„Az Atya sem mentes a szenvedéstől”

A hagyományos, filozófiai istenképhez hozzátartozik az isteni természet változhatatlanságának és szenvedélymentességének állítása. „Isten” fogalma magában foglalja a „tökéletesség” fogalmát, márpedig ha a tökéletes bármi módon megváltozna, csakis tökéletlenebbé változhatna. Az isteni természet szükségképpen örök, változatlan, egyszerű és mentes attól a passiótól, amit mi magyarul kénytelenek vagyunk hol szenvedésnek, hol szenvedélynek, hol elszenvedésnek vagy hasonlónak fordítani. Hatás elszenvedése tehát csakis a változó dolgok sajátossága lehet, érzelmei, érzetei az embernek vannak, Istennek, szoros értelemben, nincsenek. Amikor a Szentírás érzéseket, szenvedélyeket tulajdonít Istennek, korlátozott emberi nyelven beszél arról, aki minden emberit meghalad. Antropomorfizálja, vagyis emberi alakkal, viselkedéssel és érzelmekkel ruházza fel Istent.

Mint a korai egyház minden más teológusa, Órigenész is gyakran figyelmeztet arra, hogy a Biblia antropomorf képeit nem tanácsos szó szerint érteni. Az ő istenfogalma is erősen a görög filozófiai hagyományban gyökerezik, s ezért lényegi jellemzője az isteni szenvedhetetlenség vagy szenvedélymentesség (impassibilitas) tételezése. Néhány helyen azonban, amikor nem a filozófusok, hanem Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét tartja szem előtt, aki szövetséget köt az emberrel, és gondoskodik róla, és aki maga a szeretet (vö. 1Jn 4,16), Órigenész a megfontolt filozófiai és teológiai beszédmóddal ellentétben kénytelen kimondani, hogy nem csupán Jézus Krisztus, de maga az Atya is elszenved valamit, ő is átérzi az emberi érzéseket. Ezékiel könyvének egyik verséhez, amelyben az Úr azt mondja, hogy rajta kívül senki nem szenvedett könyörületből Jeruzsálemért (Ez 16,5), a következő magyarázatot fűzi.

„Az emberekről veszem a példát, majd pedig, ha a Szentlélek jónak látja, átviszem azt Jézus Krisztusra és az Atyaistenre. Amikor egy emberhez beszélek, és valamiért arra kérem, hogy irgalmazzon nekem: ha nincsen benne irgalom, semmit nem szenved el abból, amit mondok. Ha viszont szelíd lelkű és semmi nincs benne, ami megkeményítené a szívét, meghallgat és megkönyörül, szíve megenyhül a kéréseimre. Értsük ezt valamiképpen az Üdvözítőre! Alászállt a földre, mert megkönyörült az embereken, érzéseinket/szenvedélyeinket még a kereszten való szenvedése előtt érezte/elszenvedte, és arra érdemesített minket, hogy felöltötte testünket. Ha nem szenvedett volna előbb, nem jött volna el, hogy emberi életet éljen. Előbb szenvedett, azután alászállt, és megmutatkozott. Mi ez, ha nem értünk elszenvedett szenvedés? A szeretet (el)szenvedés/szenvedély. Nemde valamiképpen szenved az Atya is, a mindenség Istene, aki »hosszan tűrő, nagy irgalmú, és könyörületes« (Zsolt 102,8)? Vagy nem tudod, hogy amikor gondját viseli az embernek, elszenvedi az emberi szenvedést? »Mert úgy hordozta az Úr Isten a te dolgaidat, ahogyan az ember hordozza gyermekét« (MTörv 1,31). Maga az Atya sem mentes a szenvedéstől. Ha kérik, könyörül, együttérez, a szeretet érzését érzi, és olyan állapotokba kerül, amelyekbe magasztos természete miatt nem kerülhetne. Emberi érzéseket szenved el miattunk.”

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír