Áldoztatók és igeliturgiát végzők részére tartottak képzést Pécsen

Hazai – 2015. március 3., kedd | 10:55

Százhúszan vettek részt a Pécsi Egyházmegye területéről azon a képzésen, amelyet Kajtár Edvárd tartott az áldoztatók és igeliturgiát végzők részére. Az előadás az egyházi szolgálat és a szentmise megéléséről szólt – tudósít a Pécsi Egyházmegye.

Kajtár Edvárd, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa a lelkipásztori munkatársak szolgálatának főbb feladataival kezdte az áldoztatók és igeliturgiát végzők számára tartott előadását.

Az első fő téma ez volt: Milyen lelkülettel éljük meg az egyházi szolgálatot? 

Mindennek a szeretet az alapja – mondta a spirituális igazgató. – A hivatás, az emberlét alapja is a szeretet. Életünket a szeretetért éljük. Ha szeretetből szolgáljuk a szeretet művét, akkor szeretjük az Urat, az egyházat, és szeretjük azokat, akikhez küldenek bennünket.

Az áldoztatóknak és igeliturgiát végzőknek követniük kell a szabályokat, az előírásokat, de tudni kell azt is, hogy ne essenek túlzásokba – hangsúlyozta Kajtár Edvárd. Ugyanakkor felhívta a résztvevők figyelmét arra is, hogy a családos ember hivatása elsősorban szeretteihez kötődik.

Hogyan éljük meg a szentmisét? – az előadás második részében erre a kérdésre kereste a választ. Kajtár Edvárd a szentmisével kapcsolatos személyes gondolatait osztotta meg a résztvevőkkel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szentmise a kaputól az áldoztatás felé vezet, majd a szertartás után az áldoztatástól a kapu felé. „Fontos, hogy Krisztussal távozzunk a templomból, és hirdessük a többi embernek, hogy az ő szívüket is átjárja a szeretet” – mondta a spirituális vezető.

Az előadások hanganyaga elérhető itt.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria