Az idők mérlegén – Tanulmányok Márton Áronról

Kultúra – 2014. április 21., hétfő | 13:08

A kiadvány a 2012 augusztusában a csíkszentdomokosi múzeum és a budapesti Márton Áron Társaság által közösen szervezett konferencia előadásait gyűjti egybe. A kötet szerzői történészek, teológusok és szociológusok.

Márton Áron szülőfaluja, Csíkszentdomokos 2010-ben létrehozta az egykori gyulafehérvári püspökről elnevezett múzeumot, amelynek célja: bemutatni a tanúságtevő, sziklaszilárd jellemű főpásztor életét és a történelmi kort, amelyben élt, továbbá ismertté tenni eszmevilágát és szorgalmazni a személyével kapcsolatos kutatásokat. Mindezek szellemében 2012 augusztusában a csíkszentdomokosi múzeum és a budapesti Márton Áron Társaság közös konferenciát szervezett, amelynek előadásait gyűjtötte egybe ez a kiadvány.

A kötet szerzői történészek, teológusok, szociológusok, akik évek óta foglalkoznak a XX. századi Erdély, ezen belül a katolikus egyház történetével, kiemelten pedig Márton Áron szerepével. Az előadások közül most négyet emelünk ki.

Péter Izabella Zsidók keresztelése a gyulafehérvári római katolikus püspökség dél-erdélyi részében a holokauszt idején címmel rámutat: Márton Áron a kommunizmus ideje alatti ellenállásáról híres. Csak kevesen tudják, hogy a püspök talán az egyedüli a Jad Vasem által kitüntetett 25 ezer „Népek Igaza” közül, akik ezt a kitüntetést nem konkrét zsidómentésért kapta, hanem azért, mert volt bátorsága nyíltan kiállni a deportálások ellen. A kolozsvári Szent Mihály-templomban 1944. május 18-án elmondott beszédében figyelmeztetett, hogy a katolikus egyháznak fel kell lépnie a zsidók deportálása ellen. A Sztójay Dénes magyar miniszterelnöknek és Jaross Andor belügyminiszternek írott levelei által, amelyekben a deportálások beszüntetését kérte, nagy veszélynek tette ki magát, mert a zsidók érdekében fellépők a nácik lehetséges célpontjaivá váltak.

Az előadó a Gyulafehérvári Püspökség keresztelési politikáját vizsgálva arra kereste a választ, hogy a szolidaritásáról híres püspök mennyire követte a Szentszék politikáját. Az adatok alapján megállapítja: bár mindvégig betartotta a Szentszék normáit, és csak egy év oktatási idő után adott engedélyt a zsidók átkeresztelésére, a katolikus hitre tért zsidók státusa mégis jobb volt a más vallásokra tértekénél, hiszen a Vatikán mindvégig figyelemmel követte az áttért zsidók helyzetét, és közbenjárt a deportálások alóli mentességük érdekében. „Míg a más keresztény vallásokra áttért zsidók sorsa gyakran a Transznisztriába való deportálás volt, addig a román kormány politikai érdekei miatt eltekintett a katolikus zsidók deportálásától.”

Marton József Márton Áron tanúságtevése a görögkatolikus bíborosok felé című tanulmányából kiderül: ugyancsak a bátor kiállás jellemezte a püspököt az üldözött görögkatolikusok védelmében tett lépései során. 1948 decemberében a román görögkatolikus egyházat a kommunista hatalom felszámolta. Megindult a nyílt egyházüldözés az ortodox egyházat visszautasító görögkatolikus papok és hívek irányában. A római katolikusok azonban – Márton Áronnal az élen – az üldözöttek pasztorálásában keresztény módon jártak el azokban az időkben. Több római katolikus pap azért került börtönbe, mert miattuk román nyelven prédikáltak és pasztorálták a hithű görögkatolikus híveket.

Az előadó leszögezi: Márton Áron tanúságtétele a görögkatolikusok felé „mindenképpen kiemelkedő, szentségi életvitelről tanúskodik. Mert ő, aki híveinek és népének kettős kisebbségi sorsát egészen magáénak tudta és elszenvedte, katolicizmusában mindig megvallotta a magyarságát is. Már papként hangoztatta, hogy nem lehet egymást kizáró ellentét a néphez és a kereszténységhez való tartozás.”

Stefano Bottoni Ellenállás és közösségépítés. Márton Áron és a román kommunista rendszer címmel tényként állapítja meg, hogy Márton Áront nem törte meg 1949-es letartóztatása és az életfogytiglani ítélet, majd az 1955-ig tartó kemény börtönélet és a hatalom állandó megfigyelése, vegzálása. A püspök politikai kiállása „két, egymástól szétválaszthatatlan síkon mutatkozik meg: az egyik az erdélyiség nevében megfogalmazott kisebbségvédelem Bukarest vagy akár Budapest központosító és kirekesztő törekvései ellen, a másik pedig egy racionálisan motivált, rendkívül következetes szembenállás a diktatúrával és az önkényuralommal.”

Kiemelten foglalkozik az előadó Márton Áron híres, 1957-es bérmakörútjával, amelyen harmincezer emberrel került kapcsolatba, és egyik szentbeszédében így fogalmazott: „Az én küldetésem az, hogy terjesszem a katolikus egyház tanításait, és elmondjam főleg a fiataloknak, hogy kövessék azokat. Arról értesültem, hogy vannak hit nélküli emberek is. Vannak emberek, akik azt mondják, hogy Isten nem létezik…, és vannak felvilágosult emberek, akik azt mondják, hogy Isten nélkül is lehet történelmet írni, de tudatni kell velük, hogy a történelem Istentől származik. Isten a legnagyobb hatalom a világban, és nélküle semmi sem történik. Ma nehéz katolikusnak lenni. Legyetek katolikusok, és legyetek hűek elkötelezettségetekhez és eskütökhöz, még akkor is, ha ez nehézségeket okozna.” Márton Áron nem földalatti egyházat vagy mártírközösséget akart felépíteni, „hanem egy, a világi hatalomtól függetlenül működő, szuverén szervezetet akart vezetni, és ehhez keresett és talált partnereket a hívőkben és papjaiban.” Az 1950-es és 1960-as években, amíg fizikai állapota engedte, minden energiáját erre a közösségépítő- és megtartó munkára összepontosította.

Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási perének posztulátora A történészek szerepe a szentté avatási ügyekben címmel így vonja meg az egykori gyulafehérvári püspök krisztusi szolgálatának lényegét: Márton Áront kutatva „semmi hamisat nem kell állítanunk, semmi igazat nem kell elhallgatnunk: mindössze engedjük, s hagyjuk, hogy Márton Áron életpéldája és tanítása a maga teljességében ragyogjon, s így valóban ’világító jel legyen mindannyiunk számára” (Szent István Társulat – Verbum, 2013).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria