Áldozat és rítus – Idén is megtartják a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát

Hazai – 2020. augusztus 13., csütörtök | 10:37

Az eseményt, melyre hat országból 32 előadó érkezik, augusztus 24–26. között rendezik meg a Szegedi Dóm Látogatóközpontban.

A 31. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciára (SZNBK) a koronavírus-járvány ellenére is több mint hatvanan regisztráltak eddig, míg jó néhányan a Zoom program segítségével online kísérik majd figyelemmel a konferencia egy részét.

Túl a meghirdetett témán elindítják a bibliai hermeneutika (értelmezéstörténet) eddig lenagyobb kézikönyvének fordítását, amely Oda Wischmeyer professzor asszony szerkesztésében jelent meg a De Gruyter kiadónál 2016-ban. A csaknem 90 tanulmányt tartalmazó kötetet 2022-ben szeretnék megjelentetni, és ennek kapcsán nemzetközi konferenciát is szerveznek majd a Biblia értelmezéstörténetéről.

Az évenként megrendezett Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia eddig csaknem ötven kiadvánnyal gyarapította a hazai szakirodalmat, az utóbbi három évben német, illetve angol nyelven megjelenő kötetekkel. Közreműködik abban, hogy a magyar kutatók megjelenhessenek a nemzetközi tudományos közéletben; húsz országból érkeznek előadók Szegedre, és a konferencia kapcsán mintegy hetven teológiai fakultással alakítottak ki kapcsolatot.

A vallási élet szerves részét képezik szerte a világon a szertartások, a rítusok és az áldozatok különböző formái. Az európai rítus- és áldozatszemléletünk nem előzmények nélkül való. Kialakulása a zsidóság rítusgyakorlatára vezethető vissza, de számos szimbolikus cselekedet mögött a kereszténység előtti hellén-római világ áldozatikultusz-gyakorlata fedezhető fel. A keresztény egyházban Jézus Krisztus egyetlen keresztáldozata és annak továbbélése a legfontosabb rítus. A misében naponként bemutatott eucharisztikus áldozat alapvetően meghatározza a rítusról és a kultikus áldozatról alkotott elképzeléseinket.

A Magyar Katolikus Egyház vezetése eredetileg 2020-ra tervezte az 52. eucharisztikus kongresszust Budapesten, melyet a világjárvány miatt 2021-re halasztottak. A szegedi konferencia választott témájával előkészíti a kongresszust. A 32 meghívott előadó jól reprezentálja a különböző keresztény felekezeteket térségünkben.

A konferencia nyelve magyar, német és angol, a teljes program a honlapon olvasható. Aki egyetlen előadást akar meghallgatni, annak a részvétel ingyenes, de örülnek, ha előzetesen regisztrál, vagy e-mailben jelentkezik a benyik.gyorgy@gmail.com címen.

A külföldi előadók között lesz Mario Cifrák, a Zágrábi Egyetem Teológiai Karának rektora; Michael Labahn a hallei, Antje Labahn, a wuppertali egyetem professzora, mindketten egy dél-afrikai egyetemen is tanítanak; Martin Meiser Septuaginta-szakértő Saarbrückenből; Gottfried Schimanowski Tübingenből; Vadim Wittkovszky, aki Berlinben és Szentpétervárott is tanít; Lukács Ottilia, aki Leuvenből jött Pécsre tanítani. Olyan elismert hazai tudósok is bejelentkeztek a konferenciára, mint Szuromi Szabolcs Anzelm, a PPKE korábbi rektora és Fröhlich Ida, a legjelesebb hazai Qumrán-szakértő.

Idén a Gnilka-díjat Cserháti Sándor professzor posztumusz kapja. Őt Szegeden jól ismerték és szerették, hiszen hosszú évekig szolgált evangélikus lelkészként a városban. A díjat a szegedi dómban adják át augusztus 25-én este, a 18 órai szentmise után rendezett koncert keretében. A hangversenyen az Ökumenikus Kórus énekel és a Szegedi Szimfonikus zenekar játszik Gyüdi Sándor karigazgató vezetésével.

A konferenciát a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány rendezi és a Szeged-Csanádi Egyházmegye, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. A konferencia védnökei: Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Szuromi Szabolcs Anzelm, a PPKE volt rektora és Martos Levente Balázs, a Pápai Biblikus Bizottság tagja. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: SZNBK

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria