Az egyháztörténész szerint sérülékeny a felekezetek és etnikumok közötti béke Libanonban

Kitekintő – 2020. augusztus 11., kedd | 16:07

Sérülékenynek nevezte a libanoni felekezetek és etnikumok közötti békét Ujházi Lóránd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa, hangsúlyozva, nagyon kell vigyázni, mert ezt a békét veszélyeztetheti a bejrúti robbanás.

Ujházi Lóránd augusztus 7-én, pénteken este az M1 aktuális csatornán kiemelte:

A térségben érzékeny kérdés a vallási hovatartozás, és egy-egy gazdasági válság esetén előszeretettel „játsszák ki a vallási kártyát”, egymásnak ugrasztva a felekezeteket.

Ezért nagyon kell vigyázni, hogy a már korábban elkezdődött, de a bejrúti robbanás miatt tovább fokozódó gazdasági válság nehogy megtörje a békét a vallási közösségek között – mondta a szakértő.

Emlékeztetett: Libanonban az alkotmány, amelyet úgy fogalmaztak meg, hogy az etnikai, vallási sokszínűség megőrzésének záloga legyen, rögzíti a keresztény és a muszlim közösségek arányát a kormányban. Ennek alapján a köztársasági elnököt a legnagyobb keresztény közösség, a maroniták, a kormányfőt a muszlim szunniták, a ház elnökét pedig a muszlim síiták adják.

Ujházi Lóránd kitért arra is,

Libanon a térségben a „béke szigete”, Irakból és Szíriából is sok keresztény menekül az országba. Az ország tehát fontos szerepet tölt be abban, hogy megmaradhassanak a keresztények a térségben.

Hozzátette: a keresztények adják Libanon értelmiségi rétegének nagy részét, a gazdasági és politikai élet vezetőit. Amikor ugyanis a Katolikus Egyház megerősödhetett az országban, azonnal oktatási intézményeket alapítottak. Bejrútban például van katolikus egyetem, de sok szerzetesrend, többek közt a jezsuiták, a ferencesek, a lazaristák is működtetnek középiskolákat Libanonban. Ezek az intézmények erős franciaországi kapcsolatokkal bírnak, így sokan kerülnek ottani egyetemre. Ezek a fiatalok tanulmányaik után visszatérnek az országba, és tudásukat, kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerüket a hazájuk, a teljes társadalom javára használják – fejtette ki.

Azt mondta: éppen ezért

minden euró támogatás, amelyet a libanoni keresztény közösségek kapnak, az egész libanoni társadalom, az egész térség és végső soron az egész világ biztonságát szolgálja.

*

Több mint kétszáz ember életét vesztette, több ezer pedig megsérült a múlt keddi, augusztus 4-i bejrúti robbanásban.

A magyar kormány 1 millió eurós gyorssegélyt küldött a Maronita Katolikus Egyháznak, hogy segíteni tudjanak a rászoruló családoknak.

A Katolikus Karitász tízmillió forint gyorssegélyt küldött libanoni testvérszervezetének, és gyűjtést hirdetett a robbanás károsultjainak javára.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az Örmény Apostoli Egyház kérésére hirdetett gyűjtést.

A Baptista Szeretetszolgálat a robbanásban megsérült libanoni baptista iskola újjáépítését támogatja, és tízmillió forint értékű egészségügyi csomaggal segít a helyszínen.

Forrás: MTI

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria