Az isteni irgalmasság ünnepe egyházmegyéinkben – FRISSÍTVE

Hazai – 2016. április 6., szerda | 15:40

Április 2-án és 3-án országszerte megünnepelték a Szent II. János Pál pápa által az ünnepek sorába rendelt isteni irgalmasság vasárnapját.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Az irgalmasság szentévében, az Isteni Irgalmasság vasárnapjának előestéjén, április 2-án szentmisével és dicsőítő esttel ünnepeltek a gazdagréti Szent Angyalok-templomban – tájékoztatott Bánsági György.

A „Mise gitáron” produkcióban a Gável testvérek, az Eucharist együttes, a Cantate Vegyeskar, a Boanergész együttes és a Pasaréti Szent Antal Kórus tagjai vettek részt. A különböző zenei stílusokat összehangoló művészeknek köszönhetően különleges élményben lehetett részük az összegyűlteknek.

Az előkészületek, illetve a ráhangolódás során is érezhető volt: minden művész azt szeretné, hogy hangszertől, szólamtól függetlenül egyek legyenek az imában, hogy a szívüket és a lelküket is egyesítsék, hogy hirdessék Isten dicsőségét. Ahogy az est egyik művészeti vezetője, Sapszon Ferenc karnagy mondta, aki eljött, érezhette, hogy Isten, aki megbocsájtja bűneinket, egyben híd építésére, békés kézfogóra, nyitottságra is hív.

A szentmisét Székely János segédpüspök mutatta be. Pasztorális példája segítségével megmutatkozott a hívek számára az irgalmasság lényege, Isten tekintetének ereje, amely „hangszertől” függetlenül minden „zenészt” meghív „zenekarába”, hogy ott közösen hirdessék az Úr eljövetelét, hirdessék a békét, a szeretetet, a megbocsájtást.

A cigánypasztorációért felelős püspök elmesélte a híveknek, hogy néhány évvel ezelőtt találkozott egy cigány fiatalemberrel, aki kábítószert fogyasztott, sőt, árult is, és többször ült börtönben emiatt. Ám egy Cursillo alkalmával a családját is szétdúló, gyarló fiatal szembekerült Krisztussal. Felnézett a keresztre és megérintette őt a Megváltó ereje. Ezután a nemrég még kábítószereken élő ember zokogásban tört ki, bocsánatot kért Istentől és mindenkitől a korábbi életétért. Fogadalmat is tett, hogy ha Jézus meghalt a mi bűneinkért, az ő bűneiért, akkor az a legkevesebb, hogy mostantól ő is tiszta életet él önmagáért és mindenkiért. Ettől kezdve mindent megtett, hogy ne essen többé a kábítószerek fogságába, bekapcsolódott az egyház életébe, rendezte családi körülményeit. Vagyis elfogadta Isten segítő kezét.

„Jézus megmutatja nekünk, hogy Isten hatalma nem pusztítás, hanem szeretet; Isten igazságossága nem bosszú, hanem irgalmasság” – olvasható Ferenc pápa egyik üzenetében, erről az irgalmasságról tanúskodott Székely János példája is, és ezt hordozta a gitáros mise, valamint az azt követő dicsőítő koncert minden pillanata.

A Szent Angyalok-templomban értelmezések és értekezések helyett olyan harmónia emelte magasba a kórusok, a vonósok és az Eucharist együttes hangszerei által megszólaló dallamot, amilyet csak Isten rend- és béketeremtő közreműködése adhatott.

A szentmisét az Isteni Irgalmasságról szóló áhítat követte az Eucharisztia jelenlétében. A résztvevők közösen énekelték el az újonnan megzenésített Irgalmasság Rózsafüzérét, valamint az Ifjúsági Világtalálkozó himnuszának magyar nyelvű változatát.


Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Templombúcsút ünnepeltek az irgalmasság vasárnapján Nyíregyháza-Örökösföldön, az Isteni Irgalmasság-templomban. Délután 3 órától, az irgalmasság órájától Tóth László plébános vezetésével szentségimádást, elmélkedést tartottak, majd közösen elimádkozták az irgalmasság rózsafüzérét. Ezt követően Varga János nyugalmazott plébános tartott előadást az isteni irgalmasságról, az irgalmasság szentévének jelentőségéről, a szent kapu üzenetéről. (A rendkívüli szentév kezdetén, 2015. december 8-án Palánki Ferenc megyéspüspök ebben a templomban nyitotta meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első szent kapuját.) A búcsúi szentmisét, amelyen Palánki Ferenc megyéspüspök is részt vett, Majnek Antal, a Munkácsi Egyházmegye püspöke mutatta be.

Az egész Szentírás az Isten irgalmas arcát mutatja be, amely Jézusban csúcsosodik ki – fogalmazott Majnek Antal, aki a Biblián keresztül mutatta be az Isten irgalmasságát homíliájában. Az ószövetségi előképekre utalva elmondta, Ádám és Éva történetétől kezdődően láthatjuk, hogy az Isten nem a tetteink, bűneink szerint bánik velünk. Nem azt kapjuk, amit érdemlünk, hanem újra és újra lehetőséget ad, hogy eljuthassunk abba az ideális állapotba, ahogyan Jézus is kifejezi: „Legyetek tökéletesek, ahogy a Mennyei Atyátok tökéletes…” (Mt 5,48), „Legyetek irgalmasok, mint az Atya” (Lk 6,36).

A főpásztor ezt kifejtve hozzátette, Jézus ezzel olyan magasra tette a lécet, hogy azt megtenni számunkra szinte lehetetlennek, képtelenségnek tűnik. De ha Jézus parancsolja, akkor mégis lehetséges. Ő valóban olyan edző, aki a lécet mindig úgy állítja be, hogy éppen teljes erőfeszítéssel átugorhassuk és utána mindig egyre följebb emeli.

Az Ószövetség további képeit bemutatva Majnek Antal többek között Noé példáját emelte ki, amelyben láthatjuk, hogy Isten szinte megbánja azt, hogy embert teremtett a földre. Mégis megmenti azokat, akik hűségesek hozzá és a világ egy része új életet kezdhet.

Jézus történeteiben is számtalan helyen találkozunk a végtelenül türelmes, megbocsátó Atyával – hangsúlyozta a szónok. – Legmegdöbbentőbb talán a jobb lator bűnbánata, amikor nem tudja, csak érzi, hogy a keresztre feszített Jézus magára vette az ő bűneit is. A jobb lator helyesen döntött, feléje fordult, kérte a bocsánatot és megvallotta a Messiásba vetett hitét. Milyen hite volt annak, aki a félig agyonvert, agyonkínzott, keresztre feszített, biztosan meghaló emberben hiszi, hogy van országa, hogy Ő király, a várva várt Messiás, amikor már azt ott senki nem hitte el!

Ilyenkor olyan nagy öröm van a mennyországban, hogy szinte elfeledkeznek minden igazról, mert annak az egynek örülnek, akit sikerült a pokol torkából, az örök szenvedésből, a sátán karmaiból kimenteni, amiről sokan azt mondják, nem szabad beszélni, mert ezzel ijesztgetjük az embereket. Az irgalmas Jézus soha nem tagadta meg az igazság másik, félelmetes oldalát sem. Senki nem mondja azt, hogy az igazságosságát félretéve Ő mindent megbocsát. Ez csak félig igaz. Mert eljön az utolsó nap, az utolsó ítélet ideje, amikor remegni fognak még az igazak is, és mindenki leborul majd előtte. „Előttem hajlik meg minden térd, s minden nyelv Istent magasztalja.” Tehát mindegyikünk magáról ad számot Istennek” (Róm 14,11–12). Jézus még az utolsó pillanatokban is az Ő irgalmas jóságát kínálja a gyilkosainak is. Komolyan kell venni felszólítását: „Legyetek irgalmasok, mint az Atya”, mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal fognak nektek is mérni – buzdított Majnek Antal püspök a nyíregyháza-örökösföldi Isteni Irgalmasság-templom búcsúünnepén.

* * *

Április 3-án rendezték a Jézus Szíve Családok Regionális Találkozóját a mándoki római katolikus templomban és az egyházközség közösségi házában.

Mintegy százan találkoztak a környékbeli, főként a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kisvárdai esperesi kerülethez tartozó Jézus Szíve Családok közösségeiből, hogy együtt engeszteljenek imájukkal. A találkozón Lengyel József leveleki plébános tartott előadást, majd Krakomperger Zoltán püspökségi irodaigazgató, a debreceni Szent István-plébánia plébánosa vezetésével szentmisét és szentségimádást tartottak. A közös imádság során Az isteni irgalmasság tisztelete című imafüzetből vett fohászokat mondták el, majd agapéval és kötetlen beszélgetéssel zárult a találkozó.

A Jézus Szíve Családok közösségei a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén többnyire a 2014-ben elhunyt lelkipásztor, Miklós Dezső mátészalkai szolgálata során alakultak. Egy-egy településen több család is működik.

Mándokon három család tartozik ehhez a lelkiségi közösséghez. Bodnár Imre mándoki plébános lelkes híve ennek a mozgalomnak, előző szolgálati helyén is több Jézus Szíve Család közösséget alapított. A plébános havonta tart szentmisét Jézus Szíve tiszteletére a Jézus Szíve Családok részvételével.


Egri Főegyházmegye

Ternyák Csaba egri érsek mutatott be ünnepi szentmissét az isteni irgalmasság ünnepén Pálházán. Az ünnepre Lengyelországból Pálházára érkezett a Szent Fausztina nővér rendjéhez tartozó M. Hedvig nővér, aki a rend egyetlen magyar származású tagja.

Az isteni irgalmasság vasárnapjának ünnepi délutánja évtizedes múltra tekint vissza, kezdetben Borsiban, majd az elmúlt években Füzéren és Füzérradványban rendezték meg. A résztvevők nagy száma miatt szükségessé vált, hogy idén Pálházán szervezzük meg, erre az ünnepi alkalomra nemcsak a Hegyközből, hanem távolabbi településekről és a határon túlról is érkeznek zarándokok – mondta el Papler Pál pálházi plébános.

Az ünnepet a helyi római katolikus plébánia és a Hegyközi Karizmatikus Megújulás Szervezőközösség szervezte.

* * *

Zsák Terézia és Farkas Emese szervezésében indult zarándoklat Bogácsról Eger felé április 2-án. A huszonöt zarándok a hegyeken keresztül, hosszú gyaloglás után érkezett meg az egri bazilikába, ahol részt vettek az isteni irgalmasság vasárnapjának előesti szentmiséjén.

Az útközben a feszületeknél, hegyi tisztásokon elmondott imádságok az isteni irgalmasság témájához kapcsolódtak, az énekek Jézus Szent Szívéről szóltak.

* * *

A miskolci papság közös szentmisét mutatott be az isteni irgalmasság vasárnapjának vigíliáján, április 2-án a Szent István-templomban, amelynek kápolnáját az isteni irgalmasságról nevezték el.

A szentmise főcelebránsa Mikolai Vince pápai prelátus, főesperes, diósgyőri plébános volt, koncelebráltak a miskolci plébánosok, valamint a városban működő szerzetesrendek képviselői, minoriták, jezsuiták, Szent Ferenc Kistestvérei. A szentmisét a városért, a plébániákért, a papokért és hívekért ajánlották fel.

Az isteni irgalmasság vasárnapját a hit vasárnapjának is nevezhetjük – mondta szentbeszédében Mikolai Vince –, hiszen az evangéliumban Tamás apostolt arra figyelmezteti Jézus, ne legyen hitetlen, hanem hívő. Bár a Szentlélek kiáradását pünkösdkor ünnepeljük, de amikor Jézus kilehelte lelkét, az betöltötte az apostolokat, a hívőket: a születő egyházat. Miután Tamás megérintette Jézus sebeit, megvallotta, hogy Jézus él, hogy feltámadt. Az „Én Uram, én Istenem” mondat a hívő ember megnyilatkozása.

A szentmise végén Tóth Béla plébános kifejezte örömét, hogy a liturgiában városi szinten vihették Isten elé könyörgéseiket, majd bejelentette, hogy képeslap készült az Irgalmasság kápolnájáról, amelynek hátoldalán az irgalmasság rózsafüzére olvasható. A képeslapot kiosztották a híveknek.


Veszprémi Főegyházmegye

A Szent Mihály-bazilikában Márfi Gyula érsek mutatott be szentmisét április 3-án, az isteni irgalmasság vasárnapján.

A főpásztor szentbeszédében az irgalmasság lelki és testi cselekedeteiről beszélt. Hangsúlyozta, természetesen nekünk is bíznunk kell az irgalmas szívű Istenben, a hitünknek is bizalomteljes hitnek kell lennie, hinnünk kell, hogy Isten megbocsát nekünk, hogy gyarlóságaink ellenére elvezet minket az üdvösségre. Ennek a bizalomnak meg kell lennie minden keresztény ember lelkében. Azonban Isten azt is megkívánja, hogy mi is legyünk irgalmasok!

Márfi Gyula emlékeztetett Jézus szavaira: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Mt 25, 35–37)

A bazilikában este hat óráig szentségimádást tartottak, délután három órakor, az irgalmasság órájában Nagy Károly címzetes apát, kanonok, a bazilika plébánosa vezetett szentórát. Elmélkedésében Szent Fausztina nővér naplójából idézte fel az irgalmas Jézust ábrázoló kép keletkezését, majd elimádkozták az irgalmasság rózsafüzérét.


Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Egri Főegyházmegye, Veszprémi Főegyházmegye; Bánsági György– Penyigei Laci

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria