Az autizmussal élőkért énekelt Harcsa Veronika a Zeneakadémián tartott ferences jótékonysági esten

Hazai – 2018. január 20., szombat | 12:42

Nagy sikerű, telt házas koncertet adott Harcsa Veronika zenésztársaival a Zeneakadémia nagytermében január 19-én, pénteken, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szervezésében.

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány immár kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományos jótékonysági estjét, amelynek bevételét az autizmussal élőknek ajánlják fel. Az est védnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt.

Rövid beszéddel nyitotta meg a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány 2018-as jótékonysági koncertjét a ferences rend tartományfőnöke. Dobszay Benedek OFM köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta: „Hazánkban sok jó szándékú ember él, akik szeretnének jól és jó helyen segíteni. Amit mi teszünk, ennek szolgálata: segíteni másokat, hogy jól segíthessenek, és biztosak lehessenek abban, hogy amit megosztanak, az jó helyre kerül. Ez a mi nagy felelősségünk. Számomra megható az a bizalom, amellyel támogatóink felénk fordulnak.”

Beszéde végén Dobszay Benedek köszönetet mondott az est szponzorának, a MET Magyarország Zrt.-nek, valamint a Zeneakadémia Kulturális Igazgatóságának, hogy immár ötödik éve ad otthont ennek a nemes célt szolgáló rendezvénynek.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében megrendezett eseményt a Ferences Alapítvány támogatta; célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők magyarországi helyzetére. A koncertre szóló jegyek az előadás előtt több mint egy hónappal elfogytak, ami nem csoda, hiszen Szalóki Ági, Sárik Péter és Bogányi Gergely művészek után a rend idén is kiemelkedően tehetséges művészeket kért fel arra, hogy álljanak ki az autizmussal élők ügyéért.

Harcsa Veronika világhírű jazzénekes zenésztársaival, Gyémánt Bálinttal (gitár) és Razvaljajeva Anasztáziával (hárfa) közel kétórás műsort állítottak össze. Az énekesnő, bár személyes kapcsolata nincs az autizmussal élőkkel, egy korábbi, december 31-én a Katolikus Rádióban elhangzott interjújában így fogalmazott: „Ha valaki ismertebb az átlagnál, az felelősséget jelent. Egy jótékony cél érdekében – akár egy ilyen koncerten, akár más eseményen keresztül – egyszerre, és viszonylag könnyen, nagyon sok embert meg lehet szólítani.”

Az est első felében az idén száz éve elhunyt Claude Debussy versfeldolgozásai hangzottak fel. A Paul Verlaine és más francia költők műveit felvonultató részek közben a színpad fölött található kivetítőn a közönség magyar nyelven olvashatta a verssorokat. A koncert előtt Harcsa Veronika rövid beszédében így fogalmazott: „Debussy igazi kísérletező, újító volt, és valójában ez adott nekünk bátorságot ahhoz, hogy mi is megpróbáljunk egy kicsit újítani, kísérletezni az ő műveivel. Az eredetileg zongorára és klasszikus énekhangra írt darabokat áthangszereltük, újragondoltuk hárfára és nem klasszikus énekhangra.”

A szünet után Gyémánt Bálint jazzgitárművésszel lépett színpadra az énekesnő. Saját szerzeményeiken és dalfeldolgozásaikon keresztül mutatták be, hogy hogyan kapcsolódik össze a jazz és a klasszikus zene. „Mielőtt jazz-vizekre eveztünk, hosszú éveken keresztül klasszikus zenei tanulmányokat folytattunk mindketten, és bár életünkben végül nem ez lett a fő csapás, mint alap megmaradt, és a mai napig nagyon fontos számunkra. Az általunk írt dalokban ez sokszor visszaköszön, és a mai estére Önöknek elsősorban azokat a szerzeményeinket válogattuk össze, amelyekben szerintünk ez a klasszikus alap a legjobban tetten érhető” – mondta az énekesnő. Az utolsó darab és a ráadás erejéig a három művész együtt is színpadra állt.

Harcsa Veronika és zenésztársai formabontó és merész stílusukkal többször meglepték a hallgatóságot. A virtuóz hárfa- és gitárjátékok találkozása az énekesnő különleges hangjával különleges atmoszférát teremtett a Zeneakadémia nagytermében.

A Ferences Rendtartomány maga is fenntartója egy – szakmai tekintetben Magyarországon kiemelkedő – autistákkal foglalkozó intézménynek, a gyöngyösi Autista Segítő Központnak. A koncerten befolyt adományokat, valamint az esemény bevételét elsősorban ezen intézményen keresztül fordítják az érintettek javára. Az eseményen több rendtag is részt vett, köztük a ferences tartományi titkár, Kiss Didák OFM, valamint az ASK lelkiigazgatója, Szabó József OFM. A rendtartomány központi alapítványa, a Ferences Alapítvány kihelyezett asztalánál adományozásra is volt lehetőség. A koncert bevételét az eddigi felmérések alapján körülbelül hárommillió forintra becsülik.

A Ferences Jótékonysági Estek sorozata 2019-ben is folytatódik. Az előadók névsora egyelőre ismeretlen, de a szervezők jövőre is szeretnének kiemelkedő művészeket felkérni egy hasonlóan színvonalas műsorra, hogy álljanak ki a Magyarországon és az egész világon társadalmilag nehéz helyzetben élő autista embertársainkért.

Az Autista Segítő Központ támogatására a Ferences Alapítvány honlapján keresztül is van lehetőség: www.ferencesalapitvany.hu

Szöveg: Varga Mónika/Ferences Sajtóközpont

Fotó: Gieszer Richárd 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria