Az Eucharisztia ünneplése 80.

Krisztus, te vagy a mi örömünk, állandó jutalmunk maradván, aki a világ művét uralod, legyőzvén a világi örömöket.

A negyedik versszak teológiájából forrásozik az Aeterne rex kezdetű himnusz következő versszakának üzenete. Érdekességképpen megjegyezzük, hogy a himnusznak ez a versszaka eredetileg így hangzott: Krisztus, te vagy a mi örömünk, maradandón uralkodsz az Olümposzon, aki a világ művét uralod, legyőzvén a világi örömöket. Míg az ősszülők engedetlenségében – „Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett” (Róm 5,12) és „Mert ha a halál uralomra jutott egy által, egynek a bűnbeesése miatt, akkor sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által mindazok, akik megkapják a kegyelem és a megigazulás ajándékának a bőségét. Amint tehát büntetés szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt. Ahogyan ugyanis a sok ember bűnössé vált egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember megigazulttá is válik egynek az engedelmessége által” (Róm 5,17–19) – mindannyian a halált szereztük jutalomként, addig Krisztus, az egy ember engedelmessége eltörölte azt, és életet ajándékozott: ő lett a mi maradandó jutalmunk. Ezért van okunk mindnyájunknak az örvendezésre, hiszen Krisztus felszabadított minket a bűn rabságából. Akár az eredeti, akár a ma használatos szöveget nézzük, mindkettő a Szent Pál apostolnál található győzelmi koszorú szimbólumát juttatja eszünkbe: „Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában; mérem az ökölcsapásokat, s nem csak úgy, a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek.” (1Kor 9,24–27) Továbbá: „Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.”  (Fil 3,10–14) Végül pedig: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazságosság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét.” (2Tim 4,7–8)

A himnusz témájának és az adott szakasz értelmezésének szempontjából kiemelkedő a Zsidóknak írt levél tanítása: „Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az eléje tárt öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül.” (Zsid 12,1–2)

Magyar Kurír