Amikor Isten megbocsát – Kocsis Fülöp érsek-metropolita beszéde Veszprémben

Hazai – 2020. július 16., csütörtök | 11:44

Kocsis Fülöp érsek-metropolita július 12-én ellátogatott a veszprémi görögkatolikus közösséghez. A Feltámadt Üdvözítő-templomban (Károly-templom) a Szent Liturgia keretében mondott beszédet a főpásztor.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita az aznapi evangéliummal kapcsolatban a prédikáció elején elmondta: a farizeusok és írástudók, vagyis az írásokat jól ismerők joggal döbbentek meg Jézus kijelentésén: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak a te bűneid!” Hiszen ki más bocsáthat meg bűnöket, mint az Isten?

Bár nem azon a módon, ahogy a farizeusok hitték, de a kiindulópont mégis teljesül: senki nem bocsáthatja meg a bűnöket, csak az Isten – tette hozzá az érsek-metropolita –, mert a bűn egyedül az Istent sérti.

Amikor egymásnak megbocsátunk, az teljesen más, mint amikor az Isten bocsát meg nekünk. Ha valaki megbánt minket, a mi megbocsátásunk a másik embernek a bűnére semmilyen hatással nincs, mivel a bűn elsősorban az Istent sérti meg

– fejtette ki. Istent, aki a jóság forrása, aki soha semmi rosszat nem tett, akitől csak szeretetet kaptunk.

Bármilyen kicsi vagy nagy bűnünkkel ezt a szeretetkapcsolatot sértjük, őt bántjuk meg, ezért arra van szükség, hogy az Isten bocsássa meg a bűneinket.

Kocsis Fülöp arról is beszélt, hogy bűneinkkel elzárjuk magunkat az Isten szeretetétől. „Azért kell bűnbánatot tartani, hogy ez a távolság megszűnjön, és gyógyuljon a sebzettség, ami elzár a szeretet elől. Ezt jelenti a megbocsátás” – mondta.

Krisztus földre szállásával ez a képlet bonyolultabbnak tűnik, valójában leegyszerűsödött

– folytatta az érsek-metropolita. Krisztus a saját testével bontotta le a falat, ami elválasztja az Istent az embertől, amikor megtestesült, és egyesült benne az Isten az emberrel.

Amikor Isten megbocsát, magához ölel minket, így a bűnbánatot követően az Isten bocsánatára elmúlik a bűn, nem lesz többé.

„Az az Isten, aki megalkotta ezt a világot a semmiből, képes eltörölni a bűnömet, egy másik ember ezt nem tudja megtenni.

Amikor egyik ember a másiknak megbocsát, az egy nagyon távoli, halvány mása az Isten bocsánatának.

De mégis nagyon nagy szükség van arra, hogy egymástól bocsánatot kérjünk, amikor valami rosszat tettünk – hangsúlyozta a főpásztor.

Nehéz szó a bocsánat. A házastársak vagy barátok között sem könnyű kimondani egy-egy nézeteltérést követően. Mégis fontos, hogy egymástól is bocsánatot kérjünk, és kifejezzük, hogy már nem haragszunk.

Kocsis Fülöp arról is szólt, hogy „fontos bűnbánatot tartani, majd elmenni a paphoz, és kimondani neki a bűneinket. Kifejezni az Isten felkentje előtt, hogy őszintén bánjuk, amit tettünk. A pap nem tesz egyebet, mint kinyilvánítja felénk az Isten szeretetét, érzékelhetővé teszi, hogy Isten eltörli a bűnt. És amikor a bűnbánat után részesülünk az Eucharisztiában, Krisztus testében és vérében, a teremtett világban érzékelhető valósággá válik a bűntől való megszabadulás. Valójában az Eucharisztia az, ami eltörli a bűneinket. Mert Krisztus a saját testében kínálja az embernek a kiengesztelődést”.

Amikor a pap feloldoz, csak jelzi: nincsen akadálya a Krisztussal való egyesülésnek.

A főpásztor rámutatott: Aki rendszeresen, havonta, kéthavonta gyón, annak az életében a bűnbánat szentsége élő lesz, és képes lesz egyre mélyebben felfogni, hogy mit jelent az Isten szeretete. Ezzel is építjük az Isten közösségét. Rajtunk keresztül válik érzékelhetővé, hogy Krisztus itt van közöttünk az Egyházban – mondta a Veszprémben vendégeskedő érsek-metropolita.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria