Az egyházmegyei kórházlelkészi szolgálat lelkigondozói és beteglátogatói találkoztak Vácon

Hazai – 2020. szeptember 9., szerda | 12:16

Szakmai napon vettek részt a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozói és önkéntes beteglátogatói szeptember 5-én Vácon. Három új önkéntes betegápoló tett fogadalmat a Fehérek templomában tartott szentmisén.

A jelenlévők hálát adtak szolgálatukért, és Isten áldását kérték tevékenységükre.

Faragó Artúr egyházmegyei kórházlelkész prédikációjában megemlékezett a nap szentjéről, Kalkuttai Szent Terézről, aki példaképe, Lisieux-i Szent Teréz után választotta szerzetesi nevét, s aki életében meg is valósította Teréz kis útját.

Teréz anya szerint nem kell látványos dolgokat véghez vinnünk, a lényeg, hogy mindennapi tetteinket a szeretet járja át – hangzott el a szentbeszédben. A szónok kiemelte: bár most a járvány miatt sok önkéntes nem teljesíthet szolgálatot a kórházakban, imádsággal segíthetik az ott dolgozókat, betegeket. Ez nem pótcselekvés, mert ebből meríthetnek majd erőt szolgálatukhoz.

A szentmisében három új váci önkéntes beteglátogató tett fogadalmat.

A szakmai nap a püspöki palotában előadásokkal folytatódott. Bajnóczi Szilvia Sára CB nővér a bennünk élő istenképekről beszélt. Felhívta a figyelmet: amikor hitünk krízisbe kerül, tulajdonképpen az Istenről alkotott képünk kerül válságba, de ez a krízis egyben lehetőség, hogy formálódjon istenképünk. Az istenképek lehetnek pozitívak vagy gyógyítóak, lehetnek negatívak vagy gyógyulásra vágyók.

Gőgh Edit orvos Gyógyít-e a hit? címmel tartott előadásában kiemelte: az egészség harmónia, a betegség diszharmónia; ha a harmónia megbomlik, betegség lesz belőle. A Hit és egészség címmel Budapesten rendezett konferencia végkövetkeztetése szerint a hitnek létjogosultsága van a gyógyításban – említette meg az előadó, téveszmékre is felhívva a figyelmet, melyek szerint élő hitű keresztény ember sem testileg, sem lelkileg nem lehet beteg, nem kérhet pszichológustól segítséget. Tanulmányok sokasága igazolja a hit pozitív hatásait életünkben; a hit és a betegért mondott ima nagy hatással van a gyógyulásra – hangzott el előadásában.

Forrás: korhazlelkesz.hu; Váci Egyházmegye

Fotó: Kiss Tiborné

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria