lerakta ennek a lelkigyakorlatos háznak az alapjait. Hálát szeretnék adni azért, mert amikor Ő már nem bírta erővel, akkor úgy döntött a püspökség, hogy átvállalja ezt a feladatot, s ehhez megtalálta a megfelelő embert. Nagyon örülünk annak, hogy a plébánost, Világos Krisztiánt ez a feladat megtalálta, és hogy csodákat művel évről évre. A faluban minden évben izgatottan lessük: mi történik itt már megint? Mi készül, mi szépül? Ezzel együtt mi is épülünk és szépülünk. Nagyon szépen köszönöm mindannyiunk nevében, hogy ez a csoda itt lehet nálunk, Bárdudvarnokon.”

Világos Krisztián bárdudvarnoki plébános, a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház igazgatója örömét és háláját kifejezve köszönte meg mindazok áldozatos munkát, akik segítettek a felújításban, majd Varga László megyéspüspök megáldotta az épületet, melynek újonnan épített közösségi terét Ancilla nővérről nevezték el.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria