Isten azt akarja, hogy várjak – Az első malajziai szalézi közösség igazgatójának levele

Megszentelt élet – 2018. március 17., szombat | 14:43

2017 szeptemberében telepedtek le az első szaléziak Malajziában. Ramon Borja, a két papból és egy testvérből álló közösség igazgatója levélben írt a kezdeti nehézségekről és Isten kifürkészhetetlen útjairól.

„Több mint hat hónap telt el azóta, hogy megérkeztem a malajziai Kuchingba. Akkoriban azt gondoltam, hogy az iskola építése, amelyet mi, szaléziak fogunk vezetni, már elkészült, folyamatban van, de legalábbis megkezdték az építését. Nos, Istennek más tervei vannak.

Azok a tervek, amiket eddig magunkénak vallhatunk, nagyon jó és optimista tervek, de még mindig csak tervek. Isten útjai nem az emberek útjai. Életemben először találom valóban igaznak és élőnek ezt az idézetet. Korábban csak hallottam és olvastam róla. Most megtapasztalom. Isten azt mondja nekem: »Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok.«

A tartományfőnök, Anthony Paul Bicomong legutóbbi látogatása örömmel és hálával tölt el. Éreztük, hogy nem vagyunk egyedül, nem maradtunk egyedül. Az egész rend, az egész tartomány velünk van. Tartományfőnökünk nem csak az egész tartomány imáit, üdvözletét és jókívánságait hozta magával, hanem konkrét és jelentős pénzügyi támogatást is adott, ami felbátorított bennünket.

Nagyon emelkedett hangulatban voltam, különösen akkor, amikor kikísértük őket, miközben az ég még sötét volt, bár már reggel volt. A valóság nagy kihívásai kezdtek erőteljesebben kirajzolódni; azé a valóságé, hogy az iskola, amelyről álmodunk, csak három év múlva alakul ki teljes formájában. Csak akkor, ha többmillió ringgitünk (maláj pénz) lesz, és legalább néhány malajziai laikus mellénk áll, akiknek megvan a kompetenciájuk és a szívük is az ilyen jellegű kezdeményezésekhez, valamint olyan malajziai vállalatok vagy magánszemélyek, akik hajlandóak velünk partnerséget kötni, és így meg tudjuk szerezni a tanúsítványt a kormánytól, ami biztosan nem lesz könnyű és gyors.

Isten azt akarja, hogy várjak. Ez Isten akarata, amit én elfogadok. Ez az ő akarata, nem az enyém, és nem is a miénk, hanem Istené. Csak az ő idejében, kegyelmében, az ő útjain fog kibontakozni. Az én elöljáróim, a tartományfőnök, a rendfőnök, az érsek és az emberek, akiket Isten folyamatosan küld, irányítsanak és vezessenek ahhoz, hogy az ő eszköze legyek, mint alázatos szalézi misszionárius pap.

Kérlek, ne értsetek félre. Bocsássátok meg újdonsült misszionáriusként érzett mámoromat. Tudnotok kell, hogy itt annyira boldog vagyok, megtisztelt és reménykedő, annyira áldottnak érzem magam, és magam is áldás akarok lenni. Isten nem csak hogy valóra váltja Don Boscónak Malajziáról szóló álmát, hanem úgy érzem, hogy közben engem is megtisztít, alázatossá tesz, megerősít.

Mikor lesz az a holnap, amikor Don Bosco malajziai álma teljes valósággá válik? Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy minden holnapot Isten birtokol, és a kezemet is Ő fogja. És ez több mint elég számomra.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria