Az Eucharisztia ünneplése 99. (6. rész)

Nézőpont – 2021. április 25., vasárnap | 12:00

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Iulius Firmicus Maternus így értelmezi a kenet szót: „A halhatatlan kenet misztériumát tökéletesen ismerjük, (minthogy) feltárult előttünk az isteni akarat rendje. Eme kenet erejéből szállt az örök királyság és a menny királyi koronája a mi Urunkra. Arról pedig, hogy ki az, aki hatalmat kapott a föld kereksége fölötti uralomra, és akit e tiszteletre méltó név fensége ékesít, arról egy másik jövendölés világosít fel minket. Dávid ugyanis ezt mondja: Miért dühöngenek a nemzetek, terveznek hiúságokat a népek? Fölkelnek a föld királyai, egybegyűlnek mind a fejedelmek az Úr ellen, s az ő Fölkentje ellen.” (De errore 23.) 

Ezután a szerző hosszan ecseteli a Krisztus kereszthalála és feltámadása közötti három nap misztériumát – Krisztus harca a halállal –, majd idézi Szent Pál kérdését: „Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,55; vö. Óz 13,14), összekapcsolva a 24. zsoltár húsvéti értelmezésével és Dániel látomásának Emberfia-képével (Dán 7,13–14; vö. Jel 1,12–18). Az apologéta célja ezekkel a bizonyításokkal nem más, mint hogy rámutasson Krisztus kereszthalálának és feltámadásának céljára: „valójában Krisztus, az Isten Fia elszenvedte mindezt, hogy az emberi nemet kiszabadítsa a halál kötelékeiből (…), felfegyverezte az emberi testet a halál zsarnoksága ellen.” (De errore 24.)

Te Deum laudamus krisztológiai részének egyik lényeges kijelentése – Te legyőzted a halál fullánkját – a feltámadás misztériumának abban az összefoglalásában található, amelyet a dicsőség királya kifejezés magában rejt.

Végül idézzük fel az ókeresztény apokrif irodalom egyik fontos írását, a Nikodémus-evangélium, vagy: Krisztus alvilágba való leszállása című művet, amely hatással volt nemcsak a keleti ikonteológiára és a nyugati feltámadás-ábrázolásokra, hanem rámutat arra is, hogy a viszonylag késői korban keletkezett irat fényében hogyan értelmezték a 24. zsoltárt mint Krisztus győzelméről szóló próféciát. Ebben az értelmezésben a kapuk az alvilág kapui: „Így beszélgettek egymással a Sátán és a Hádész, amikor a hatalmas szózat, mint mennydörgés, ezt harsogta: Fejedelemségek, vezérek, nyissátok meg a kapukat és táruljatok fel örök kapuszárnyak, hogy bevonuljon a dicsőség királya! Hádész ezt hallván így szólt a Sátánhoz: Menj, ha oly hatalmas vagy, és állj ellent neki! Kiment tehát a Sátán. Aztán ezt mondta Hádész démonjainak: Jól szilárdítsátok és erősítsétek meg a bronzkapukat és vaszárakat, reteszeimet tartsátok, és mindannyian őrt állva figyeljetek: mert ha idejön, jaj nektek, fogságba hurcol benneteket! (…) Ezt hallván az ősatyák mindannyian elkezdték gyalázni őt, mondván: Mindent felfaló és kielégíthetetlen, nyílj meg, hogy bejöjjön a dicsőség királya. Dávid, a próféta mondta: Nem tudod, te vak, hogy én jövendöltem e szavakat míg a világban éltem: Fejedelemségek, nyissátok meg a kapukat! Izajás mondotta: Én is előre láttam ezt (…) Emberként jött be a dicsőség királya (…).” (V. (XXI.))

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria