Átadták a felújított Szent Efrém Általános Iskolát és új tornacsarnokát Debrecenben

Hazai – 2020. szeptember 15., kedd | 17:22

A 21. századi igényeknek megfelelő épületben kezdődhetett meg a 2020/21-es tanév a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskolában. A 2014-es külső felújítás után nyár végére az intézmény belülről is megszépült. Ezenkívül elkészült az iskolához tartozó, szintén Szent Efrém nevét viselő vadonatúj tornacsarnok is. Szeptember 12-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita megáldotta az épületeket.

2011-ben a Debreceni Görögkatolikus Óvoda megalapítását az akkori Hajdúdorogi Egyházmegye és Debrecen önkormányzata között létrejött megállapodások tették lehetővé. 2012. szeptember 1-jétől az ének-zene tagozatos Bányai Júlia Általános Iskolát fenntartásba vették a görögkatolikusok, és az óvodával együtt létrejött a Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Az intézménnyel együtt megörökölték az alapításának 60. évfordulóját tavaly ünneplő Lautitia kórust is, amely a kiváló fiatal karnagy, Nemes József elkötelezett munkájának eredményeként nagy sikerrel működik. A szír himnuszköltő, teológus, egyháztanító Szent Efrém lett a kórusmuzsikát elkötelezetten és örömmel művelő iskolai közösség névadója.

A Debrecen városrészeiben alakult szervezőlelkészségek nyomán a görögkatolikus egyházközségek megerősödtek hitben és létszámban egyaránt. Az elkötelezett pedagógiai munka mellett főként ennek köszönhető, hogy az egy csoporttal kezdő óvoda ma már négy csoportban 110 gyermek neveléséről gondoskodik. A létszámgondokkal küzdő általános iskola tanulóinak száma 8 év alatt közel 150 fővel növekedett, így már mintegy 400 diák tanul a Szent Efrémben. A Lautitia pedig az énekelni visszajáró, ma már középiskolás, egyetemista egykori tanítványokból megalakult kamara- és ifjúsági kórusokkal kóruscsaláddá nőtte ki magát. Az alapfokú művészeti iskola képzése mára zenei, grafikai és néptánc tanszakokkal bővült. 

Az intézménynek otthont adó ingatlan állapota nem volt méltó az intenzív fejlődéshez, így 2014-ben elsőként az épület energetikai korszerűsítése történt meg. A 2019/20-as tanév végén kezdődött el a 2500 négyzetméteres iskola teljes körű belső felújítása, melynek révén története során először kapott a kórus megfelelő próbatermet, és lehetővé vált egy kápolna kialakítása is. A megújult tantermek, folyosók, irodák a gyermekek és munkatársak számára otthonos, korszerű környezetet biztosítanak.

A tornacsarnok megvalósítása is összefogás eredménye: a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Cívis Szabadidő és Sport Egyesület közösen építtette az 1800 négyzetméteres csarnokot. Létrejöttét az indokolta, hogy az eddig megkezdett és megvalósított utánpótlás-nevelési programok hatására Debrecenben egyre több gyermek választja a kosárlabdát, létszámuk az elmúlt három évben megduplázódott. De az épületben kapott helyet az iskola vadonatúj konyhája és ebédlője is, ahol kényelmesen oldható meg a diákok napi étkeztetése.

Szeptember 12-én nagyszabású ünnepség keretében áldották meg az iskola megújult épületét és a tornacsarnokot. Az utóbbi épület négy oldalát Kocsis Fülöp metropolita olajjal is megkente. Tanításában azt mondta:

Amikor megáldunk egy házat, raktárat, óvodát, iskolát, sportcsarnokot, akkor oda a megáldás révén, az Egyház imádsága folytán belép Jézus, és attól kezdve ott van.

Majd a napi evangéliumra utalt, ami Zakeus történetét elevenítette fel (Lk 19,1–10), és megosztotta a hallgatósággal, hogy még hitoktató korában fáramászási versenyt tartott a ministránsok között Hajdúdorogon. „Azért pompás dolog fára mászni, mert közben nekünk kell kitalálni, hogyan tudjuk legyőzni a fát, együttműködni vele azért, hogy minél magasabbra jussunk. Erőnlét, ügyesség kell hozzá, és elszántság. Most egy sportcsarnokot áldunk meg elsősorban, aminek használatához szintén ügyességre, elszántságra, kitartásra, erőnlétre van szükségük a gyerekeknek” – mondta a főpásztor.

Szellemi és lelki magasságba akarjuk vezetni az itt tanulókat, sportolókat. Ha ezen keresztül nem az Istenhez kerülünk közelebb, akkor hiába nyerünk versenyeket, leszünk jobbak, nem sokat ér földi törekvésünk”

– zárta gondolatait a metropolita.

Az átadási ünnepségen beszédet mondott Baloghné Tóth Ibolya igazgató, Komolay Szabolcs, az önkormányzat oktatási intézmények közötti kapcsolataiért felelős tanácsnok, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Pósán László országgyűlési képviselő és Becsky István, a DEAC szakosztályvezetője, az MKOSZ elnökségének tagja. Végül Seszták István főhelynök mondta el a beruházás kapcsán gondolatait.

Az ünnepség fényét emelte a Lautitia kórus produkciója, az avató pedig stílszerűen rövid mérkőzéssel zárult, melynek kezdő feldobásában Kocsis Fülöp metropolita és Szabó Tünde államtitkár is közreműködött.

A teljes cikket ITT olvashatják.

Forrás és fotó: H. Varga Eszter/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria