Az ima üzemanyag az egység útján – Ferenc pápa találkozott a Lutheránus Világszövetség elnökségével

Ferenc pápa – 2017. december 8., péntek | 17:48

Ferenc pápa december 8-án fogadta a Lutheránus Világszövetség elnökségét. Beszédében hangsúlyozta: az imádság megtisztítja az emlékezetünket, elmélyíti az egy keresztségben gyökerező közös keresztény eredetünket és megóv attól, hogy megálljunk a párbeszéd útján.

Ferenc pápa utalt a reformáció kezdetének 500. évfordulója kapcsán a tavaly október 31-én Lundba tett látogatására, mely elsősorban imatalálkozó volt, mert az Isten az egység hajtását az imádságon keresztül fakasztja a hívő keresztények között. Csak az imádság őriz meg bennünket egymás számára, és üzemanyagként mozgat minket az egység útján – emelte ki a pápa. Az imádságban Isten szeretetéből merítünk, ami egymáshoz közelít bennünket, és így az Atya nézőpontjából tekintünk egymásra és Jézus Lelkében felismerjük, hogy testvérek vagyunk.

Az évszázados megosztottságból az utóbbi évtizedekben az ökumenikus közösség útjára léptünk, és ez segített elhagyni az ősi előítéleteket, melyeken keresztül valaha az egyik oldalról Luther Mártonra, a mások oldalról a Katolikus Egyházra tekintettek. Mindehhez nagyban hozzájárult a Lutheránus Világszövetség és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa között 1967-től folytatott párbeszéd. Hálásak vagyunk ezért, melynek gyümölcse a megigazulásról szóló közös nyilatkozat megszületése.

Ma az előítéletektől megtisztított emlékezettel tekintünk előre – folytatta a pápa. A jövő számára azokat az adományokat kell számba venni, melyek noha különféle felekezetektől származnak, mégis közös örökségek. Ferenc pápa a különbözőségek, a szembenállások, a múlt sebei elé helyezte a közös keresztséget, ami Isten gyermekeivé és egymás testvéreivé teszi a keresztényeket. Éppen ezért nem lehetnek többé egymásnak ellenségei és riválisai – szögezte le a pápa. A múltat nem lehet megváltoztatni, a jövő viszont arra hív bennünket, hogy keressük és építsük a nagyobb egységet. Tovább kell mennünk a párbeszéd útján, nem szabad megállnunk, mert a megállás máris visszalépést jelent. A továbbhaladáshoz pedig nem elegendő a jó ötlet, hanem konkrét tettek is kellenek, főként a közös szeretetszolgálat terén – fejezte be beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria