Az örök élet záloga – Eucharisztia-ünnep Homrogdon

Hazai – 2019. szeptember 24., kedd | 10:26

Szeptember 13-án, napra pontosan egy évvel a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kezdete előtt az utolsó előkészületi év nyitó programjaként tartottak eucharisztikus ünnepet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Homrogdon, a Krisztus Teste és Vére templomban.

Az eseményen Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek mondott katekézist, majd mutatott be szentmisét.

A nyugalmazott főpásztor előadásában az Eucharisztiában jelen lévő feltámadt Krisztus testet-lelket tápláló erejéről beszélt. Hangsúlyozta az Oltáriszentségben Isten jelenlétének egyedülálló voltát, ami a leggazdagabb és legdíszesebb, legnagyobb művészi értékkel bíró templomban is a legnagyobb értéket jelenti. Márfi Gyula arra is felhívta a hívek figyelmét, hogy a keresztény ember legnagyobb gazdagságát az adja, ha Krisztust hordozóvá válik, ha mozgó tabernakulummá lesz.

A katekezist szentgyónás, majd ünnepi szentmise követte, melynek homíliájában Márfi Gyula szintén az Eucharisztiáról mint egyedülálló isteni ajándékról beszélt, mely örök életünk záloga.

A szentmisét követően Kormos Csaba gesztelyi plébános vezetésével szentségimádást tartottak, majd agapéval zárult az Eucharisztia-ünnep.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria