Almás történetek – Fakultatív hitoktatói módszertani délutánt tartottak Pécsett

Hazai – 2020. szeptember 24., csütörtök | 10:44

Szeptember 21-én fakultatív módszertani találkozót tartott Sipos Edit a Pécsi Egyházmegye hitoktatói számára a Magtár Látogatóközpontban.

Utoljára a tavaszi karantén előtt vettek részt hasonló továbbképzésen a Pécsi Egyházmegye katekéta munkatársai. A mostani helyzet kicsit megnehezítette a találkozó oldottságát, hiszen az egészségügyi előírásokat be kellett tartani. Éppen ezért az előadó hangsúlyozta:

Minden találkozás többet ér, mint egy nem találkozás!”

A foglalkozást minden tanévben kétszer szervezik meg, a mostani alkalommal Sipos Edit Franz Kett pedagógiájával ismertette meg a katekétákat. „Ez a pedagógia a keresztény isten- és emberképre épül. A teremtett és megváltott ember áll a középpontjában, aki közösségben él és talál magára. Isten adja élete érelmét és célját, Ő hívja meg a közösségre. A módszer leglátványosabb eleme a foglalkozások során elkészülő padlókép, amely a közös alkotás örömére, a közösen választott célra irányítja a figyelmet, és lehetőséget ad az elmélyült munkára. Ez a pedagógia a közösségi létre, az élet értelmességének felfedezésére, a szépség iránti igény megélésére nevel” – fogalmazott az előadó.

A találkozás szorosan kapcsolódott a szeptember 27. és október 4. között megrendezendő teremtés hetéhez, illetve a Laudato si' enciklikához.

A módszertani délutánon feldolgozott két történet segítségével a hitoktatók el tudják majd juttatni a gyerekekhez Ferenc pápa gondolatait közös otthonunkról. A Szentatya környezetünk szemlélésének fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen a szemlélődés során válunk képessé arra, hogy felfedezzük a másik ember belső értékét, amit a Teremtő adományozott nekünk és a világunknak. E felfedezés segít bennünket eljutni a Teremtőhöz.

Ennek fényében a katekéták a történeteken keresztül képesek megvilágítani a gyerekek előtt, hogy mit jelent kihasználni, gátlástalanul hasznot húzni a világunkból, illetve úgy felhasználni a kapott értékeket, hogy azok az életünket szolgálják. Teremtett környezetünk szemlélése a törődést, megőrzést formálja a gyerekben és a felnőttben egyaránt. Aki nem képes a világ szemlélésére, az nem képes a másik embert sem elfogadni, befogadni. „A cél, hogy mindenki legyen közös otthonunk őrzője. Ne delegáljuk ezt a feladatot másra!” – mondta Sipos Edit, majd hozzátette, így van remény arra, hogy a gyerekek a környezetük védelmezőivé váljanak.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria