Az én szerzetesem: Magó M. Teréz SFPS

Megszentelt élet – 2014. december 22., hétfő | 19:32

A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Déri Borbála Magó M. Teréz nővérről írt nekünk.

A mellékelt képen Magó M. Teréz SFPS nővérrel vagyok látható, éppen nagyon vidulunk azon, hogy nem tudjuk, melyik pontot szuggeráljuk a mobil képernyőjén ahhoz, hogy jó legyen a szelfi. A Ferenciek terén készítettük Budapesten, ő már itt épp túl van egy vizsgán, én meg tanulás közben beütemeztem egy szünetet a találkozás kedvéért. Megérte!

Terézzel a 2011-es nyári Ferences Ifjúsági Zarándoklaton találkoztam először. Eleinte nem volt merszem beszélgetni vele, de roppant szimpatikusnak tűnt, főleg azért, mert egyfolytában mosolygott és nevetett – jó volt látni egy ilyen vidám apácát a tömegben, aki nem arra koncentrál, hogy „jaj, de fáj a lába”, vagy hogy „napszúrást fog kapni ebben az augusztusi 40 °C-ban”, hanem hogy a boldogságával felüdítse a fáradófélben levő gyalogosokat.

Úgy éreztem, hogy „ez az!”, én is ilyennek szeretném látni a világot, én is le tudnám így élni az életemet! Vidáman, kacagósan! Hamarosan szóba is elegyedtem vele, egyből összebarátkoztunk, és utána már együtt röhögtünk a vicceinken, remek társaságra leltem benne!

Teréz abszolút sugározza azt a ferences boldog szellemiséget, ami már kiskorom óta körülvesz. Energikus, jószívű, nyitott és nagyon vidám. Példaképként is tekintek rá, mert szeretném én is úgy élni meg a hitemet, és úgy hirdetni a vallásunk örömét, mint ahogy ő csinálja – árasztva belülről azt a mérhetetlen derűt, amit Jézustól és az Egyháztól kapunk. Hiszen Isten örökké szeret minket!

Hálás vagyok a barátságunkért! Egy nővérrel beszélni meg a problémáimat, a felmerülő kérdéseket egészen más számomra, mint egy pappal. Jobban átérzi a helyzetemet, ami talán nem is olyan meglepő. Bár csak ritkán látom, de a találkozásainkból mindig új erőt és gondolatokat nyerek, amiket aztán megpróbálok elraktározni és felhasználni az életem során. Egy igazi pót-nővért adott nekem Isten általa, amiért rendkívül sok köszönettel tartozom! Imádkozom érte és a kapcsolatunkért rendszeresen, úgy érzem, ez a legkevesebb – de mégis, valahol a legtöbb is.


Déri Borbála

Kapcsolódó fotógaléria