Ahol Isten vár ránk – Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe Magyarszéken

Megszentelt élet – 2018. július 23., hétfő | 15:28

Július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony napján különleges ünnepet ült a magyarszéki kármelita nővérek közössége. A rend generálisa, Saverio Cannistrà OCD megáldotta a kápolna évek óta készülő oltárképét és a kolostor új, befejező épületszárnyát Magyarszéken.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Köszöntőjében Jeges Mirjam OCD perjelnő szeretettel köszöntötte a generálist, András tartományfőnököt, a jelen lévő kármelita atyákat, testvéreket, papokat, a kármelita harmadrend minden tagját és minden vendéget. „Mária oltalma, palástja alatt megszűnnek a különbözőségek. Megtapasztalhatjuk, mit jelent az a szeretet, melyet Krisztus kíván tőlünk: hogy egyek legyünk, és hogy úgy szeressük egymást, amint Ő szeretett minket.

A hangsúly azon van, hogy »amint Ő szeretett«. Tehát, ami az igazi közösségünket létrehozza, nem is annyira az emberi szimpátia, hanem – mint ahogy az új oltárképünkön látjuk – a mennyei valóság. Krisztus az, akiben mi egyek vagyunk, Ő az, akihez minél közelebb kerülünk, annál közelebb leszünk egymáshoz is. Hála Istennek, ez egy olyan elszakíthatatlan kötelék, amit sem a távolság, sem az idő nem tud eltépni.

Nagyon hálás vagyok Ferenc testvérnek azért, hogy ezzel az oltárképpel segít nekünk egyre inkább elmélyedni annak titkában, hogy a menny és a föld egyesült; hogy megnyílt számunkra a menny, hogy elérhetővé vált Krisztus, és megtapasztalhatjuk Isten közelségét. Ez az a szeretet, amely egymás iránt is fölmelegíti a szívünket. (...) amit itt most látunk, az egy olyan titokzatos transzformáció, mely a saját lelki életünkben is megélhető.

Ez a kápolna hajdanán istálló volt, s ebből az istállóból alakult át sok-sok év munkájával és erőfeszítésével Isten hajlékává. Azt hiszem, ez a mi életünkben is így van. Soha nincs veszett ügy. A lelkünk istállója képes a Szentlélek segítségével átalakulni Isten lakóhelyévé. Most ebben a mennyei örömben, amit a mi földi örömünk még színesít, ünnepeljük Isten csodáit és adjunk hálát a Szűzanya oltalmazó szeretetéért!” – hangzott el Jeges Mirjam köszöntőjében.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Saverio Cannistrà OCD generális volt. Szentbeszédében kiemelte: „Ma az egész kármelita rend a legnagyobb ünnepét üli: ünnepélyesen megemlékezünk a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Máriáról. S miközben őt ünnepeljük, rendünk elmélyíti létezésének legmélyebb gyökereit és okait. Mit találunk ennek az ünnepnek a címében, illetve azokban az olvasmányokban, amelyek ezt az ünnepet kísérik? Egy szüzet, egy hegyet, egy prófétát és tanítványt. Pontosan ezeket látjuk a képen is, amely itt mögöttem a kápolnát díszíti, és amelyet hamarosan meg fogunk áldani.”

Középen van egy hegy. Sőt: „a hegy”, amire hagyományosan azt mondjuk, hogy az Istennel való találkozás helye. Olyan hely, ahová úgy jutunk el, hogy fölfelé kell mennünk, bele kell adnunk minden erőnket; közben nagyon sok haszontalan súlytól megszabadulunk. Ez egyrészt zord, kietlen hely, másrészt tágas is, ahol szabadnak érezzük magunkat, teljes tüdővel tudunk lélegezni. A magány helye is, ugyanakkor szeretetteljes, láthatatlan jelenlétet fedezünk föl itt, a hegy mély csendjében elrejtett jelenlétet. Egy olyan Isten jelenlétét, aki mélységesen ismer bennünket: ismeri ajándékainkat, tehetségeinket, de bűneinket is; a fényes, világos oldalunkat, de az árnyékunkat is, és úgy szeret, ahogy vagyunk.

A hegy az Istennel való egyesülés helye – emelte ki homíliájában Saverio Cannistrà. Hozzátette: az Ószövetségben ezt a hegyet Hórebnek hívják. A Kármelen túl ezen a helyen találkozik Illés Istennel. Az Újszövetségben Kálváriának nevezik, amint az evangéliumi részben hallottuk. Az Egyház története során ez a hegy oly sok nevet vesz magára: a mi személyes és közösségi történeteink nevét – ezek sokszor a fáradság és a szenvedés helyei, de a növekedésé és a vigasztalásé is, hiszen ezekben mindig jelen van az élő Isten, aki kísér minket, és megtart szeretetével.

„Látjuk, hogy a hegyben van a tabernákulum, Jézus jelenléte. Jézusé, aki megígérte, hogy velünk marad, és velünk lesz a világ végéig. Látjátok: a hegy körül minden sötét, éjszaka van” – fogalmazott a szentmise szónoka. – Ez annak a hitnek a sötétsége, amelyben járunk. Ez a sötétség a megdicsőült Krisztus jelenlétét rejti. Épp ez a sötétség, ez az éjszaka hoz kapcsolatba bennünket a dicsőséges fénnyel; ez a sötétkék hoz kapcsolatba bennünket Krisztus, az angyalok és a szentek arany színével. A hit éjszakája megnyit minket Isten fényére. Miközben a világ fényei megvakítanak és eltávolítanak bennünket a valódi és örökkévaló fénytől.

Van még két személy, a Szűz és a próféta-tanítvány. Emberi arcuk van, mint nekünk. Meghajolnak, miként az angyalok is, az Úr Krisztus imádásában, de meghajolnak valahogy előttünk is, a mi fáradságos és bizonytalan úton-járásunk előtt, kifejezve, hogy felajánlják segítségüket.

Mária kitárt kezeivel és felfelé fordított tenyerével nyújtja nekünk imádságát és közbenjárását. Ez a gesztus bátorít bennünket a Jézus felé vezető úton. A skapuláré, amely a kármelita lelkiség karakterisztikus kifejezése, Mária közelségének a jele, hogy mellettünk van az úton. Végül ott van a tanítvány. Ő a próféta, aki még tud „túl-látni”, aki képes a célt látni. Illés próféta vezeti a népet, főként akkor, amikor eltávolodnak az igaz Istentől, és hagyják, hogy megtévesszék őket a bálványok. Ám ez a próféta lehetne akár János is, a szeretett tanítvány, aki befogadja a házába Máriát: ezáltal egy olyan új közösség életét kezdi élni, mely Mária testvéreinek és Jézus barátainak közössége. A próféta és a tanítvány segítenek abban, hogy messzire lássunk, és kísérnek bennünket, mint testvéreink a Kármelben – hangzott el a kármelita rend generálisának prédikációjában.

A Kármel ezért létezik: hogy felmenjünk a hegyre, ahol Isten vár ránk. Megtart bennünket Mária imája és anyai szeretete, és kísér minket a barátoknak, testvéreknek és nővéreknek a közössége – hangsúlyozta Saverio Cannistrà OCD, végül így buzdította a jelenlévőket: „Kérjük ma az Urat, legfőképpen Máriának, a Kármel Anyjának közbenjárására, hogy mindez beteljesedjen ebben a közösségben is. Az itt jelenlévő szerzetesnővérek közösségében, az egész magyar Kármel közösségében, és mindnyájunkban, minden lélekben. Ahogyan ez a kép is a Kármel ikonja, úgy lehessünk mindnyájan annak a misztériumnak ikonjai, amely nekünk adatott.”

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria