Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola évnyitóját ünnepelték Vácon

Hazai – 2017. szeptember 8., péntek | 18:23

Szentmisével egybekötött tanévnyitó ünnepségre gyűltek össze szeptember 4-én a váci székesegyházban az Apor Vilmos Katolikus Főiskola diákjai, oktatói és vezetői. A szentmisét Beer Miklós megyéspüspök mutatta be Sánta Jánossal, a főiskola új lelkészével együtt.

A szertartáson részt vett Libor Józsefné rektor, Zóka Katalin tanulmányi rektorhelyettes, Megyeriné Runyó Anna tudományos rektorhelyettes, tanszékvezetők, szakfelelősök, a főiskola oktatói, dolgozói, valamint régi és új hallgatók.

Szentbeszéde elején Beer Miklós köszöntötte az egybegyűlteket, és bátorító szavakat intézett a hallgatókhoz, oktatókhoz egyaránt. Az oktatás és nevelés területét nagy és felelősségteljes küldetésnek nevezte, melyre fel kell készülni nemcsak tudásban, de lelkiekben is. A püspök szerint a nevelés terén az a legfontosabb, hogy a pedagógus tudjon bátorítani, mindig egy jó szót mondani, és legfőképpen önbizalmat adni: ehhez kérje a Szentlélek segítségét, mert ebben rejlik a keresztény pedagógus ereje, türelme.

A szentmisét követően Libor Józsefné rektor köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy egy új tanév kezdete mindig magában hordozza a változást, a lelkesedést, a tettrekészséget, de az új feladatokat is. A diákok fejlődésének teljessége csak akkor valósulhat meg, ha értelmileg és lelkileg-érzelmileg párhuzamosan fejlődnek. A főiskolán a diákok mindkettőben tökéletesedhetnek, hisz a tudomány és a vallás, a katolikus értékek átadása egyaránt jelen van az oktatásban.

Ezután került sor az ünnepélyes fogadalomtételre: a diákok hűségükre, a katolikus értékek megtartására, a hivatásukra való lelkiismeretes felkészülésre tettek ígéretet, majd a rektor egyenként üdvözölte az elsőéves hallgatókat.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Bölönyi Gabriella

Magyar Kurír