Párbeszéd a liturgiáról: Áldás

Nézőpont – 2020. január 12., vasárnap | 12:00

Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

Gyermekáldás. Ez a szó az emberi létnek olyan szemléletét hordozza, amelyben az életre való nyitottság, a nemzés, a foganás, a születés, a gyermek ajándék és nem átok; a jövőre nyíló hajnal, nem pedig lehetőségeket beszűkítő, terhes éjszaka. A karácsonyi időben eszünkbe juthatnak a Biblia korábban meddő, de Isten beavatkozása nyomán megnyíló méhű asszonyai: Sára, Anna, Erzsébet. Őszinte, kitörő hálájuk mutatja, mennyire az áldás forrásának tartották a születő életet. Mária, amikor a benne fogant életért hálát mond, Isten zavarba ejtő, a kicsinyiket, a szegényeket fölemelő és a hatalmasokat megszégyenítő művét, áldását énekli. Ezt ismeri fel a rá bízott isteni és emberi életben, akit Jézusnak hív majd.

Mária istenanyaságának ünnepén, az új esztendő első napján a betlehemi jászolnál időző Egyház Máriával együtt minden áldás forrásának ismeri fel a szegényes körülmények között, erőtlenül, sírva fekvő, bepólyált gyermeket, a magát jászolban meghúzó Istent. A szentmise első olvasmánya éppen ezért lesz az ároni áldás: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged, ragyogtassa rád arcát az Úr, és kegyelmezzen néked, fordítsa feléd arcát az Úr, s adjon békét tenéked!” (Szám 6,22–27). A betlehemi jászolból Isten ránk ragyogtatja, felénk fordítja igazi arcát, s ebből a tekintetből áldás, jó fakad egész évünkre.

„Minden jót!” – szívesen használom ezt a fordulatot, amikor elbúcsúzom valakitől. Ilyenkor, ha csak egy pillanatra is, átélem azt, hogy jót akarok, jót kívánok a másik embernek, akivel dolgom volt. A jókívánság olyan gesztus, amivel egyfelől felébresztjük magunkban a jóindulatot és a jó szándékot felebarátunk iránt, másfelől bizalmat szavazunk a benne lévő és munkálkodó jónak. Az áldani igéből származó áldás görögül és latinul (eulogeinbenedicere) olyasmit jelent: jót mondani. Valakinek jót kívánni, jót gondolni róla, jól beszélni róla: az áldás erejét viszi már a világba!

„Isten áldjon!”, „Isten veled!” – így is búcsúzkodunk. Itt a jókívánság egy újabb szereplővel gazdagodik. Nem akárkivel, hanem minden jó forrásával. Az útra bocsátásnak fontos mozzanata, hogy a másikat elengedjük, kiengedjük az ellenőrzésünk alól, Istenre bízzuk. Átélhetjük a hiányát, aggódhatunk érte, reménykedhetünk a sikereiben, támogatásunkról biztosíthatjuk, hazavárhatjuk, de végül is csak hagyjuk elmenni.

Az atyai áldás, az apa áldása nagyon fontos a gyermekek számára, a Szentírás számos története mutatja, mennyire. Talán saját bőrünkön is tapasztaljuk a jótékony hatását vagy éppen a hiányát annak, hogy szüleink áldó, beleegyező tekintete kíséri utunkat, döntéseinket, választásainkat, még ha – Kányádi szavait kissé átfogalmazva – „a magunk útján, nem utánuk mendegélünk” is (Távolodóban). Milyen fontos lenne, hogy a szülők gyakorolják az áldást családjukban, és ápolják otthonukban Isten jóindulatának lelkületét! Sok családban szokás, hogy a családtagok ennek jeleként keresztet rajzolnak egymás homlokára.

A legtöbb liturgia végén az elbocsátás zárómozzanata az áldás. Az áldás forrása Isten, nem a pap. Ő csatorna, aki Istennek ezt a jóindulatát közvetíti. A vasárnapra és a nagy ünnepekre szánt hármas áldások mind afféle spirituális jó kívánságok, Isten üdvözítő cselekvését a népre esdeklő fohászok, amelyek e világi és túlvilági boldogulásunkat is célba veszik. Bár mi olykor a magunk útján mendegélünk, Isten atyai áldása, áldó tekintete és keze a liturgia befejeztével is kíséri utunkat. Idézzük fel befejezésül az Egyház újévi liturgikus áldását, „jókívánságait”, és ízlelgessük azokat az új esztendőnkre előre tekintve: „Isten, aki minden áldásnak ősforrása, adja meg nektek kegyelmét, árassza rátok bőséges áldását, és tartson meg titeket az egész esztendő folyamán egészségben és épségben! Őrizzen meg titeket töretlenül a hitben, adjon hűséges kitartást a reményben, és erősítsen meg a mindvégig türelmesen gyakorolt szeretetben! Irányítsa békéjében napjaitokat és tetteiteket, hallgassa meg mindig és mindenütt kéréseiteket, és vezessen el a boldog örök életre!”

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria