Az angyalok jegyében rendezték meg a Szent Mihály-búcsút Veszprémben

Hazai – 2016. szeptember 27., kedd | 15:26

Szent Mihály főangyal a veszprémi bazilika és egyben a város védőszentje. A hagyományos Szent Mihály-búcsút az arkangyal ünnepnapját, szeptember 29-ét megelőző hétvégén tartották a megyeszékhelyen. Szeptember 25-én, vasárnap Márfi Gyula érsek mutatta be az ünnepi szentmisét a székesegyházban.

Márfi Gyula szentbeszédében feltette a kérdést: vajon elfogadjuk-e az angyalok létezését, szoktuk-e kérni őrangyalunk segítségét?

Az angyalok lelkek, nincs testük, ezért általában nem láthatjuk őket, de ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek – mondta a főpásztor. Az érsek felhívta a hívek figyelmét, hogy a testet és a lelket nem szabad szembeállítani. Nem mondhatjuk, hogy a test önmagában rossz, és nem eshetünk abba a hibába sem, hogy azt mondjuk: „Hiszem, ha látom.” Az angyalok isteni erővel rendelkeznek. A rossz angyalok nem ismerték fel Isten határtalan szeretetét, ezért elutasították, hogy neki szolgáljanak. A jó angyalok ezzel szemben fölmérik és elismerik az igazságot, ezért alázattal szolgálják az Isten szándékait, mindenekelőtt az emberek üdvösségét. A Szentírás több helyen is rávilágít, hogy alázat nélkül nem lehet naggyá válni. Ha alázattal tudjuk felebarátaink üdvösségét szolgálni, és le tudjuk küzdeni az önzést, a magunkba zártságot, akkor mi is hasonlóvá tudunk lenni az angyalokhoz – mondta Márfi Gyula.

A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály főangyal a mennyei seregek vezére, melyek Isten oldalán harcolnak a lázadó angyalok, azaz a gonosz lelkek ellen. A kétnapos rendezvénysorozat keretében a látogatók betekintést nyerhettek az angyalok világába Szabó Virág szobrászművész Mindennapi angyalaink című tárlatán a Szaléziánum időszaki kiállítótermében. A gyerekek kézműves-foglalkozás keretében ismerkedhettek az angyalokkal és a Mihály-naphoz kapcsolódó népszokásokkal.

A Laczkó Dezső Múzeumban Az utolsó ítélet angyala címmel nyílt kamarakiállítás a védőszent búcsúünnepe alkalmából. A tárlat kiindulópontja a Jelenések könyve, amelynek tanúsága szerint a végítéletkor az általa eltiport és lándzsájával átszúrt sátán láncait Szent Mihály arkangyal feloldozza, és hagyja, hogy a gonosz kitombolja magát a földön.

Szent Mihály jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan, éppúgy, mint a magyar történelem jeles alakjáé, Kinizsi Pálé, akinek történetét a Kabóca Bábszínház előadásában tekinthették meg kicsik és nagyok. A IV. Károly cserkészcsapat szervezésében pedig lovagi tornán vehettek részt a gyerekek a Szaléziánum udvarán.

A magyar néphagyományban Szent Mihály arkangyal ünnepe a betakarítás befejezéséhez kötődik. A néphagyományok felelevenítése jegyében Vastag Richárd néptánctanár, a népművészet ifjú mestere, azaz Vastag Misi „jáccóházában” ismerkedhettek az érdeklődők a paraszti kultúra régi gyermekjátékaival, táncaival és népdalaival. A színházkertben pásztorkutya-bemutató és birkaterelés, a Vár utcában és a Szentháromság téren kirakodóvásár színesítette a programot.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria