Az Eucharisztia ünneplése 96.

„A mérhetetlen fönség Atyát” (…) megvallja az Egyház, mindazok, akik hódolnak előtte, akik éneklik neki: Szent vagy (…), dicsőségéről zengenek. Az Atyát kezdetektől fogva a mindenség uralkodójának (Az apostolok levele, 160–170 körül), mindenhatónak (Dêr Balyzeh-i liturgikus papirusz, IV. század?), láthatatlannak és szenvedésre képtelennek (Tyrannius Rufinus: Expositio in symbolum, 404 körül), mindenek teremtőjének, a korszakok királyának és halhatatlannak (Hippo Regius-i hitvallás) hisszük. Valljuk a Quicumque hitvallás nyomán, amely 430 és 500 között Dél-Franciaországban, talán Arles-ban keletkezett: Mérhetetlen az Atya, mérhetetlen a Fiú, mérhetetlen a Szentlélek.

Poitiers-i Hilarius Hymnum dicat turba fratrum (Mondjon himnuszt a testvérek sokasága) kezdetű himnuszában Krisztus királynak énekel. A záróversekben olvassuk:

Hajnal előtt, testvérek sokasága, énekeljünk glóriát,
akinek jövendő, vég nélküli századáról tanulunk mi,
mi éneklők és kérlelők, akik hisszük a jövendőket,
és a mérhetetlen fenséget énekeljük együttesen!

A magasztalás szentírási háttere elsősorban a Zsoltárok könyvében található: „Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan.” (Zsolt 145,1b–3; vö. 2Krón 7,1–2; Jel 15,8) Másodsorban Pál apostol hálaimáját idézzük: „Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő ereje fölöttünk, akik hiszünk.” (Ef 1,17–19) 

A Jézus Krisztus Lelkében megismert Atya mérhetetlen fönségétől nem kell félnünk. „Íme, az Úr, a mi Istenünk megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hallottuk szavát a tűz közepéből és megtudtuk, hogy ha szól is Isten az emberhez, életben maradhat az ember.” (MTörv 5,24) Hiszen „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével –, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban” (Zsid 1,1–3). 

Ezért is oly szép Jeruzsálemi Kürillosz (Jeruzsálemi Szent Cirill) tanítása az Atyáról: „Trónja az ég, de a rajta ülő felülmúlja, lába zsámolya a föld, de hatalma elér a föld alatti régiókba is.” (VI. katekézis, 8.) „Hiszünk tehát a kifürkészhetetlen és elbeszélhetetlen egy Atyaistenben, akit senki ember nem látott, egyedül az Egyszülött beszélt el.” (VII. katekézis, 11).

Magyar Kurír