Az Eucharisztia embere – Egy könyv, egy tanúságtétel segít közelebb lépni Jézushoz

Kultúra – 2020. szeptember 14., hétfő | 15:28

A világjárvány miatt egy évvel el kellett halasztani a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, mely ezen a héten lett volna megtartva. A további lelki felkészüléshez egy olyan könyvet ajánlunk kedvezményesen az olvasóinknak, mely segít közelebb lépni az Eucharisztiában jelen lévő Jézus Krisztushoz.

„Nagyon érdekes az az evangéliumi történet, amelyben Jézus ezt mondja: »Aki eszi az én testemet, aki issza az én véremet, annak örök élete van.« (Jn 6,54) Meglepő és ugyanakkor jellemző Péter viselkedése. Ezt hallva ugyanis nem azt kérdezi, hogyan adhatom át magam, vagy hogyan tudlak befogadni, hanem azt, mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk. Az akcióra kérdez rá. Azt gondolja, meg kell mutatnia, hogy szerethető. Ez a béres lelkülete. Ez jellemzi a hazatérő tékozló fiút is. Nem azt mondja, hogy jogom van mindenhez, hanem csak annyit kér, apám, fogadj be engem a béreseid közé. Nem meri elhinni, hogy az atyja a történtek ellenére is feltétel nélkül szereti őt, úgy gondolja, hogy ezt ki kell érdemelnie. Béreslelkületű az idősebb testvér is, aki azt mondja az apjának: mindig szolgáltalak, de te soha, egyetlen gödölyét sem adtál nekem, hogy mulathassak a barátaimmal. A két testvér és Péter is azt hitte, hogy a szeretetet ki kell érdemelni. Az alapkérdés mindig az: mit tudunk tenni azzal az Istennel, aki a bőrünk alá bújik?”

Többek között ezeket az elgondolkodtató sorokat is olvashatjuk abban az interjúkötetben, melyet Varga László kaposvári megyéspüpökkel készített Bodnár Dániel, a Magyar Kurír munkatársa. Nem életrajz ez a könyv, sokkal inkább egy személyes találkozás lenyomata. Varga László természetesen életéről is mesél, hiszen egy tanúságtételnek ez adja meg a súlyát.

A püspök beszél a valódi istenkapcsolatról, a Szentlélekben való újjászületésről, a megbocsátásról, de arról is, hogy mit is jelent igazából a kereszthordozás. Átelmélkedett gondolatokat oszt meg velünk, nem véletlen, hogy minden szavát hitelesnek érezzük. Rendre vissza-visszatér arra a tapasztalatra, melyet az Oltáriszentség előtt imádkozva élt meg. Az isteni jelenlétről mondja, hogy „Isten mindenütt ott van, de ember és Isten legfontosabb találkozási pontja az Eucharisztia”.

A bőrünk alá bújt Isten – Varga László kaposvári megyéspüspökkel beszélget Bodnár Dániel című kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria