Az érmelléki fiatalok a romatelepen lakókkal imádkoztak a mennybemenetel ünnepén

Külhoni – 2021. május 19., szerda | 16:01

Kiss Márton éradonyi plébános, egyházmegyei kórházlelkész, a romapasztoráció felelőse kezdeményezésére és szervezésében május 15-én, szombaton az Érmelléken (Partium) élő katolikus fiatalok egy csoportja az érkeserűi romatelepre látogatott, hogy az itt lakókkal közösen elmélkedjenek Urunk mennybemenetelének ünnepéről, és együtt terjesszék kéréseiket az Úr elé.

Urunk mennybemenetelének ünnepén az egyik kiemelt szentírási rész Jézus tanítványaihoz intézett bátorítása: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Ferenc pápa egyházfői szolgálatának is egyik vezérfonala a misszió, hiszen folyamatosan arra buzdít, hogy figyeljünk a peremre szorultakra.

Mindezek jegyében Kiss Márton éradonyi plébános, egyházmegyei kórházlelkész, a romapasztoráció felelőse kezdeményezésére és szervezésében, Béres Csaba székelyhídi polgármester közreműködésével és támogatásával május 15-én, szombaton az érmelléki katolikus fiatalok egy csoportja az érkeserűi romatelepre látogatott, hogy az itt lakókkal közösen elmélkedjenek Urunk mennybemenetelének ünnepéről, és együtt terjesszék kéréseiket eléje.

Az erre az alkalomra összeállított keresztúti ájtatosságba nagy áhítattal kapcsolódtak be kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt. Állomásról állomásra nőtt a résztvevők száma, egyre többen csatlakoztak az imádkozók csoportjához. Egyesek annyira meghatódtak, hogy a lelkipásztort behívták otthonukba, Isten áldását kérve hajlékukra, családjukra.

A részt vevő fiatalok nagyon fellelkesedtek annak megtapasztalásán, hogy az evangélium rajtuk keresztül jutott el és vert gyökeret sok ember szívében.

A közösen elvégzett imádság után a plébános meghívta a családokat a vasárnapi szentmisére, ahol újra találkozhatnak Istennel és részesülhetnek az ő áldásában. A meghívás nyitott fülekre talált, a következő napon negyven roma gyermek jött el a plébániatemplomban bemutatott szentmisére.

Kiss Márton plébános elmondta, hogy a szombati kezdeményezés egy hosszabb sorozat kezdete. Helyben is fejleszteni szeretnék a romapasztorációs tevékenységeket, elsősorban a telepen már létező kápolna felújításával és rendszeres használatával, valamint a más településeken élő roma közösségek bevonásával.

Forrás: Romkat.ro/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Szöveg és fotó: Oláh Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria