André Doze: Szent József, az Atya árnyéka

Kultúra – 2020. március 21., szombat | 15:11

André Doze (1926–2010) francia római katolikus pap, teológus és irodalmár, több könyvet írt Szent Józsefről. Ebben a könyvében Jézus földi atyjának személyén keresztül a keresztény élet művészetét akarja nyújtani számunkra, „a tekintet, a járás, a lélegzés egyfajta művészetét, amely művészet érinti a lábakat és a kezeket”.

A tudós szerző szerint nincs meglepőbb dolog annál, amit általában nem veszünk észre, hogy az angyali üdvözletet Szent Lukács úgy meséli el, hogy József neve előbb tűnik fel, mint Máriáé, akit a Dávid törzséből származó fiatalemberrel, Józseffel való jegyessége határoz meg. József neve egy híres pátriárkáé, aki Egyiptomban megmentette Isten népét. József azonnal eltűnik, de érezzük jelenlétét az evangéliumok gyermekségtörténeteiben, „aktív, éber”, lényeges jelenlét, az Úr angyalának közvetítésével meghatározott feladatokra kap megbízásokat, így azt, hogy a Jézus nevet adja a Gyermeknek. Amikor a halál hatalma üldözi a Gyermeket, egyedül ő kap figyelmeztetést álomban. Lényeges, hogy József arra készült, nemet mond arra a misztériumra, amely meghaladta értelmét, s amelyre méltatlannak érezte magát. Isten azonban meghívja, hogy „csendesen, egész lényével kimondja az igent, amely visszhangzik az örökkévalóságban, egy igent, melynek hozadéka jelentős, mint mindené, ami közvetlenül érinti a Megtestesülést”.

André Doze kiemeli, hogy 1560 és 1660 között három személy foglalkozik behatóan Szent József alakjával: Avilai Nagy Szent Teréz, Szalézi Szent Ferenc és az előkelő francia családból származó katolikus plébános, Jean-Jacques Olier.

Teréz a pokol ellentéteként határozza meg József világát. Kiemeli, hogy a Fiú utánozza az Atyát, akinek két keze van: József, aki révén kiragad bennünket ebből a kétértelmű világból, „ebből a Babilonból”, ahol mindenki azt gondolja, hogy ugyanazt a nyelvet beszéli, mégsem érti meg senki a testvérét; valamint Mária, aki révén a Fiú létrehozza az új világot, a pünkösd világát, ahol mindenki a maga nyelvén beszél, mindenkit tisztelnek egyedülálló mivolta miatt, s ahol mindenki megérti egymást. Az első kapun kell bemenni ahhoz, hogy az Atya lelke, „aki a másikon érkezik, kinyilatkoztassa nekünk a Fiút”, mert, ahogy Szent Pál írja, „Isten benső dolgait nem ismeri senki, csak Isten Lelke”. (1Kor 2,11) A pokol szöges ellentéteként születik meg 1562. augusztus 24-én Teréz reformjának első Kármele, az avilai Szent József-kolostor.

Szalézi Szent Ferenc felismerte, hogy József három titulusa tökéletesen kapcsolódik egymáshoz: elsősorban Mária férje, s e tényből fakadóan Jézus atyja (maga Mária mondja ezt ki Jeruzsálemben, amikor háromnapos keresés után végre megtalálják a tizenkét éves Jézust: „Apád és én kerestünk…”). Ehhez a két címhez kapcsolódik a legmagasabb szinten: „az igaz”. Vagyis az, aki megvalósítja a „kezdetek” titkát, azé, akiben Isten Lelke lakozhat. Szalézi Szent Ferenc megértett három dolgot. Az első igazság, hogy Jézus József és Mária „szent házasságának árnyékában” fogantatott. A Szentlélek működése, aki „hagyományosan azonos ezzel az árnyékkal”, nagyon konkrét formát ölt, amelyet Isten kifejezetten akart: Máriának Józsefnél kell laknia, Mária József árnyékában szül. A másik felfedezése Szalézi Ferencnek, hogy mivel József árnyéka „feltétele Jézus fogantatásának, feltétele a mi lelki fogantatásunknak is”. A Szent Családban „akar minket Krisztus lelkileg önmagával együtt növekedni látni”. A harmadik igazság, „amely mint egy tömítés a csatornázásban”, az egész számára lehetővé teszi, hogy működjön az, hogy itt minden Józsefnek engedelmeskedjen. Ő azzal van megbízva, hogy gondoskodjon a lélek számára az első és legszükségesebb jóról, a szív békéjéről. Enélkül semmi nem lehetséges. S hogy honnan jön a Szent Család békéje? „A Szent Józsefnek, ennek a titokzatos embernek való engedelmességből, aki mintegy közvetlenül van rákapcsolva az Atyára.”

Jean-Jacques Olier is azt gondolja, mint Szalézi Szent Ferenc, hogy a világosság, amely József lelkét megvilágította, ugyanolyan természetű volt, mint Mária lelkéé. Más szerzőkkel ellentétben azonban ő nem gondolja, hogy fokozatokat kellene beiktatni azért, hogy „Isten Anyja valamilyen első helyet foglalhasson el”. Olyan szépséget és bölcsességet tulajdonít Józsefnek, amelyet semmi nem korlátoz, mivel ő volt Krisztus védelmezője a földön. A második alapelv: „Isten Fia emberi testet felvéve láthatóvá vált, láthatóan beszélgetett és értekezett az Atyaistennel, aki Szent József személye mögé rejtőzött, aki révén az Atya láthatóvá vált számára.” Egyrészt József és Mária az az oratórium, ahol Jézus megtalálja az Atyát a Lélekben, másrészt „a Szent Szűz és Szent József Isten személyét látta Jézusban”.

André Roze összegzése szerint „az Atya mindent a Fiú kezébe ad” (Jn 13,3) A Szentlélek biztosítja ezt az átadást minden dimenziójában, minden megközelítésében, „akit a teremtés legkisebb kereke, az emberek legkisebb gondolata is érdekel”. Ezen dolgoznak folyamatosan az ő irányításával az angyalok és a szentek is. Ezzel a két kezével építi Jézus az ő Egyházát – világítja meg a szerző. Kifejti: Mária, az angyalok Királynője és minden szent Anyja készségessé teszi az emberek szívét, hogy Fia leszállhasson a szívekbe. „De a végső kéz, amely mindent befejez, az alapvető elrendező, amely eltávolítja a spirituális jellegű bonyolult veszélyeket, amelyeket a leggyakrabban messze nem tudunk helyesen felmérni, ezzel József van megbízva. Ő van ennek a páratlan láncolatnak a végén, amely az Atyától indul és hozzá tér vissza. Ő az alázatos első láncszem: a szívünk legmélyén elsősorban neki kell megtanulnunk engedelmeskedni.”

André Doze: Szent József, az Atya árnyéka
Verbum Keresztény Kulturális Egyesület, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria