Az interkulturális párbeszédről tartottak konferenciát a Pázmányon

Hazai – 2015. november 30., hétfő | 19:59

„Multikulturális kommunikáció és interkulturális párbeszéd” címmel workshopot tartottak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán november 27-én, pénteken. A rendezvény társszervezője az UNESCO volt.

A megjelenteket Szilágyi Csaba, a PPKE BTK dékánja köszöntötte. Megnyitójában kifejtette, hogy a konferencia alapjául a Katolikus Nevelés Kongregációja 2013. október 28-án közzétett Az interkulturális dialógusra nevelés a katolikus iskolákban című dokumentuma szolgált.

Szilágyi Csaba dékán nyitó beszédében kiemelte, hogy vallás csakis akkor tud közreműködni az interkulturális dialógusban, ha „Istennek van helye a nyilvános szférában”. Továbbá felhívta arra a figyelmet, hogy a szekularizmus és a fundamentalizmus egyaránt kizárják az ész és a vallásos hit közötti termékeny dialógus és hatékony együttműködés lehetőségét, amelyre pedig nagy szükség mutatkozik világunkban. El kell gondolkodni azon, hogy a jövőben az egyes kultúrák hogyan tudják identitásukat megőrizni egy olyan világban, amelyet a folytonos migráció, továbbá a tömegkommunikáció és az internet egész bolygót behálózó rendszere, valamint mindenekfölött a globális piac és fogyasztás jellemez.

Az UNESCO képviseletében Réthelyi Miklós magyarországi igazgató üdvözölte a résztvevőket. A konferencia címében olvasható multikulturális és kommunikáció szavakon elindulva eljutunk az UNESCO – az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete – első főtitkára, Julian Huxley (1887-1975) által, közvetlenül a II. világháború borzalmas pusztítása után javasolt, a békét biztosító, egykultúrájú világhoz – mondta Réthelyi Miklós.

Huxley szerint a központi helyet elfoglaló ember egyénisége az emberi közösségben érvényesül, ennek hiányában az egyéniség elveszti értelmét. Erre az univerzális állapotra el lehet jutni intellektuális úton, megegyezéssel, vagy akcióban, a gyakorlat útján. Ezt egy történet alapján szemléltette az előadó. Erdély határtalanul elnevezéssel szerveztek öt egyházi gimnázium diákjai és tanárai számára kirándulást Erdélybe. Az utazókat gazdag turista és szellemi program várta. Találkozhattak és beszélgethettek a történelmi egyházak püspökeivel, tisztségviselőivel, rabbijaival. A diákok beszámolói szerint nagy élmény volt megismerni Erdélyt és egymást; a kezdeti idegenkedés után hazafelé már egymást jól ismerő és elfogadó, közös kultúrájú társaság utazott együtt.

Első előadóként Vincze Krisztián, a PPKE HTK 1-es számú Keresztény Bölcseleti Tanszék tanszékvezetője olyan alapvető összefüggésekre mutatott rá, amelyeken keresztül a kereszténység kultúrákhoz való viszonyának természete rajzolódott ki, valamint a keresztény vallás missziós parancsának (Mt 28,19) következményeként fennálló állandó párbeszédkészség jellegzetességei mutatkoztak meg. Az előadás gondolatmenete a keresztény missziós történet egy konkrét epizódjára történő utalással kezdődött, amelyen keresztül kitapinthatóvá vált, mennyi figyelmesség, nyitottság, tolerancia, óvatosság tudja jellemezni a kereszténységet akkor, amikor új környezetben, új földrajzi helyen, illetve új emberi csoportosulásban jelenik meg, hogy a krisztusi örömhírt közvetítse. Az előadó hangsúlyozta, hogy a kereszténység önmaga kifejezésében mindig is rászorul, s így használja – eltérő kulturális környezeteknek megfelelően – a különböző kulturális építőelemeket, eszközöket, szimbólumokat, amelyeken keresztül az ember számára egyáltalán megérthetőként jelenik meg. A keresztény vallás tehát minden esetben egyfajta kulturális öltözetet visel magán, ugyanakkor mindig több, mint bármely kultúra, hiszen azokat képes átjárni, áthatni, nemesebbé tenni.

Kránitz Mihály, a PPKE HTK Alapvető Hittan Tanszékének tanszékvezetője előadásának kiinduló megállapítása szerint a XX. század második felétől a posztmodern szellemi irányzat megjelenésével az emberiség történelmének sajátos korszaka köszöntött be. A nyugati világ társadalmait a szekularizáció és az individualizmus szellemi eszméi és gyakorlati megvalósításai határozták meg. Maga az egyház is átélte és átéli a mindenkori emberrel együtt azokat a gyökeres változásokat, melyek még napjainkban is meghatározzák az emberek gondolkodását és tevékenységét.

Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában világossá teszi, hogy Isten az a cél, amely felé az egész emberiség vándorol. Ezért magát a világot a hit szemével kell nézni, vagyis Isten jelenlétét kell megtalálnunk a társadalmakban és a kultúrákban.

Az egyház új evangelizációt hirdet, mely számol azzal a kulturális kihívással, hogy környezetünkben a relativista közömbösséghez az ideológiák válsága és a belőlük való kiábrándulás kapcsolódik. Ez nemcsak az egyházat károsítja, hanem a társadalmi életet is. Az individualizmus megnehezíti, hogy a polgárok egy olyan közös tervben vegyenek részt, mely meghaladja személyes érdekeiket és vágyaikat. Ma az uralkodó kultúrában a külsődleges, a felszínes foglalja el az első helyet. A valóságos átadja a helyét a látszatnak. A globalizáció a kulturális gyökerek gyengülését eredményezi. A társadalmat elborító szekularista világ ellenére azonban a katolikus egyház gyengeségeivel együtt is hiteles intézmény, és a hangja eljut az emberekhez.

A teológiai megközelítések sorát Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszéke munkatársa zárta. Előadásában kifejtette, hogy az Észak-Amerikában és a legtöbb európai országban megtalálható kultúrák együttélési formája ma jellemzően a multikulturalitás, amely a kultúrák közti kapcsolat mélységéről vagy tartalmáról semmit sem árul el. A multikulturalitás ugyanis leíró fogalom: legfeljebb arra a tényre utalhatunk vele, hogy egy területen több kultúra is osztozik. A multikulturalitás legelterjedtebb példái a modern nagyvárosok, ahol a viszonylag kis távolságok ellenére több, akár csaknem hermetikusan elszigetelődő kultúra él egymás mellett.

Az elmúlt évek egyik jelentős változása a protestáns teológiában az interkulturális teológiák létrejötte volt. Ez az alapvetően a missziológiából kinőtt tudományterület jellemzően egyforma hangsúllyal foglalkozik a kultúrák találkozásából adódó egyházi feladatok és lehetőségek elméleti és gyakorlati oldalával. Időközben sokat magába szívott és olvasztott már az ökumenikából, a vallástudományból és a vallásközi párbeszédek világából is. A teológiai oktatásban jelenleg a legtöbb helyen önálló egységet képez. Legfontosabb kérdései közé tartozik a kereszténység és más vallások kultúráktól független tulajdonságainak tanulmányozása, és igyekszik érvényt szerezni annak a ténynek is, hogy a keresztények többsége ma a föld déli országaiban él.

Míg az el nem köteleződő társadalomelméletek és kultúratudomány a vallási feszültségek megoldására a közömbösség útjait tartja legjobbnak, addig az interkulturális teológia abban a tudatban nem mond le az emberek vallási megszólításának feladatáról, hogy végső soron nem létezik sem minden vallási elemtől mentes kultúra, sem ezen belül ilyen életforma. A kereszténység legfontosabb feladata ennek ellenére nem saját érvényességének deklarálása, hanem az életet szolgáló életformák kialakulásának elősegítése. Ennek egyik kiemelkedő eszköze lehet a diszkréció. A diszkréció „interkulturális erényként” magában foglalhat jelentős életviteli, filozófiai és teológiai elemeket, amelyek földrajzi területektől és kultúráktól függetlenül biztosíthatják a másik ember iránti érzékeny érdeklődés és tisztelet megvalósulását.

A szociológia oldaláról elsőként Hidas Zoltán, a PPKE BTK Szociológiai Intézetének vezetője világította meg a probléma elméleti hátterét. A kultúrák közti párbeszéd kapcsán elsősorban a társadalmi dilemmákra összpontosított. A kizárás és a befogadás legelemibb viszonyait az idegenség jelensége alapján szokás vizsgálni. Az átfogóbb szociológiai elméletek egy része nem tulajdonít meghatározó jelentőséget a kulturális tényezőknek, és a hatalmi elnyomások alól felszabadítandó emberiséget tartja szem előtt. Mások a nagy kultúrák történelmi sokféleségét vizsgálják, az összeegyeztethetetlennek látszó eltérések mögött pedig a transzcendencia elvét találják meg. Az immanens keretek közt megszerveződő újkori világban egy közös morál keresése zajlik, amelyet a mindenkiben benne rejlő általános emberi észre próbálnak alapozni. Szociológiailag tekintve az emberi személynek ez a nagyra értékelése szakrális vonásokat mutat. A kultúrák közti párbeszédhez nélkülözhetetlennek tűnik a saját kultúrában való felnövekedés. Minden kultúrában rejlenek egyetemesítő törekvések, amelyek párbeszédre képessé teszik őket egymással. A kereszténység a szeretet elvét és gyakorlatát kínálja fel ehhez a párbeszédhez.

Pusztai Gabriella, a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Intézete munkatársa a szociológia gyakorlati vizsgálatai felől közelített a témához. Kifejtette, hogy miközben az oktatás eredményességének mérése egyre szűkebb képességterületek standardizált tesztelésére koncentrál, az oktatáskutatás egyik, máig megválaszolatlan kutatási kérdése, hogy az oktatási rendszer milyen feltételek mellett képes a különböző kulturális hátterű és társadalmi státusú tanulók tanulmányi karrierjéhez eredményesen hozzájárulni. Olyan tanulókéhoz is, akik többé vagy kevésbé, de eltérnek az átlagostól, a többségtől, mert rövidebb vagy hosszabb távú céljaik, az általuk preferált értékek, az életüket kormányzó normák s az otthon tanult magatartásminták nem támogatják az iskolában elvárt magas teljesítményt. A tanulmányi eredmények értékelésekor még a kutatók is ritkán számolnak azzal a hatással, amit egy iskolaközösségben többségbe kerülő értelmező közösségek fejtenek ki, esetleg alapjaiban átstrukturálva ezzel a tanulással kapcsolatos tevékenységek fontosságáról alkotott manifeszt célrendszert.

Szilágyi Csaba, a PPKE BTK dékánja a történész szemszögéből vizsgálta a témát. Megállapította, hogy az identitást nem lehet elképzelni a társadalom, a kultúra nélkül. Főleg azért nem, mert az ember a kultúra függvényében alakul, még akkor is, ha az ember maga hozza létre a kultúrát. A mai ember nemcsak a nihilizmus árnyékában él, hanem a kisebbségi realitásban is. Beszélünk közös Európáról, de lényegében globalizált kisebbségek szövetségesévé és lehetőségévé válik világunk. Az Európai Uniót alapító atyák kisebb és egységesebb Európában gondolkodtak. Hasonló nevelésben részesedtek, ezért hasonlóan gondolkodtak. Keresztények voltak, de hitüket nem akarták másokra erőltetni. Azóta a közösség kibővült, és ezzel heterogénebbé vált. A sokszínűség pedig véleménykülönbséget is jelent. Életbevágó, hogy Európa keresztény (spirituális) öröksége hogyan menthető át, és állítható a nyugati civilizáció elé célként. A keresztény ember nem tagadással és egy rivális kultúra vagy társadalom létrehozásának a követelésével viszonyul a kultúrához, a társadalomhoz, a művészethez és a politikához, hanem azzal a szándékkal, hogy valami többnek a nevében tegyen fel kérdéseket, valami olyasminek a nevében, amit csakis Isten tárhat fel és tehet lehetővé.

A nap tudományos eredményeit zárszavában Gloviczki Zoltán, a PPKE BTK oktatási dékánhelyettese, a workshop levezető elnöke összegezte. Kiemelte, hogy a Katolikus Nevelés Kongregációja 2013-ban tette közzé a Vatikánban dokumentumát, amely a nélkülözhetetlen interkulturális párbeszédet és nevelést élesen megkülönböztette a kultúrákat felolvasztó és ezzel megkérdőjelező multikulturalizmustól, s helyette a szeretet és a konszenzus felé törekvés irányába állította azt.

A történelmi egyházak hagyományos interkulturális párbeszéde az ókori Mediterraneumtól a kora újkori missziókon át napjainkig természetes jelenség. De ennek a dialógusnak a célja nem a meggyőzés, főként pedig nem meggyőződésünk feladása, hanem a lehető legnagyobb konszenzus elérése. A társadalomnak a mai világi gondolkodásban éltetett multikulturális természete a kultúrák gazdagítása helyett a kisebbségi érdekek, jogok és szempontok ütközőzónájává változtatja világunkat, folyamatos feszültséget teremve csoportok és személyek között. Ez a szemlélet a kultúrákat ugyanakkor úgy tünteti fel, mint „csereszabatos” lehetőségeket, ezzel relativizálva – hosszú távon megkérdőjelezve – egyedi értékeiket. A keresztény egyházak célja ezzel szemben a tényleges párbeszéd az értékek alapján, s a konszenzusban a szeretet civilizációjának építése.

Forrás és fotó: PPKE BTK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria