Átadták a Katolikus Pedagógiai Intézet Szent László-évi pályázatának díjait

Hazai – 2017. május 29., hétfő | 18:26

Alberto Bottari de Castello, hazánk apostoli nunciusa adta át a díjakat a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) által kiírt Szent László-évi pályázatok nyerteseinek. Az eseményre a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi termében került sor május 29-én.

A Katolikus Pedagógiai Intézet a Szent László-év alkalmából írt ki pályázatokat diákoknak és pedagógusoknak, melyekre 175 intézményből összesen 716 alkotás és pályamunka érkezett. A tizenegy versenyszám között volt fotó-, rajz-, tárgyalkotó kategória, valamint kreatív műveltségi vetélkedő is. A pályázatkiírás során megszólították az óvodapedagógusokat, valamint azokat a tanárokat is, akik kiemelt figyelmet igénylő diákokkal foglalkoznak.

Alberto Bottari de Castello köszöntőjében elmondta, hogy az iskola világa nem áll távol tőle. Visszaemlékezett arra az időre, amikor Kamerunban szemináriumi rektor volt. A fiatalok nevelésének nagy szerepe van abban, hogy a személyiség fejlődését segítse, hogy az ifjú nemzedékeket Isten és az Egyház felé vezesse. „Kívánom, hogy vigyék tovább magukkal mindazt a tapasztalatot, amit a pályamunkák elkészítése során tanultak” – zárta beszédét a nuncius.

Tokár János ferences szerzetes, a KaPI igazgatója üdvözölve a megjelenteket kiemelte, hogy a katolikus iskolák és oktatási intézmények tanulói és tanárai számára kiírt pályázat célja az volt, hogy ezáltal jobban megismerjék Szent László király korát, egyéniségét, életszentségének történetét. Szent László azt kérte 1083-ban a pápától, hogy avassa szentté István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt, valamint Zoerárd-András és Benedek zoborhegyi remetét. Ezzel a fiatal magyar királyság számára a legszilárdabb alapot akarta megteremteni: „Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus” (Ef 2,19–20). László király ezzel összekapcsolta az Úr Jézus földi Egyházát és az örök mennyei Jeruzsálemet. Azért is kérték meg Alberto Bottari de Castello nunciust a díjak átadására, mert Magyarországon ő képviseli az Apostoli Szentszéket, vagyis személyében valamiképpen itt is jelen van a pápa. „E díjakkal a Jóistentől kapott tehetséget szeretnénk elismerni, ráirányítva a figyelmet az emberi szorgalom és erőfeszítés szépségére” – zárta köszöntőjét Tokár János.

Az ünnepségen az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium fiúkórusa énekelt Pálmai Árpád vezetésével.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria