A homília a megújulás és a növekedés állandó forrása legyen

Ferenc pápa – 2014. december 20., szombat | 18:32

A L'Osservatore Romano decemberi 20-i számában jelent meg Homiletikai direktórium címmel az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétuma.

2014. június 29-i dátummal, Antonio Canizares Llovera, a kongregáció akkori prefektusa, valamint Arthur Roche érsek, a kongregáció titkára aláírásával jegyzett dekrátum fordítását a legfőbb nyelvekre a kongregáció maga végezte; a többi nyelvre történő fordítást átutalta az egyes püspöki konferenciák hatáskörébe, akiknek a dokumentumot elküldték.

A most megjelent dekrétum szövege:

„Nagyon jelentős, hogy az Evangelii gaudium apostoli buzdításában Ferenc pápa egy tekintélyes részt szentelt a homília témájának. Ebben a tekintetben a szinóduson összegyűlt püspökök kifejezésre jutatták pozitív és negatív szempontjaikat, továbbá XVI. Benedek a Verbum Domini és a Sacramentum caritatis apostoli buzdításaiban útmutatást adott a témában. Ebben az összefüggésben, szem előtt tartva a Sacrosanctum concilium zsinati konstitúció rendeleteit és a Tanítóhivatal rákövetkező megnyilatkozásait, a Praenotanda Ordinis lectionum Missae (a Misekönyv Bevezetése), valamint az Institutio generalis Missalis Romani (a Római Misekönyv Általános Rendelkezései) fényében készült el a két részből álló homiletikai direktórium.

Az első rész Homília és a liturgikus tér címmel leírja a homília természetét, szerepét és sajátos környezetét, valamint néhány egyéb minősítő szempontot, vagyis az illetékes felszentelt szolgát, az Isten Szavára hivatkozást, a homília távolabbi és közelebbi előkészítését és a megszólítottakat.

A második rész a Prédikáció művészete címmel példákkal magyarázza a módszertani és tartalmi összefüggéseket, amiket a szónoknak ismernie kell, és amiket szem előtt kell tartania a homília előkészítése és megtartása során. Jelzésszerűen és nem kimerítő módon ajánl kulcsszempontokat a szentmise vasár- és ünnepnapi ciklusára, a liturgikus évből kiindulva (szent háromnap és húsvéti idő, nagyböjt, advent, karácsony, évközi idő), utalásokkal a köznapi misékre, a nászmisére és a gyászmisére. Ezekben a példákban a direktórium első részében kiemelt szempontokat alkalmaznak, vagyis az Ó- és Újszövetség közötti tipológiát, az evangéliumi szakasz jelentőségét, az olvasmányok rendjét, az igeliturgia és az eucharisztikus liturgia kapcsolatát, a biblikus üzenet és a könyörgések, a szertartás és az élet, valamint az Isten és a konkrét közösség hallgatása közötti kapcsolatot.

Mindezt két függelék követi. Az első, a homília és az Egyház tanítása közti kapcsolat bemutatása céljából, utalásokat tesz a katekizmusra, a vasárnapi olvasmányok három éves ciklusának néhány hangsúlyos témája kapcsán. A második függelék a Tanítóhivatalnak a homíliára vonatkozó szövegeit jelzi.

A szöveget – miután átvizsgálták az Istentiszteleti Kongregáció papjai, majd annak 2014. május 20-i ülése jóváhagyta – bemutatták Ferenc pápának, aki jóváhagyta a homiletikai direktórium közzétételét.

A kongregáció örömmel teszi közzé, és kívánja, hogy a „homília valóban a Lélek intenzív és boldog megtapasztalása legyen, bátorító találkozás a szóval, a megújulás és a növekedés állandó forrása” (Evangelii gaudium, 135). Bárki, aki homíliát tart, miközben magáévá teszi Pál apostol érzéseit, élje újra annak a tudatát, hogy „úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli” (1 Tessz 2,4).

Kelt az Istentiszteleti Szentségi Kongregáció székhelyén, 2014. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok főünnepén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria