Az egyiptomi nunciust fogadta a Szentatya

Ferenc pápa – 2018. március 14., szerda | 11:30

Ferenc pápa március 12-én fogadta kihallgatáson Bruno Musarò érseket, az Egyiptomi Arab Köztársaság apostoli nunciusát, a Szentszék delegátusát az Arab Ligánál.

„A pápával azokat az alapvető témákat tekintettük át, amelyek a katolikus közösség helyzetét érintik Egyiptomban. A hívek nagyon hűségesek Péter utódához. A Szentatya emlékeztetett a kopt ortodoxokkal és a muszlimokkal fenntartott szoros kapcsolatokra.” Musarò érsek örömmel idézte fel, hogy a pápa és II. Tavadrosz pátriárka találkozása 2013-ban, megválasztása után, az országban általános ünneppé vált. Az al-Azhar szunnita központ főimámja pedig szép emlékeket őriz vatikáni látogatásáról és a pápával a Szent Márta-házban elköltött ebédjéről, mint egyszerű és spontán gesztusról.

A nuncius beszélt arról, hogy Egyiptom az elnökválasztásra készül, és az az általános meggyőződés, hogy újraválasztják a mostani elnököt, Abdel Fattah el-Sziszit. „Az emberek ismét őt választják, és vele együtt az egész helyi egyház támogatását.” Még most is számos területen, így például a Sínai-félszigeten jellemző az elszigeteltség, az éhezés és a munkanélküliség, de a kormány azon dolgozik, hogy növelje az általános jólétet. Abban reménykednek, hogy ezt fokozatosan sikerül megvalósítaniuk. Musarò érsek utalt az elnök által megkezdett terrorellenes kampányra is a Sínai-félsziget északi részén, amelynek eredményeként remélhetőleg hamarosan sikerül felszámolni a szélsőségesek jelenlétét a térségben.

A nunciusnak mint a Szentszék delegátusának jelenléte az Arab Ligánál fontos és gyümölcsöző – erről is szó volt a pápai audiencián. A jelenlét emberi és vallási értelemben is fontos. A delegátusnak eddig nem volt még alkalma felszólalni, de szívén viseli az Arab Liga legfontosabb problémáit, mint például az izraeliek és a palesztinok közötti növekvő feszültséget.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ABC.es

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria