Az önzetlen segítségnyújtásra hívták fel a figyelmet a szatmárnémeti fiatalok

Külhoni – 2019. december 8., vasárnap | 18:00

Figyeljünk egymásra jobban, segítsünk többet – ez volt az üzenete a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Szent Pálról elnevezett ifjúsági központja által rendezett villámcsődületnek, mellyel december 6-án délután lepték meg a járókelőket Szatmárnémetiben.

A segítségnyújtást ösztönző flashmob ötletét a központnál önkéntes tevékenységet végző diákok együtt találták ki. Szintén közösen választották ki az akcióhoz illő zeneszámokat, és együtt alkották meg a koreográfiát is. Az ötlet gyakorlatba ültetésében a Szent Pál-központ munkatársai, Sălăjan-Kinczel Brigitta pszichológus és Magyar Noémi pedagógus segítettek a diákoknak, akik már hetek óta nagy lelkesedéssel készültek az eseményre.

A villámcsődületen tíz szatmárnémeti oktatási intézmény tanulói vettek részt.

Az esemény keretében a Caritas-önkéntesek a segítségnyújtás legkülönbözőbb formáit igyekeztek szemléltetni – a mindennapi, apró cselekedektől a rendhagyóbb helyzetekig –, élő szoborcsoportokat képezve. Erdődi Petra és Nagy Donatella, a művészeti iskola két önkéntese festményeken is kifejezték a segítéssel kapcsolatos gondolataikat, a képeket a rendezvény helyszínén bárki megtekinthette.

A villámcsődület által a segítségnyújtás fontosságára kívánták felhívni a figyelmet a Caritasnál önkénteskedő diákok. A flashmob koreográfiáját a minél könnyebb elsajátíthatóság érdekében a tanulók egyszerűre, ugyanakkor látványosra tervezték. A villámcsődülethez több járókelő is csatlakozott.

A szervezők bíznak abban, hogy az önkéntesség világnapja alkalmából megszervezett esemény által az önzetlen segítés új perspektivái nyíltak meg a résztvevők számára, akik tudatosabban és aktívabban nyújtanak majd segítséget a mindennapokban.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria