Az irgalom útján

A kötetben egyházi és világi személyek beszélnek arról, hogyan jelenik meg az irgalmasság az evangéliumokban és a mindennapokban.

A tékozló fiú történetét elemezve Szilveszter barát hangsúlyozza, hogy abban a bűnbánat, a megtérés és a kiengesztelődés minden lélektani mozzanatát megtaláljuk. „A bűnös állapot megutálását, a lelkiismeret furdalását, a vágyat a szép élet után, a bánatot, hogy megbántotta azt, aki szereti őt, a bűnbevallást, és a jóvátevés szándékát.” A történet teológiai mondanivalójának súlypontja az Istennel való személyes kapcsolaton van, s ebből a szempontból az otthon maradt fiú éppen olyan hűtlen, mint öccse, aki formálisan elhagyta az atyai házat. Szilveszter barát szerint „ilyen vagy olyan formában” mindnyájan bűnösök vagyunk. „Boldogok, akik ezt alázatosan beismerik és így szükségét érzik annak, hogy Istennel kiengesztelődjenek a bűnbánat szentségében, hogy mindig jobban megtérjenek Isten és testvéreik szeretetéhez.” Ilyenkor az Atya mindig elénk siet, anélkül, hogy egyetlen bűnbánó lépést is tennénk feléje. „Ilyen a mi irgalmas Istenünk, menekülhetünk tőle, bujkálhatunk előle, Ő nem hagy el bennünket. Mindig és mindenkor hazavár.”

Mártáné Lőrinc Veronika, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportjának vezetője a nélkülözésben élők helyzetéről beszél. A kérdésre, hogy magánemberként mit jelent számára az irgalom, azt válaszolja: „… elsősorban azt jelenti, hogy nem nézem, hogy a rászorulónak milyen vallása van, mi a neme, milyen a bőrszíne, a kedve, a tudásszintje, és azt sem nézem, hogy én milyen fáradt vagyok, hanem ha tudok, akkor segítek rajta… egy társadalomnak alapvető szükséglete, sőt kötelessége az, hogy az elesettekről gondoskodjon.”

Varga László plébános hét évig gondozott egy teljesen béna férfit, majd egy csípőtől lefelé lebénult fiút. Fokozatosan értette meg, hogy nem elegendő csak jótékonykodnia a testileg súlyosan sérült emberekkel, mert adott esetben meg is alázhatja a másikat a szeretetével, ha nem engedi meg, hogy ez a szeretet kölcsönös legyen. „Aztán felismertem, hogy én is olyan sérült vagyok, és én is rászorulok a szeretetükön, a bizalmukon keresztül a gyógyulásra. Rajtuk keresztül tanította meg velem a Jóisten a lábmosó szeretet technikáját.” Varga László atya vallja: „Isten irgalmassága belénk testesült, mivel Krisztus bennünk él a Szentlélek által. Ezért Ő itt van közöttünk, itt van bennünk, teret kell adnunk annak, hogy ez az irgalom át tudja járni a kapcsolatainkat.”

Faragó Artúr atya, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának vezetője reméli, hogy amikor meglátogatja a betegeket, akkor az irgalmasság cselekedetét gyakorolja, testi és lelki értelemben egyaránt. Ugyanakkor biztos abban, hogy míg nem leszünk érintettek benne, fogalmunk sincs a kórházak és betegségek zárt világáról. A kórházlelkész emlékeztet rá, hogy Isten már irgalmazott nekünk Jézus feltámadásával és a bűnbocsánat lehetőségével. Ezért most nekünk kell irgalmasnak lennünk egymáshoz. Akár a betegek gondozásával, meglátogatásával, de az elfelejtett baráti, rokoni kapcsolatok felelevenítésével is. „Aki minket bántott, megsértett, azok felé nekünk kell irgalmasnak lennünk, azért is, mert a másik nem tudja megtenni. Szükség van az irgalmunkra, nekünk is gyógyító tud ez lenni és a másiknak is, aki sóvárogva vár ránk és szeretetünkre.”

Blaskovich Erzsébet doktornő, a Magyar Bioetikai Társaság alelnöke, Kalkuttai Boldog Teréz anya szerzetesi rendje világi ágának magyarországi képviselője emlékeztet rá, hogy Teréz anya misztikus elragadtatásaiban többször is beszélhetett a megfeszített Jézussal, aki a kereszt magasából határozottan kérte tőle ezt a nehéz szolgálatot: „A te hivatásod szeretni, szenvedni és megmenteni a lelkeket.” A doktornő ezzel magyarázza, hogy Teréz anya hajthatatlanul és töretlenül haladt a krisztusi úton. „Teréz anya Jézussal és Jézusért élt… Az emberi értelmet meghaladó alázatos engedelmesség, a kőkemény tisztaság, a teljes szegénység és a szegények legszegényebbjeit szolgáló lankadatlan szeretet mind Jézus és Teréz anya bensőséges kapcsolatából ered…”

Idéz a kötet Teréz anya írásaiból is. Az élet legkitaszítottabbjainak gondozója a szegénységről így fogalmaz: „A világban nagyobb az éhség a szeretetre és elfogadásra, mint a kenyérre. Olykor azt gondoljuk, a szegénység: éhesnek, mezítelennek és hontalannak lenni. Mégis a legnagyobb szegénység nem-kívántnak, nem-szeretettnek lenni és tudni, hogy senki sem törődik veled. El kell kezdenünk gyógyítani ezt a szegénységet a saját otthonunkban.”

A kötetben olvasható vallomások, történetek segíthetnek minket abban, hogy nyitott szemmel – és főleg szívvel – észrevegyük a környezetünkben szenvedők problémáit. Ezáltal pedig mindenki gyakorolhatja az irgalmasság cselekedeteit a saját életében.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír