Angol diákok végeztek önkéntes munkát a nagyváradi Caritas Catolicánál

Külhoni – 2018. december 19., szerda | 16:31

A nagyváradi Caritas Catolica évek óta működik együtt az egyesült királyságbeli Beaulieu Convent School katolikus lányiskolával. Idén 12 diáklány és 4 pedagógus töltött két napot humanitárius tevékenységgel a Caritas Catolica önkéntesprogramja keretében Nagyváradon.

A partnerség keretében a Jersey szigetén élő angol diákok minden évben jótékony célú gyűjtést szerveznek az iskolában a Caritas ellátottjainak megsegítésére, emellett évente egyszer, a karácsony előtti időszakban el is látogatnak a Nagyváradi Egyházmegyébe, hogy adományokat osszanak a rászorulóknak.

December 12-én, szerdán nyakukba vették az egyházmegyét, és egy egész napos körút során több településen is sikerült megszépíteniük a rászorulók ünnepét. Szalacson Horváth Béla polgármester vezetésével 16 nehéz sorsú család részére osztottak ki a Caritas által biztosított tartósélelmiszer-csomagokat. Az adományból elsősorban egyedülálló anyák, illetve olyan többgyermekes családok részesültek, ahol rendesen járatják iskolába a gyermekeket. Az angol csoport ugyanakkor látogatást tett a helyi cigánysoron, és több mint 70 gyermek részére osztott csokoládét.

A kiosztott élelmiszersegélyeket a németországi Caritasverband Passau segélyszervezet anyagi támogatásával tudta megvásárolni a Caritas Catolica, míg a gyermekeknek szánt csokoládét a holland Caritas Schijndel ajánlotta fel. Hogy az angol diákok a település szépségeit is lássák, ellátogattak a híres szalacsi pincesorokra, majd Horváth Béla polgármester elkalauzolta őket a sok száz éves kincseket őrző, frissen felújított ottományi Komáromy-kúriába is.

A csapat ezt követően Margitta felé vette az irányt, ahol meglátogatták a Caritas Catolica által működtetett Szent Antal Idősotthon lakóit. Közösen megebédeltek, majd friss gyümölccsel és mindenki által ismert angol karácsonyi dalokkal lepték meg a szépkorúakat. A fülbemászó dallamok az angol diákok szájából igazán hitelesen csengtek, és kicsalogatták szobáikból még azokat a lakókat is, akik egyébként nem kedvelik már a nagy felhajtást – végül mindenki jókedvűen mulatott, tapsolt, énekelt.

A nap utolsó állomása a szentjobbi gyermekotthon volt, amelyet annak idején szintén a Caritas Catolica hozott létre, azóta viszont az intézménynek sikerült saját lábára állnia, és ma több tucatnyi gyermeknek biztosít biztonságos családi környezetet, tanulási és elhelyezkedési lehetőséget. Az angol diákok gyümölccsel, csokoládéval, plüssállatokkal és különböző kötött holmikkal ajándékozták meg a szentjobbi gyermekeket, majd részt vettek az intézmény karácsonyi ünnepségén.

A segélycsomagokat sok helyen bokáig érő sárban vitték. Másnap, december 13-án már a kora reggeli órákban nekiláttak, és több mint 15 kiló zöldséget hámoztak meg és vágtak fel, valamint 5 kiló sertéshúst tisztítottak meg és kockáztak fel – ezekből készült gulyásleves az utca szegényeinek Szigeti Berkeczi Hajnal főszakács vezetésével a Caritas konyháján.

Míg az étel főtt, a diákcsoport felkerekedett és meleg téli holmikat – kötött sapkákat, sálakat, kesztyűket és takarókat helyezett ki a nagyváradi liget fáira, a következő felirattal: „Sok szeretettel bárkinek, akinek szüksége van rá”. Három éve szervez ilyen jellegű akciókat a katolikus segélyszervezet olyan parkokban, ahol gyakrabban fordulnak meg rászorulók, és a téli holmit mindig boldogan és hamar elkapkodják. Az idei akció különlegességét az adta, hogy a kihelyezett kötött holmik jelentős részét a boskoopi (Hollandia) SOEB-segélyszervezet közvetítésével egy holland nyugdíjascsoport kézzel kötötte.

„Sok olyan ember él itt, akiknek bizony jól jön a téli holmi. Hajléktalanok és olyan családok, ahol ha van is ruha, örülnek egy-egy szebb kötött darabnak, amivel megajándékozhatják a gyermekeket az ünnepek előtt. Hoztunk sok kis takarót és gyermekméretű sapkát, kesztyűt is. Olyan szép dolognak tartom, hogy a rászoruló családok hazafele sétálván megláthatják és leszedhetik a fákról azokat a darabokat, amelyekre szükségük van. Lehet, hogy ez csak egy apró segítség, de lelki üzenete is van, és emellett a családok más, fontosabb dolgokra költhetik azt a pénzt, amit a ruhavásárláson így megtakarítanak” – nyilatkozta a 18 éves Niamh Cowieson.

A parkbeli munkát követően a diákok kiosztották a saját kezükkel készített gulyáslevest a nagyállomással szemben a hidegben várakozó embereknek – összesen több mint 150 adagot. S bár nagy többségük rászoruló volt, a levesből kaptak a vidékről ingázó munkások, valamint más, távolsági buszra vagy vonatra várakozó személyek is.

Az angol önkéntesek két közösségi tevékenységgel zárták a napot: előbb a Caritas Catolica által működtetett Szent László Kollégium diákjaival vettek részt közös programon, majd meglátogatták és megajándékozták a Szent Márton Idősotthon lakóit.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria