Az egyház karitatív tevékenysége

Dal Toso bíboros elmondta, hogy a 2010-es év különleges év volt számukra. A dikasztériumban komoly változások történtek, új elnököt kapott a tanács, és egy új tisztség is keletkezett, a titkári pozíció.

Fontos feladatuknak tekintik a hiteles karitatív szolgálat kultúrájának kialakítását. A tavalyi évben sokat tettek ezért, és bár ennek a tevékenységnek nem volt nagy médiavisszhangja, mégis alapvető fontosságú. A lengyelországi Czestochowában megszervezték az európai katolikus karitatív intézmények vezetőinek közös lelkigyakorlatát. Az érsek hangsúlyozta, hogy nagyon fontos volt konkrétan megfogalmazni a karitatív szolgálatot végzők munkájának mély értelmét: a „szív képzésére” van szükség, ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmazta a Deus caritas est kezdetű enciklikában. Az Istent megismerő szívben megszülető szeretetből fakad minden karitatív cselekedet. Enélkül az egyház karitatív küldetése nélkülözné a szilárd alapot.

A tavalyi év legnagyobb kihívása Haiti katasztrófája volt. Az egyház Haiti lakossága mellé állt, számos úton segítette őket. A vészhelyzet nem múlt el, további akciókra van szükség. A „Cor Unum” Pápai Tanácsának elnöke, Robert Sarah bíboros idén január 12-én, a természeti katasztrófák évfordulóján személyesen látogat el a Karib-tengeri szigetre, hogy biztosítsa a lakosságot az egyház, a pápa támogatásáról. A pápai nuncius és a helyi érsekek által az egyház jelen volt már a katasztrófa első napjaitól kezdve. A világ minden országából komoly segítség érkezett, a mélységes tragédia közepette azonban egyelőre minden erőfeszítés kevésnek bizonyul. Egy egész országot kell újjáépíteni mind anyagi, mind lelki-erkölcsi téren. A dikasztérium a helyi egyház mellett áll, folyamatos támogatásáról biztosítja. Az amerikai püspökök által létrehoztak egy bizottságot az akciótervek kidolgozására, a prioritások tisztázására. A Szentatya mindenkit arra biztat, hogy ne hagyja magára Haitit. A hívek nagylelkű adományainak köszönhetően iskolák és gondozási központok létrehozását tervezik és egy templom újjáépítését is.

A világ számos más pontján szenved az emberiség nagy családja. A Cor Unum és a pápa nem feledkezik meg róluk sem: Beninben az áradások miatt százezrek váltak hontalanná, Indonéziát a cunami és a vulkánkitörés sújtotta, Pakisztánt és Indiát is elöntötték az áradások. Ezek a természeti katasztrófák ártatlan áldozatokat szedtek és magukra vonták a Szentatya és a dikasztérium figyelmét. A vészhelyzet azonban nemcsak a katasztrófa pillanatában áll fenn, hanem még azt követően sokáig. A „Cor Unum" három nagy programot vezet a világban: Afrikában központot működtet a gyermekkatonák részére az életkoruknak megfelelő társadalmi beilleszkedéséért; Vietnámban fogyatékosokról gondoskodó központot tart fenn; Peruban a gyermekkori alultápláltság ellen küzd. Ezeken a nagyszabású programokon kívül sok más tevékenységet folytat, például Kamerunban a börtönviselt emberek társadalmi beilleszkedését segíti.

Az érsek hangsúlyozta, hogy a karitatív tevékenység nem mérhető pénzben, de a kérdésre válaszolva elmondta, hogy több millió eurót költöttek a szolgálatokra, beleszámítva a két alapítványukat: a Száhel övezetért fenntartott II. János Pál Alapítványt és a Latin-Amerikáért működtetett Populorum Progressiót.

A „Cor Unum" koordinálja sok más katolikus karitatív szervezet munkáját is, így rálátása van tevékenységükre. Megkérdezték az érseket, mutatkozik-e munkájukban a gazdasági válság hatása. Beszámolt arról, hogy a kormányok nemzetközi együttműködésre szánt támogatása általánosságban csökkent, így azok a szervezetek, amelyek erre építenek, megérzik a válság hatását. A magánadományokból működő szervezeteknél viszont éppen az ellenkezője figyelhető meg: növekszik az adományok összege. Véleménye szerint ez éppen annak köszönhető, hogy a magánadományozók felmérik a válság szegényekre nehezedő súlyát. A válság alkalom arra, hogy az emberek átgondolják életüket, és jobban odafigyeljenek másokra. Az egyháznak szánt adományok az „özvegyasszony fillérjeiből” tevődnek össze, a sok kicsiből érünk el nagy eredményt.

A riporter útmutatást kért a postaládáinkban talált segítségkérő levelekkel kapcsolatban. Az érsek felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell ismerni az adományt kérő szervezetet. A katolikus szervezetek biztosítékot jelentenek arra, hogy az adományokat valóban a feltüntetett célokra fordítják. Azért is lehetséges ez, mert segítőik belső motivációból cselekszenek, nem pedig munkaköri kötelességből; céljuk valóban a szükséget szenvedők megsegítése. Nagyon fontos továbbá, hogy a katolikusok olyan célokat támogassanak, amelyek egyeznek az egyház által képviselt értékekkel. Karácsony előtt sokan gyűjtenek pénzt, és az emberek adakozó kedve is megerősödik. Dal Toso érsek szerint helyénvaló, hogy az érzelmek, amelyek ilyenkor úrrá lesznek az embereken, eszközként szolgálnak, hogy észrevegyék mások nyomorúságát. Európában a kereszténység talaján nőttünk fel, nem véletlen, hogy a keresztény értékek olykor azok szívét is megérintik, akik egyébként eltávolodtak gyökereiktől. Nagyon fontos továbbá, hogy sok szervezet a bevételek 40–50 százalékát költi adminisztrációs költségekre, míg a katolikus szervezetek körülbelül 10 százalékot, ritka esetekben 15 százalékot. Ez azért lehetséges, mert nem önállóan tevékenykednek, hanem a helyi egyház küldetésének részeként. Nagyon fontos, hogy ezek a szervezetek megéljék az egyházhoz való mély kötődésüket, és megőrizzék frissességüket, dinamizmusukat. Ebben az évben a „Cor Unum" nagy hangsúlyt fektet majd erre a kérdésre, hogy a katolikus karitatív szervezetek egyházi kötődése nyilvánvalóbbá váljon.

Az érsek végül elmondta: „Mi nem önmagunkért dolgozunk. Nem is azért, hogy megvalósítsuk magunkat vagy a programunkat. Egyszerűen az emberek javáért dolgozunk, Isten nevében, a keresztények közösségén belül, amely megmutatja az utat, amelyen járnunk kell”.

Magyar Kurír

(tzs)