Apor Vilmos-imaév a Győri Egyházmegyében

Hazai – 2015. január 26., hétfő | 13:40

Ahogy arról az új évre írott püspöki körleveléből értesülhettek a hívek, Pápai Lajos megyéspüspök boldogként tisztelt püspök vértanúságának 70. évfordulóján, valamint pappá szentelésének 100. évfordulóján Apor Vilmos-imaévet hirdetett a Győri Egyházmegyében – tájékoztat az egyházmegye.

Az évforduló különleges alkalom arra, hogy jobban megismerjük Boldog Apor Vilmos életét, vértanúságát, példájából erőt merítsünk, illetve imádkozzunk közbenjárásáért és szentté avatásáért.

Az ünnepi év folyamán több kiemelt pontja lesz az egész éves ünnepségsorozatnak: április 1-jén virrasztással emlékeznek Boldog Vilmos püspök vértanúságára, május 23-án, liturgikus ünnepén, illetve augusztus 24-én, pappá szentelésének 100. évfordulóján szintén ünnepi programokra kerül sor.

Új kezdeményezésként október 10-én egyházmegyei zarándoklat indul Gyulára, Apor Vilmos plébánosi szolgálatának helyszínére. November 9-én, boldoggá avatásának évfordulóját ünnepelik, majd november 21-én zárul az emlékév ünnepélyes keretek között.

Az imaév egyik legfontosabb mozzanataként 2015. február 18-án, hamvazószerdán útjára indul a Győri Egyházmegyében Boldog Apor Vilmos ereklyéje, hogy november végéig minden plébániatemplomban kihelyezzék egy-egy estére, imádságra buzdítva a híveket. Az ereklye vándorútjának imaóráihoz tematikus – szöveges és videós – segédanyag készül.

Az imaévre több kiadványt terveznek, valamint tematikus gyűjtőoldallal jelentkezik az egyházmegye honlapja, mely a főoldalról érhető el, az ünnepi év logójára való kattintással.

Legyen az Apor-imaév mindannyiunk számára a lelkiismeret-vizsgálat és a megújulás éve!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria