Arcok a határról – Menekültügyi konferenciát tartottak Hegyeshalomban

Hazai – 2016. március 3., csütörtök | 9:55

Február 27-én, szombaton „Arcok a határról” címmel kiállítás nyílt és menekültügyi konferenciát rendeztek az osztrák határ melletti Hegyeshalom polgármesteri hivatalának dísztermében.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az áldozatos segítségnyújtásért mondtak köszönetet február 27-én, szombaton az Arcok a határról című menekültügyi konferencián és a hozzá kapcsolódó kiállítás megnyitásán Hegyeshalomban.

„Ismerős arcok jönnek velünk szembe. Emlékszünk rájuk, ahogy egy-egy nyugodt pillanatban éppen kenyeret kennek, vizet készítenek elő, a kicsiknek gyümölcsöt, édességet. Ahogy arra is, hogy a gyermekével megázott édesanyára meleg, száraz ruhát adnak, és azokhoz a várandós asszonyokhoz, akiknél éppen megindult a szülés, minél gyorsabban szakszerű segítséget hívnak. Sokszor együtt vártuk, hogy befusson a hatalmas erővel érkező, akár többezres tömeg a hegyeshalmi vasútállomásról a kishatárra. És akkor minden kézre szükség volt…” – emlékezett Biacsics Elvira, a Magyar Vöröskereszt mosonmagyaróvári térségi vezetője, aki bevezetőjében kifejtette, az Arcok a határról című menekültügyi projektzáróval kívántak emléket állítani a közelmúlt történéseinek. A rendezvénynek múlt szombaton a hegyeshalmi polgármesteri hivatal díszterme adott otthont.

„Sok időnk nem maradt a felkészülésre, mert a buszok elindultak Budapestről, és reggelre az autópálya-határátkelőn az élet megállt. Ausztria ugyanúgy nem volt felkészülve a menekültek fogadására, mint mi az átengedésre. A forgalom mind a közúton, mind a vasúton leállt. A menekülteket szállító buszokról az emberek leszálltak, és minden útvonalon: autópályán, vasúti pályatesten, közúton haladtak Ausztria felé” – emlékeztetett arra a szeptemberi éjszakára Szőke László hegyeshalmi polgármester, amikor megnyílt a határ a menekültek előtt. A nagyközség vezetője szerint további feladatot jelentett, hogy a helyiekkel elfogadtassák az akkori helyzetet és fenntartsák a rendet. A hulladék összegyűjtése komoly energiákat követelt. 642 köbméter szemetet gyűjtöttek össze Rajka, Levél, Mosonszolnok, Dunakiliti közmunkásainak, a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft.-nek is köszönhetően, amihez a térségi társulás is anyagi segítséget nyújtott. A hegyeshalmi önkormányzat egy több mint két évtizede használaton kívül lévő épületet adott át – és alakított át ideiglenesen – a segélyszervezeteknek, önkéntes segítőiknek.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója szerint komoly feladat hárult a szervezetre országosan, amiből kivették a részüket az önkéntesek is – ezért köszönetet mondott. Ő egy 9-10 éves kislányra emlékezett, akitől megkérdezték, hol vannak a szülei, ám csak a nagypapáját tudta megmutatni. A szüleit a háborúban vesztette el.

„Az egység és egyetemesség elve alapján jelenleg Görögországban az ottani szervezetnél tevékenykednek vöröskereszteseink. Ez az időszak alkalmas a felkészülésre, ezért képzéseket tervezünk az önkénteseknek. Szervezetünk készül arra, hogy akár Magyarországon, akár más nemzeteknek segítséget tudjon nyújtani” – fogalmazott a főigazgató, megjegyezve, számít arra, hogy az önkéntesség, emberiesség jegyében továbbra is lesznek segítőik a bajban.

Tamás Gábor református lelkész a Hegyeshalmot érintő menekültválság idején tartotta a lelket az ideérkezőkben és segítőikben is. A tömeg nyomása fizikailag és pszichikailag is erőfeszítést követelt az önkéntesektől. „Az első napok félelmei mára sem múltak el, amikor a görög–macedón határon zajló eseményeket követjük” – tette hozzá a sokszor a tolmács szerepét is vállaló lelkész.

„Mi csak egy kis epizód voltunk az ő életükben, talán már nem is emlékeznek ránk. Mi annál inkább rájuk... Azóta is számos arc bukkan fel gondolataimban: az, akinek a kezét fogtam, akiknek a gyermekét tartottam, akiknek vizet adtam, akiknek mentőt, orvost hívtam. Számos emberi sors részese lehettem, jólesett, hogy segíthettem” – elevenítette fel emlékeit Kun Szilvia, a Vöröskereszt megyei igazgatója. Visszatekintésében arról a kihívásról is beszélt, hogy az akkori helyzet új volt mindenki számára: „Nem rendelkeztünk akciótervvel, eszközökkel sem nagyon, mégis azonnal tettük a dolgunkat. Számunkra a kérdés a menekültügy során nem a »Miért?«, hanem a »Mivel segíthetek?« volt. Munkánkat a településsel, a hivatalos és karitatív szervezetekkel együttműködve végeztük.”

A rendezvényen Fekete Tamás, a Vöröskereszt hegyeshalmi szervezetének titkára nyitotta meg az Arcok a határról című fotókiállítást. Tizenegy amatőr és profi fotós száz alkotása látható a falakon. Negyvennégy nap eseményeit dokumentálják a fényképek, melyek most hétvégén, március 5-én és 6-án 15 és 18 óra között a hegyeshalmi polgármesteri hivatal dísztermében még megtekinthetők. A tárlat ezután országos turnéra indul a tervek szerint, melynek első állomása várhatóan Mosonmagyaróvár lesz.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria